Szülőföldje feltehetően Scythia Minor római provincia (a Duna és a Fekete-tenger által határolt terület, a mai Dobrudzsa) volt. 385 után Egyiptomba, a szerzetesség hazájába ment. Tizennégy évig élt ott, hogy megismerje a remeték aszketikus életmódját. Ezután Konstantinápolyba utazott, ahol Aranyszájú Szent János diakónussá szentelte. Gallia déli részén, a mai Marseille területén két kolostort alapított: az egyiket férfiak, a másikat nők számára. A Szent Viktorról nevezett kolostort ő vezette egészen 430 körül bekövetkezett haláláig.
Különösen két írásával tett nagy hatást a következő évszázadokra. Az első a De institutis coenobiorum (A keleti szerzetesség szabályai). Ebben példaként tárja a Nyugat elé Kelet szerzeteseinek életmódját és tanítását, de egészen praktikus életvezetési tanácsokat is ad, például az öltözködéssel vagy az imádságok rendjével kapcsolatban. Szent Benedek regulája előtt ez az írás alakította a nyugati kolostorokat.
Másik művének a címe Collationes patrum (Az atyákkal való beszélgetések), melyben az egyiptomi remeték között szerzett élményeit írja le. Műve rendkívül népszerű lett; nem akadt olyan kolostor, ahonnan hiányzott volna. Szent Benedek is ajánlja regulájában, Aquinói Szent Tamás pedig gyakran idézi. Tevékeny életre szólít fel benne, amely a bűn elleni harcban és az erényekre törekvésben valósul meg, tehát nagyjából a mai aszkézisfogalmat írja le. Megkülönbözteti tőle az elméleti, szemlélődő életet, amely „a mennyei dolgok szemlélését, a legszentebb valóságok megismerését” foglalja magában. „Aki el akar jutni a szemlélődésre, annak először feltétlenül teljes buzgósággal és minden ereje mozgósításával a tevékenységet kell elsajátítania” – hangsúlyozza. Önmegtagadás, magányosság, szegénység, böjt, virrasztás, imádság által kell eltávolítani a szentség útjában tornyosuló akadályokat. „A másodrangút, a böjtöket, az éjszakai virrasztásokat, a visszavonultságot, a Szentírás tanulmányozását a fő cél érdekében kell tehát gyakorolnunk, nevezetesen a szív tisztaságáért, amely a szeretetben nyilatkozik meg, s nem szabad amazok miatt elhagynunk ezt a fő célt” – írja. Ha elértük a tökéletes szeretetet, a szív tisztaságát, akkor már adottak a szemlélődés feltételei. Az eszmény ugyanis az, hogy a lélek szüntelenül Istennel foglalkozzék.
