Tudom, most mosolyogna, intene, s azt mondaná: csak tette a dolgát. Hivatása volt és küldetése. E kettős megjelöltséget – az ember istenképiségét hittel tudó személyiség erejével – következetesen képviselte a kommunista időkben, s utána, amikor megnyíltak a lehetőségek, ma már tudjuk, bonyolult társadalmi és politikai viszonyok közepette igyekezett legjobban megfelelni a maga számára természetesen magasra állított követelményeknek, s erre lelkesítette környezetét is. A katolikus keresztény közélet egyik meghatározó személyisége volt.
Éppen bemutatkozni készültem neki, de a „tiszteletem” megszólítás előtt már nyújtotta a kezét: „Szervusz… maradjunk ennyiben.” S aztán hosszú évekig, számos alkalommal láttam őt különféle eseményeken, konferenciákon, összejöveteleken. Megnyugtató volt a jelenléte: ahová ő elkötelezte magát, annak értelme, fontossága és súlya volt. Az ilyen elkötelezettség is hozzátartozik az elegáns emberhez.
Bittsánszky Géza tanár úr 1939. december 8-án született, s most már hozzá kell tennünk: 2013. augusztus 8-án hazaköltözött Teremtőjéhez. Testvérével, Jánossal együtt a piarista gimnáziumban érettségizett. Ezekben az években veszítette el édesapját. Életében meghatározó volt a szerzetesi gimnáziumban elmélyülő hit, az ott szerzett erkölcsi tartás. Mindvégig példaképének tekintette Szemenyei László piarista tanárt. Érettségi után előbb villamosmérnöki, majd közgazdászdiplomát szerzett.
A család központi helyet foglalt el életében, s ennek fontosságát igyekezett a magyar társadalomban is tudatosítani. Amikor erre lehetőség nyílt, szerepet vállalt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) alapítói között. 1965-ben házasodtak össze Kopp Judit képzőművésszel. Harminc évig éltek együtt harmóniában, s négy gyermekükben is erősítették a hit és az emberszeretet alapvető igényét és parancsát. Bittsánszky Géza műszaki tudásával és érzékével támogatta felesége egyházművészeti munkásságát. Harminc templom szentélye őrzi formákba és színekbe fogalmazott világnézeti meggyőződésüket.
A nyolcvanas évek végétől egyre több közéleti szerepet vállalt, felelősséget érezve az ország újjáalakításáért. A Márton Áron Társaság alapítójaként és elnökeként célja a hiteles, igazi kereszténydemokrata politizálás megteremtése volt. A rendszerváltoztatás résztvevőitől meggyőző, kérlelhetetlen szakmai igényességet kívánt meg. Antall József miniszterelnöksége idején Mádl Ferenc miniszter mellett – kormány-főtanácsosi rangban – a magyar tudományos intézményrendszer sikeres átalakításán dolgozott, s új pályára állította a tudománypolitikát.
Felesége halála után, 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának megteremtésén munkálkodott Zlinszky Jánossal, Kopp Máriával és a magyar tudományos-szellemi élet más felelős gondolkodóival együtt.
A katolikus egyetemnek – amíg egyre elhatalmasodó betegsége lehetővé tette – nagynevű oktatója volt. A diákok szakmai képzésén túl hangsúlyt fektetett azok erkölcsi és általános szellemi látókörének szélesítésére, a hallgatók egymás közti kapcsolatainak elmélyítésére. Ennek köszönhetően máig élő közösségek és életre szóló barátságok születtek. Betegsége – tudta – visszafordíthatatlan folyamat. Az utóbbi négy év szenvedéseit zokszó nélkül fogadta el, ezt ajánlotta fel áldozatul – másokért. Emberi és szellemi méltóságát az utolsó pillanatig megőrizte. Idén nyáron sajnos már nem juthatott el az annyira szeretett családi pihenőhelyre, Horányba. Szentségekkel megerősítve most már – ismerve hitét – az örökkévaló pihenőhelyre költözött.
(Temetésének időpontjáról később adunk hírt.)
