Irodai munkát vállalt, majd huszonnyolc évesen Rio Piedrasban beiratkozott a Puerto Ricó-i Egyetemre. Kiváló eredményei voltak, de betegsége miatt nem tudta befejezni a második évet. Kénytelen volt szembenézni a ténnyel, hogy nem képes intézményes keretek között tanulni, de élete végéig képezte magát.
Továbbra is irodában dolgozott, többek között a helyi mezőgazdasági kísérleti állomáson. Szinte egész fizetését az oktatás-nevelés támogatására fordította. Különösen fontos volt számára, hogy a liturgiát jobban megértsék a hétköznapi emberek is, és elkötelezett támogatója volt a liturgikus megújulásnak. Kiadványokat szerkesztett, amelyekben liturgikus, illetve a keresztény kultúrával kapcsolatos írások jelentek meg. Caguasban megalapított egy liturgikus kört, a Puerto Ricó-i Egyetemen pedig, ahol bátyja és egyik nővére tanult, hittant tanított a professzoroknak és a diákoknak. Idővel Rio Piedrasba költözött, és az egyetemen is liturgikus kört szervezett. Itt is folytatta a katolikus kiadványok szerkesztését, emellett vitafórumokat szervezett. Középiskolásokat is tanított hittanra, és támogatta a szegény diákokat, többek között tanszereket vásárolt a rászorulóknak. Korát megelőzve olyan liturgikus reformokat sürgetett, amelyeket majd a II. vatikáni zsinat vezetett be. De nemcsak intellektuális téren hatott környezetére, hanem a szíveket is meg tudta szólítani. Sokan tértek meg hatására. Törékeny fizikai állapota ellenére hatalmas életkedv és lelkierő sugárzott belőle, egyfajta állandó öröm, amelyről azt mondta: ez a húsvét hajnala. „Mi azért az éjszakáért élünk” – mondogatta, és ez lett síremlékének felirata is.
Betegségének szövődményeként negyvennégy éves korában végbélrákot diagnosztizáltak nála. 1963. július 13-án hunyt el. Ő volt az első karibi származású és az első laikus az Egyesült Államok történetében, akit boldoggá avattak.
