Bombázni kell őket!

„Együtt van jelen mindkettő” – magyarázza Titusz atya. „A tanulás mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a nevelést is, hogy testben és lélekben egészséges, harmonikus személyiségek kerüljenek ki az iskolából. Hivatásunk, hogy teljes emberi mivoltukban alakítsuk a fiúkat. Mellettük vagyunk, segítjük őket, hogy eljussanak arra, amit Isten megálmodott róluk, s ami bennük van.”

Pannonhalma a hétnapos kollégiummal és hatnapos tanítással külön színfolt a magyar oktatásügyben. Az esztergomi ferencesek hasonlóak még ehhez.


Az igazgató atya, néhány szerzetes és világi prefektus ott él, ott lakik a fiúk között, az ő közelükben. Mint Titusz atya mondja: „Hetente százhatvannyolc órát vagyunk velük.” Azaz minden pillanatban. De úgy, hogy a fiúk ne érezzék ezt nyomasztó tehernek, sokkal inkább együttműködésnek.

Titusz atya hetedik éve vezeti a gimnáziumot és kollégiumot. Pedagógus alkat, éppúgy, mint Albin atya és Konrád atya, akiket megismerünk. „Az unatkozó diákkal előbb-utóbb baj lesz. Ennek elébe kell menni, nekünk kell bombázni őket: fiam, válassz valamit! Értelmesen lekötni őket. Az egyik madarászszakkörre megy, a másik oklevélolvasásra, s latin nyelvű kódexet silabizál, a következő fafaragó szakkörre, a negyedik kémiai kísérleteket végez…”

Érzik-e a kettős nevelés feszítését? A mai élet hatásait… miközben egészen más idebent.

„Diákjaink a kinti világból érkeznek. Persze válogatott csapat – legyünk őszinték. Az írásbeli és szóbeli felvételi során alaposan megnézzük, kit veszünk fel. Alkalmas- e a pannonhalmi életre, képes-e közösségben élni? Sokféle jelenséggel találkoznak odahaza. A mi felelősségünk, hogy azt érezzék: amit itt kapnak, ahogyan itt élnek, és amit tanulnak, mindaz értékes. Váljék meggyőződéssé bennük: jó így élni. Ez akkor működik, ha rájönnek arra, hogy egy csapatban focizunk. A tanárok nem velük szemben, a másik oldalon állnak, hanem ugyanazt akarják, az ő javukat.”

Az ünnepeken együtt dobog, együtt lélegzik az egész ház. Szent Márton napja, farsang, királyválasztás… Ezt a 12. évfolyam szervezi. Pártokat alakítanak, a pártok királyjelöltet állítanak, s a végén „a tisztelt diákság” megválasztja a királyt, aki egy napra átveszi a hatalmat az iskolában. Ilyenkor együtt szórakozik tanár és diák, mindegyik párt verseng, hány tanárt tud meggyőzni, hogy az ő kampányukon lépjen fel.

A hazai katolikus iskolák közül Pannonhalmán tanít a legtöbb szerzetes tanár. Tizenöt bencés tanár a hetvenfős tanári karban. „Öten éjjel-nappal itt élünk az iskolában, rajtam kívül Konrád atya, Albin atya, Henrik atya, Bernát atya, s a világi prefektusok úgyszintén.” Várszegi Asztrik főapát is vállal órákat, a végzősöknek ő tanítja az egyháztörténelmet. Az órákon találkozik azokkal, akiket rövidesen bérmálni fog.

Titusz atya reálisan látja: „A nevelés folyamatos küzdelem, s folyamatosan a terepen kell lennünk. Nincsenek illúzióim, tudom, előfordulnak kisebb-nagyobb diákcsínyek.” Arra csak nagy ritkán kerül sor, hogy valakit el kelljen küldeniük. Ezt a távozó is a legnagyobb veszteségként éli meg.