A művészi szabadság sok mindent megenged, a fantázia szabadon szárnyalhat, ha nem így lenne, hiányolnánk. Az alkotó pedig kockázatot vállal, amikor közszemlére teszi műveit, kitárulkozik a nagyközönség előtt, mi pedig titkokat keresünk, és néha talán meg is sejthetjük őket.
A Caravaggiótól Canalettóig című kiállítás rendkívüli gazdagsággal tárja elénk az itáliai barokk és rokokó festészet remekműveit. A XVII. és XVIII. század fordulóján élt Carlo Maratta Jézus születése című, meghitt hangulatú képével van jelen a tárlaton. Hosszú élet adatott neki, hat évtizeden át alkotott a római barokk monumentális, klasszicizáló irányának meghatározó mestereként. A képen az egymásra figyelő szereplőket a gyermek Jézusból áradó fény ragyogja be. János evangéliumának szavai jutnak eszünkbe: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben.” A barokk másik nagy művésze, Antonio da Correggio Pásztorok imádása című képe inspirálhatta Marattát.
A kiállítás egyik érdekessége Bartolomeo Schedoni Magyarországi Szent Erzsébet jótékonykodása című nagyméretű vászna 1610-ből. A legutóbbi időkig azt hitték, hogy a kép Karitász allegóriája, csak mostanában azonosították a kutatók, hogy valójában miről is szól. A kenyeret átadó Erzsébetre figyelő alak bizakodó arca, a jobb szélen a képből kinéző gyermek bájos tekintete magával ragadja a nézőt. Az egész festmény minden felesleges pátosztól mentes realizmusa teszi igazán értékessé ezt a művet.
Megrázó kép a kiállításon a Jób kigúnyolása, Gioacchino Assereto festménye. Az öreg Jób hallgatja felesége szitkozódásait, amint éppen meg akarja rendíteni hitében. A kép főalakját baloldalt láthatjuk, testét csak egy durva zsákvászon takarja valamennyire. Láthatóan kifogyott már a szavakból… – felfelé néz, mint aki Istent keresi, szorult helyzetében hozzá fohászkodik. Az állhatatosság szép példája.
Az úgynevezett magasabb rendű festészeti műfajok mellett helyet kaptak a kevésbé mesélő, nem történelmi vagy bibliai témákat feldolgozó táblaképek is. A XVII. századtól fokozatosan divatba jöttek a hangszer-, virág-, hal-, gyümölcs- és konyhacsendéletek típusai. Cristoforo Munari Káposzta, sonka, tök, cserépedények és tányér késsel című képén elámulhatunk a látott tárgyak és zöldségek valószerűségén. Szinte fogható a káposzta, annyira plasztikus. Domenico Remps Kabinetszekrény ritkaságokkal című műve is a tökéletes illúziókeltés mintapéldája. Az üvegszekrényben mindenféle kincset találhatunk; kagylót, tükröt, metszetet, órát, érmeket. Ezek a képek a tökélyre fejlesztett természethűség szívet gyönyörködtető, mesés darabjai.
A XVIII. század egyszerre volt a lassan lecsengő barokk és a rokokó évszázada. A nehéz, „veretes” témák után könnyedebb hangvétel, felszínesebb gondolkodásmód uralkodott el a nagyméretű vásznakon. Corrado Giaquinto A béke és az igazságosság allegóriája című alkotása az egyik legbravúrosabb kompozíció. Felhőkön ücsörgő nők, játékos puttók kavargó társasága tölti ki a kép legnagyobb részét. Mindig kedvelt festői téma volt a szépen elomló drapéria. A festő kezében könnyedén száguldó ecset szinte érezhető a rokokó képeken. Bizarr tónusok, áttetsző, gyöngyházfényű, selyemcukorszínű dekoratív ruhák uralják a képet. Könynyen elképzelhető, hogy egy XVIII. századi kastélyban remekül mutathatott egy ilyen hatalmas festmény a szórakozásra vágyó főúri társaság tágas szalonjában.
(A kiállítás 2014. február 16-áig tekinthető meg.)
