Fotó: Lambert Attila
Béri Renátó szerzetesrendje alapítóanyjának nevezte Avilai Nagy Szent Terézt, aki a már létező kármelita rendbe lépett be ugyan, de valójában új szerzetesrendet hozott létre, a Szentlélek inspirációjára. Ötszáz évvel megelőzve a korát, A belső várkastélyban arról beszél, amiről a mai, modern idők ismert pszichológusai. A misztikusok soha nem az álomvilágból indulnak ki, hanem a realitásból. Mivel ismerik Istent, az embert is ismerik. Amikor Isten előtt állunk, az leírhatatlan, csak dadogunk. A mély baráti vagy a szerelmi kapcsolat is ilyen. Néhány embernek – költőknek, misztikusoknak – azonban megadatott, hogy leírhassák élményeiket. Úgy, ahogyan azt Teréz tette Abelső várkastélyban.
A misztika nem más, mint az Istennel való közvetlen kapcsolat – szögezte le Béri Renátó. A misztikus helyesen és egészségesen veszi igénybe a közvetítőeszközöket – Egyház, szentségek –, ezek táplálják ezt a kapcsolatot. Az Istennel való közvetlen kapcsolatból senki sincs kizárva, univerzális lehetőség ez. Mindenki megtapasztalhatja, hogy Isten szeret, és bennem él. A misztikusok ezt a tapasztalatukat írják le, ezért olyan népszerűek. Teréz hét lakásra osztotta fel a várkastélyt. Szimbólumok ezek, a lelki élet modelljei. Az első lakásban az önismeret fontosságát emeli ki. Ahhoz ugyanis, hogy megismerhessük Istent, először önmagunkkal kell tisztában lennünk. Amíg nem szeretem magam, nem fogom tudni szeretni sem Istent, sem az embert. Béri Renátó az egészséges önszeretetről beszélt, amelynek semmi köze sincs az önimádathoz, illetve az öngyűlölethez. A második lakásban kiemelt szerep jut az elhatározottságnak, a motiváltságnak. Mindezekre végig szükségünk lesz a lelki fejlődés útján. A lakások tehát egymásra épülnek, mindegyikben benne vagyunk, de nem egyforma erővel. Középen található a központi lakás, Teréz erre irányítja a figyelmünket. Ebben a lakásban – tehát bennünk – van jelen Isten, ez az identitásunk központi helye. A hét lakás birtokbavételének alapvető célja, hogy tudatára ébredjünk annak: Isten jelen van bennünk, szeret minket, egzisztenciánk első pillanatától kezdve. Ez a misztikus ráébredés a tudatosulása annak, ami eddig is ott volt bennünk. Fölösleges tehát azon erőlködnöm, hogy igyekezzem rávenni Istent, szeressen engem és éljen bennem, hiszen már kezdettől ott van a lelkem központjában és szeret engem.
A kármelita szerzetes hangsúlyozta, hogy a várfal és a várkastély, a központi trónterem közötti vidék tele van csúszómászókkal. A szimbólumok nyelvén a fal a test, a várkastély a lélek, a köztes vidék a psziché világa. Ez a realitás, de Teréz soha nem mondja, hogy a csúszómászó világ birtokba vehetné a tróntermet, a központi szobát. Ez ugyanis Isten, a lelkem magja. Hordozom magamban a csúszómászó világot, de nem vagyok egyenlő vele. Isten szeretett lénye vagyok, a sérüléseimmel, a terheimmel együtt is. Ha ez tudatosul bennünk, hihetetlenül nagy dolgokra vagyunk képesek.
Baráth Évi hatgyermekes családanya. A mentálhigiénés orvosban Béri Renátót hallgatva tudatosodott, hogy a lelkiség, az orvoslás és a pszichológia kiegészítik egymást. Előadásában arra kereste a választ, hogy mit jelent egységben lennünk önmagunkkal. Ehhez tudnunk kell: mi az, ami már megvan bennünk, és mi az, ami még nincs. Ahhoz, hogy egységben legyek önmagammal, látnom kell a „már igen”-jeimet és a „még nem”-jeimet egyaránt. Az önismeret sok fájdalommal jár, de segít abban, hogy megértsem és megismerjem magam, s ezáltal a másik embert is jobban megismerem és megértem majd. A doktornő emlékeztetett a talentumokról szóló példabeszédre: tudnom kell, melyek a kincseim, hogy továbbadhassam azokat másoknak. Irreális elvárás azonban, ha a tökéletességet a hibátlansággal azonosítom. Ettől csak a szorongásom nő, aminek következtében csökken az önbizalmam és a teljesítményem is.
A belső várkastélyból Baráth Évi is a központi lakásra helyezte a hangsúlyt, mert ha felismerem, hogy Isten bennem van és szeret engem, akkor azt is elfogadom, hogy értékes vagyok. Elismerem minden ember méltóságát, és ha nem is értek egyet mindenben a másikkal, tisztelem őt, mint olyan személyt, akiben ugyanúgy benne él a szerető Isten, mint bennem. Baráth Évi bátorító, szereteten alapuló pedagógiának nevezte mindazt, amit Avilai Nagy Szent Teréz írt misztikus tapasztalatairól művében: Isten bennem él, szeretett vagyok és értékes. Céljai voltak velem, ezért születtem meg. A doktornőt ezzel kapcsolatban nagyon megérintették a 138. zsoltár következő sorai: „Hiszen te formáltad bensőm, anyám méhében te szőtted a testem… Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük” (13–16).
