A fent idézett címet viselő könyvében a böjtölés gyökereit az Ószövetség tanítására hivatkozva a boldogabb, értelmesebb élet, a lelki egyensúly utáni törekvésben látja. Ilyen értelemben gyakorolta azt Illés és Izajás próféta, de sivatagi magányos imádságában Jézus is.
A böjtölés kiemel a hétköznapokból, segítheti a gondolkodást, a belső hangra figyelést, önfegyelemre nevel és nyugalmat ad. A böjt ugyanakkor a (lelki) repüléssel is rokon etimológiailag – állapítja meg Paterno atya. Rituáléja legalább harmincötezer évre tekint vissza, egyidős a homo sapiens kultúrájával.
Böjtidők történelmi-irodalmi tapasztalata, hogy a kolostorok diétái, a plébánosok szakácsnőinek takarékos receptjei ma már éppen ínyenc összeállításukkal, fűszerezésükkel hívják fel magukra a figyelmet. A középkori eredetű lustenaui szakácskönyv sajtlevesét korunk még böjtidőben is vajjal, fehérborral, tejföllel, snidlinggel és fokhagymával dúsítja – a meditáló lélek és mértékkel önsanyargató test böjti összefüggésében. „Ha ésszel veszel (eszel) valamit, vagy megtartóztatod magad valamitől, soha nem fogsz vétkezni – írta az egyiptomi sivatagban évekig élő Palladius püspök. – Mert az a bizonyos »isteni« csak azt engedi hozzád, ami hasznos!” Paterno atya ezzel a „kibúvóval” magyarázza, hogy a középkori olasz rizibizi, a vízben főtt rizs és borsó keveréke ugyan igénytelen csemegének tűnik, de a manapság hozzá csatlakozó vaj-parmezán-reszelt sajttal már aligha fedi a „böjti” fogalmat. A görög-római gasztronómiai kultúra a búza, bor és olaj alapjaira épült, melyet zöldség, hús, sajt egészített ki. A keresztény szakramentumban nem véletlenül játssza a kenyér, a bor, a víz és az olaj a főszerepet. Az arisztotelészi „középút” azt jelentette, tartóztasd meg magad mindentől, ami nem föltétlenül szükséges. Így idézi Paterno káplán Assisi Szent Ferenc koldusrendjét is.
A történelem azt bizonyítja, a böjtölés mint vallásgyakorlat nemritkán a gazdagok luxusa volt. IV. Sixtus pápa idején, Ferrara hercege és Aragóniai Eleonore (böjtidős) házassági ebédje valóságos városi ünnep volt aranyos fémszálakkal bevont, tejjel sütött fehér kenyérrel és nemesfémmel bevont, élvezhetetlen, de dekoratív ételekkel. Ekkor jött Luther Márton, a kolostorok konyháiba pedig Pater Karl, a cisztercita szerzetes receptjeivel: szárítsd liszt-só-víz masszáját forró lapon, törd darabokra és öntsd nyakon olvasztott vajjal. Hozzá egy egyszerű zöldsaláta illik. Az evéskultúrában az egyszerűség mellett megjelent az egészség szempontja.
A Benedek-rendiek szabályai két meleg étket engedélyeztek naponta, és megtiltották a négylábú állatból készült húsételt. A karthauziak vegetáriánus életmódjukkal, a fűszerfüvek ismeretével korunk gourmand-receptjeinek megalkotói és a gyógyászat úttörői lettek. A kolostorok levesei csak a hústól való tartózkodásban voltak puritánok, de még Aquinói Szent Tamás szerint sem mondtak le semmi élvezetesről. A marcipán és más cukrozott fűszerek cseppet sem csökkentették a böjt eredeti szándékát. Geras, Pernegg és más kolostorok Paterno atya által népszerűsített böjti kúrái arra tanítanak: a habzsolás leküzdhető – és a kicsiben is meg lehet találni a szépet.
