Emberi testben angyal…

Himnuszunk a megszólításokban először úgy fordul Illés próféta felé, hogy azt állítja róla, ő „emberi testben angyal”. Keleten ősi időktől fogva ezt tartják az Istennel való kapcsolat alapjának. Minél inkább el tud szakadni valaki a testétől, minél inkább lelki-szellemi életet él, annál jobban megközelítheti Istent. Nem véletlen, hogy a szerzeteseket „angyali életet élő” személyeknek kezdték nevezni, és ezt ma is így tartják. Az Ószövetségben bőséges leírást találunk Illés próféta működéséről (1Kir 17 – 2Kir 2), amely azt bizonyítja, hogy nem emberi szempontok vezérelték, nem hódolt be még a király bálványimádásának sem, egyedül az igaz Istent akarta szolgálni. Ezért lehetett a „próféták kitűnősége”, amint az ének második megszólítása bemutatja.


Ő nem az emberi füleket akarta csiklandoztatni jóízű prófétálással, hanem Isten igaz ügyét kívánta képviselni: igazi prófétaként felhívta a figyelmet a rosszra is, még akkor is, ha ezért keserű száműzetéssel kellett fizetnie. Mint valódi próféta, előre mutatott, így lett „Krisztus eljövetelének második előhírnöke”. Kétségtelen, hogy Keresztelő Szent János a legnagyobb próféta, akinél nagyobb nem is támadt asszonyok szülöttei között (Mt 11,11). Az ószövetségiek közül azonban – bár egyetlen betű sem maradt fenn tőle a Szentírásban – Illés közelítette meg őt „másodikként”. Így már jogos az is, hogy negyedik megszólításként a „dicső” jelzőt alkalmazzuk rá énekünkben.

A tropár közepén kap helyet a ténymegállapítás, amely arról szól, hogy Illés próféta „Elizeusnak felülről kegyelmet” küldött. A tüzes szekéren mennybe ragadtatott, ledobta köntösét az utódának (2Kir 2,3), s így jogosan mondhatták az emberek: „Illés lelke Elizeusra szállt” (2Kir 2,15). Ez nem csupán és elsősorban nem emberi dicsőség volt számára, hanem – amint énekünk mondja – azért történt, hogy „betegeket gyógyítson” és leprásokat „megtisztítson”. Szentként való tisztelete pedig azt igazolja, hogy nem csupán testi, hanem mindenféle más segítséget is meg tud adni.

Ennek fényében az éneket lezáró kérést minden egyes kor minden egyes embere magára alkalmazhatja: „Mi reánk is, a te buzgó tisztelőidre, árassz, kérünk, lelki gyógyulást.” Mi is így fordulhatunk feléje, szeretetteljes közbenjárásában bízva.