Nyolc év alatt Mariazellbe

Az ötvenes éveinek végén, hatvanas éveinek elején járó zarándokcsapat tagjai között jogászt, építészt, orvost, festőművészt, hotelmenedzsert, közgazdászt és még sokféle szakmát, hivatást, mesterséget űző személyt találunk. Évente tíz alkalommal – júliust és augusztust kihagyva –, minden hónap második szombatján vág neki a mintegy harmincfős csapat a következő szakasznak. Ahol abbahagyták egyik alkalommal, legközelebb odautaznak, s onnét gyalogolják végig a soron következő, tízegynéhány kilométeres távot. Jávor Béla nevetve jegyzi meg: „Korábban többet, de közben, korunknál fogva, kissé lelassultunk…” Egyetlen alkalommal maradtak el a szombati zarándokléptek: amikor olyan téli útviszonyok uralkodtak, hogy autóval nem lehetett eljutni a soron következő helyszínre. Alapszabály: a gyaloglást az időjárás nem befolyásolhatja! Akár esik, akár fúj, ők mennek. A másik szabály: ilyenkor senkinek nincs a zsebében mobiltelefon, ez a nap a nyugalom, az elcsöndesedés, a béke ideje… „A zarándoklat lelki hozadéka kettős: az együttlét során megjelenik a barátságokban, másrészt mindenki a maga gondolatait, érzéseit, elhatározásait vagy éppen kéréseit viszi a Mária-kegyhelyre.” Jávor Béla részletesebben is vall zarándoklatuk spirituális vonatkozásairól Gyomorkeserű című novellisztikus esszékötetében. Ő ugyanis ahhoz a régi, nagy, polihisztor beállítottságú jurátusnemzedékhez kapcsolódik, amely a jogot nem száraz törvénykönyvi kattogásnak tekintette, hanem eszköznek az élet égre tekintő valóságához. Erről Kant klasszikus sorai juthatnak eszünkbe: „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” E zarándoklatuk már a harmadik volt. Hogyan kezdődtek az utak? „1995-ben kérőimával indultam el Máriapócsra. Hét barátommal vágtunk neki a háromszázharminckét kilométernek, amelyet tizennyolc szakaszban tettünk meg.” Három évvel később, 1998-ban Máriagyűd felé vették az irányt; a barátok hívták barátaikat, így alakult ki a máig együtt zarándokoló csapat. Négyszázkilencvenkilenc kilométer megtétele harmincnégy hónapot igényelt. S most vége? Jávor Béla joviális, széles kacajjal, majd e szavakkal reagál: „Szó sincs róla! Eddig keletnek, délnek, nyugatnak tartottunk, most észak következik.” Szeptember második szombatján a felvidéki, sokak által talán nem is ismert, Bártfától tizenhárom kilométerre, északnyugatra fekvő galbatői Mária-kegyhelyre indulnak. Az ottani templomnak Szent Adalbert a névadója. Ha céljukhoz érnek, majd eldöntik, folytatják-e zarándoklépteiket Czestochowa felé.