Az ötvenes éveinek végén, hatvanas éveinek elején járó zarándokcsapat tagjai között jogászt, építészt, orvost, festőművészt, hotelmenedzsert, közgazdászt és még sokféle szakmát, hivatást, mesterséget űző személyt találunk. Évente tíz alkalommal – júliust és augusztust kihagyva –, minden hónap második szombatján vág neki a mintegy harmincfős csapat a következő szakasznak. Ahol abbahagyták egyik alkalommal, legközelebb odautaznak, s onnét gyalogolják végig a soron következő, tízegynéhány kilométeres távot. Jávor Béla nevetve jegyzi meg: „Korábban többet, de közben, korunknál fogva, kissé lelassultunk…” Egyetlen alkalommal maradtak el a szombati zarándokléptek: amikor olyan téli útviszonyok uralkodtak, hogy autóval nem lehetett eljutni a soron következő helyszínre. Alapszabály: a gyaloglást az időjárás nem befolyásolhatja! Akár esik, akár fúj, ők mennek. A másik szabály: ilyenkor senkinek nincs a zsebében mobiltelefon, ez a nap a nyugalom, az elcsöndesedés, a béke ideje… „A zarándoklat lelki hozadéka kettős: az együttlét során megjelenik a barátságokban, másrészt mindenki a maga gondolatait, érzéseit, elhatározásait vagy éppen kéréseit viszi a Mária-kegyhelyre.” Jávor Béla részletesebben is vall zarándoklatuk spirituális vonatkozásairól Gyomorkeserű című novellisztikus esszékötetében. Ő ugyanis ahhoz a régi, nagy, polihisztor beállítottságú jurátusnemzedékhez kapcsolódik, amely a jogot nem száraz törvénykönyvi kattogásnak tekintette, hanem eszköznek az élet égre tekintő valóságához. Erről Kant klasszikus sorai juthatnak eszünkbe: „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” E zarándoklatuk már a harmadik volt. Hogyan kezdődtek az utak? „1995-ben kérőimával indultam el Máriapócsra. Hét barátommal vágtunk neki a háromszázharminckét kilométernek, amelyet tizennyolc szakaszban tettünk meg.” Három évvel később, 1998-ban Máriagyűd felé vették az irányt; a barátok hívták barátaikat, így alakult ki a máig együtt zarándokoló csapat. Négyszázkilencvenkilenc kilométer megtétele harmincnégy hónapot igényelt. S most vége? Jávor Béla joviális, széles kacajjal, majd e szavakkal reagál: „Szó sincs róla! Eddig keletnek, délnek, nyugatnak tartottunk, most észak következik.” Szeptember második szombatján a felvidéki, sokak által talán nem is ismert, Bártfától tizenhárom kilométerre, északnyugatra fekvő galbatői Mária-kegyhelyre indulnak. Az ottani templomnak Szent Adalbert a névadója. Ha céljukhoz érnek, majd eldöntik, folytatják-e zarándoklépteiket Czestochowa felé.
