Boldoggá avatásra várva: Meszlényi Zoltán püspök élete (XIII. rész)

Meszlényi Zoltánról a következőket írta: Serédi Jusztinián feltétlen bizalmát és barátságát bírta, ami növelte irigyeinek, a féltékenyeknek, tehát ellenségeinek táborát. Kovrig hamarosan külföldre menekült, és a püspök megfigyelésére Ixner Béla vállalkozott, Kasper László fedőnéven. 1947-ben önként vállalta, hogy az Államvédelmi Hatóságnál hírszerző lesz, később meggondolta magát, majd börtönbüntetést szenvedett. A megfigyelési dosszié azért is érdekes, de nem szokatlan, mert különböző lapszámozások szerepelnek benne, és nem kronológiai sorrendben szedték össze az anyagot.
Mivel Kasper 1948-ban már nem jelentett, egy Abonyi fedőnevű ember vállalta magára a megfigyelést. Az 1949. június 19-i jelentést egy Kádár nevű ember vette fel. Végül Kalmár Emil ávós főhadnagy 1950. június 17-én Budapestről vette és továbbította a megfigyelés eredményét. Egy Földes György hadnagy által felvett vallomás is olvasható, majd 1950. június 22-én Kalmár Emil Tatabányáról jelentett. Közben kihallgatták Jáki Ernő inast és Csunderlik János gépkocsivezetőt. Megállapítható, hogy az 1950. június 24-éről szóló jelentés mintha összefüggő vádirat lenne, éppen Meszlényi elfogása előtt. A jelentésekből az derül ki, egy vádiratot szándékoztak összeállítani, hogy annak alapján lehessen bíróság elé állítani Meszlényit. Erre mégsem kerülhetett sor – mivel a vádnak nem volt tárgya. Az ügynöki jelentések különböző helyekről származtak (Tatabányáról, Budapestről, Zalaegerszegről), és különböző módon szerezték be őket: például „bizalmas beszélgetésből”, „kapcsolatom útján”. Földes György ávós nyugalmazott hadnagy aláírásával a jelentés „kapcsolatunk” révén készült: az előző napon az Úri „uccai” prímási ház fogadószobájában történt megbeszélést rögzítette.

A legsúlyosabb lett volna egy államellenes, demokráciaellenes magatartás bizonyítása. Az Abonyi fedőnevű ügynök jelentése szerint 1948. április 27-én a püspök megállapította, hogy az emberek hisztériás tömegőrületben szenvednek, mert akinek egy kis józan esze van, nem hihet semmiféle közeli háborúban vagy erőszakos változtatásokban. A demokratikus rendszerbe bele kell nyugodni. Az egyik ügynök megállapította, hogy Meszlényi legitimista álláspontja mellett kitartott a Horthy-rendszerben is. A felszabadulás után ilyen irányú tevékenységéről viszont nincs adat. A másik ügynök szerint a népi demokrácia irányzata távol áll tőle. Ezt azonban semmivel nem tudja alátámasztani. 1950. június 24-én jelentették, hogy Meszlényi Zoltán következetesen demokráciaellenes volt, amikor bérmakörútján uszított az iskolák államosítása ellen. Itt is csupán sugallták demokráciaellenességét, amelyet egy szentbeszédében elhangzott szavaival próbáltak igazolni. A püspök világosan látta, hogy a kormány nem fog az egyház „üldözésében” megállni, és jóslata beteljesült. Az egyház és állam közötti tárgyalásról megállapította, hogy az egyháznak csupán az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásáról lehet tárgyalnia, és ebben meg lehet egyezni, de ne érvényesüljenek csak a pártszempontok. Szerinte „a püspöki kar véleménye a legnagyobb egységben van. Bánáss püspök valamivel békülékenyebben kezeli ugyan a kérdést, a jogfeladásban azonban ő sem követhet ellenkező véleményt.” A tárgyalások kellős közepén, még káptalani helynökké választása előtt, 1950. június 15-én Meszlényi püspök a következő véleményének adott hangot: Mit érünk az ideiglenes engedményekkel, ha olyan megállapodást írunk alá, amely csorbítja az egyház tekintélyét? Az ügynök szerint igen bizalmasan közölte, hogy a külföldi követségeknek memorandumot nyújtanak át, melyben megírják, hogy magyar állampolgárokat, csak azért mert papok, közönséges bűnözők gyanánt elhurcolnak. Mindez Moszkva akaratára történik.

Meszlényi Zoltán demokráciaellenessége, alkotmányellenessége – ezek főbenjáró bűnnek minősültek volna a hatalom szemében – az ügynökjelentésekből sem volt bizonyítható. Az állam és egyház közötti megegyezés nem nyerte el a püspök tetszését, de amikor ez megtörtént, ő már nem volt szabadlábon. Rövid idővel káptalani helynöki megválasztása után, 1950. június 29-én letartóztatták, majd bírósági ítélet nélkül Kistarcsára vitték, ahol vértanúhalált halt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..