Az ember lánya ilyenkor gyorsan kitalál valami elfogadható magyarázatot – és a hangsúly az elfogadhatón van, mert a szinglilét lenézett, de legalábbis lesajnált jelenség társadalmunkban. Annak ellenére, hogy a média vonzó életmintaként állította a fiatalok elé mindenütt: a reklámoktól a tévésorozatokon át – Jóbarátok, Szex és New York stb. – a szórakoztató irodalomig: Bridget Jones naplója, Állítsátok meg Terézanyut. Színes magazinok egész hada jelent meg, és tanította a fiatal nőket arra, hogyan legyenek boldogok, kiegyensúlyozottak, sikeresek és persze vonzók – egyedül. Ez nem meglepő: a szingli a tökéletes fogyasztó, így a piacnak csábítóvá kell tennie ezt az életformát. A jelenséggel, amely az 1990-es évek második felében kezdődött, ma már rengeteg szociológus és pszichológus foglalkozik. És kikristályosodott a definíció, amely szerint a szinglilét a fiatal középkorú (harmincas-negyvenes éveikben járó, egyes megfogalmazások szerint huszonöt év fölötti), városban élő, diplomás, de legalábbis munkaerőként piacképes emberek választott életformája, amelyre a tartós párkapcsolat hiánya, valamint a munka-, fogyasztás- és szabadidő-központúság jellemző, feltétele pedig az anyagi jólét, a jó állás. (E meghatározás szerint például Bridget Jones nem is szingli, hiszen ezt az életmódot választja az adott személy, vagyis nem is vágyik tartós párkapcsolatra, pláne házasságra.) Rég elfogadott alaptétel, hogy az egyén a társadalomban különböző szerepeket tölt be. Minden ember többet is, amelyek a nemtől, a kortól, illetve a körülöttünk lévő személyekhez fűződő viszonytól, sőt a helytől is függenek, ahol éppen tartózkodunk. A szerepeket a társadalmi elvárások és tradíciók pontosan meghatározzák, tiszteletben tartásuk biztonságot ad és összetartja a közösséget. A nők nemükből fakadó legfőbb szerepe az anyaság, amelyet a reprodukció érdekében szükséges is, hogy betöltsenek. Csakhogy míg e szerep nem változik és nem átruházható, a modern társadalomban a nők minden más szerepe átalakult, akárcsak egyéni érdekeik és vágyaik. Ezt fedezte fel a fogyasztói társadalom, és felajánlott a nők számára egy alternatív életformát, amelynek révén „felszabadította” őket a hagyományok terhe alól. (Persze érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy e jelenséggel miért csak a nőkkel kapcsolatban foglalkozunk, miközben a férfiaknál talán már száz éve is elfogadott, sőt irigyelt állapot volt az örökifjú agglegénység.) Kommunikációelméleti kutatások azt mutatják, hogy a média nem szükséges és nem elégséges erő a közvélemény befolyásolására. De rögtön elégségessé válik, ha az általa közvetített életmodellt támogatja még egy fontos, társadalmat alakító tényező, a gazdaság. Pénzközpontú világunkban egyre kevesebben vállalják a gyermekneveléssel járó pluszkiadásokat, és a felmérések szerint már a házassági kedv is szorosan összefügg az anyagiakkal. Nyugaton a szinglik többsége úgy gondolja, hogy mivel családosként nem tudna ugyanolyan magas életszínvonalat fenntartani, mint amilyenben egyedül él, nem érdemes megházasodnia. Magyarországon a gazdasági hatások még kevésbé kedveznek a családalapításnak, ezért számos fiatal már a lehetőségét is elveti. Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, a helyzetet tovább rontja a bizonytalanság, jobban mondva a bizalom hiánya. A házasságkötés témája ma már automatikusan előhívja a válás fogalmát – az internetes keresőkben és a statisztikai jelentésekben éppúgy, mint a fejekben. Ezért válhatott az elmúlt évtizedben egyre gyakoribbá hazánkban is az egyedülállólét mint kockázatmentes és kényelmes élet, valamint az élettársi kapcsolat mint próbaházasság. A felmérések azonban azt bizonyítják, hogy az érintettek többsége csak átmeneti állapotnak tekinti ezeket. Rájuk is igaz – ami a magyar társadalom egészére –, hogy a házasságot tartják a legmegfelelőbb életformának. A fiataloknak mindössze öt százaléka tekinti a független, karrierközpontú életet ideálisnak, és a társadalomnak csak tizennyolc százaléka véli a házasságot idejétmúlt intézménynek. És belátva, hogy nem jó egyedül, végül mégis házasodnak az emberek, igaz, általában idősebb korban, mint régen. Miközben huszonöt éves kora alatt egyre kevesebb nő megy férjhez, körülbelül kétszer annyian teszik ezt harminc év fölött, mint az ezredfordulón. (Igaz, a házasságkötések száma így is évről évre kisebb.) Mindeközben a nyugati gazdasági vezetők rájöttek: pénzügyi zsákutca tartósan propagálni a szingliéletformát, hiszen az egyedülállók rendszerint nem vállalnak gyermeket – a népességcsökkenésnek pedig (aminek persze nem az említett jelenség az egyetlen oka) ismerjük a társadalmi, gazdasági következményeit. Emiatt eleinte csak az anyaságot, később – miután kimutatták, hogy házasságban többen vállalnak gyermeket, mint az élettársi kapcsolatban – a házasságot is elkezdték népszerűsíteni. Olaszországban 2003-ban a kormány különleges módszerrel élt: neves divatházakat – például az Armanit és a Guccit – kerestek fel azzal a kéréssel, hogy kisgyermekkel a kezükben szerepeltessék modelljeiket a reklámokban, így téve trendivé a gyermekvállalást. Mára hazánkban is megjelentek az ehhez hasonló kampányok. Újabban már nemcsak az ételízesítő- vagy a tisztítószerreklámban láthatunk családanyákat, hanem a szépségápolási szereket is egyre többször népszerűsítik karikagyűrűt viselő nők. A színes magazinokban rendszeresen olvashatók olyan cikkek, amelyek a tartós párkapcsolatban élőknek vagy menyasszonyoknak adnak tanácsokat, hogyan egyeztessék össze a hagyományos értékrendet és a modern elvárásokat, vagy hogy milyen kérdéseket érdemes tisztázni a boldogító igen kimondása előtt a válás elkerülése érdekében. Ezen írások között jó pár felületes, naiv vagy éppen butuska is van, de szóba kerülnek bennük fontos gondolatok is, például hogy házasságkötés előtt érdemes megbeszélni, milyen erkölcsi-vallási szellemben kívánjuk majd nevelni gyermekeinket. Bridget Jones már évekkel ezelőtt férjhez ment, a Szex és New York főhősnője, Carrie Bradshaw házasságának első válságát pedig éppen most követhetjük nyomon a mozikban. Talán azért életképes egy ilyen film, mert a hagyományos szerepeiből kilépett XXI. századi nőnek most kell rátalálnia azokra a mintákra, amelyek szerint feleség és anya lehet.
