Beköszöntött a népek tavasza

Egy-egy kisebb litván, lett, cseh és román csoport mellett körülbelül négyezer lengyel jött el hozzánk különvonattal, autóbuszokkal és gépkocsikkal. Gondos szervezőmunkájukkal elérték, hogy a harminckilencmillió lakosú Lengyelország valamennyi városát képviselte néhány ember. Olyan sokan gyűltek össze, hogy a Nemzeti Múzeumnál tartott megemlékezésen legalább annyian voltak, mint a magyarok. Magukkal hozott tábláik némelyikén lengyelek aláírással azt hirdették: Magyarország utat mutat, kövessük a magyar utat! – ez az 1956. október 23-án, a budai Bem-szoborhoz vonuló magyar tüntetők lengyeleket éltető jelszavának gesztus értékű változata (képünk a szöveg alatt).A fegyelmezett oszlopban, piros-fehér zászlóerdő alatt, hagyományőrző magyar huszárok felvezetésével vonuló lengyeleket mindenütt hangos tapssal fogadta a lakosság – a két nemzet tagjai a nyelvi különbözőségek dacára is lelkesen üdvözölték egymást (jobbra fent). Vendégeink a Kossuth Lajos téren tartott hivatalos állami ünnepségen is jelen voltak, ahol beszédében Orbán Viktor kormányfő is köszöntötte őket.

A nemzeti ünnepünket megelőző napokban a balliberális sajtó azt a hazug állítást terjesztette, hogy a lengyelek pénzért, a magyar kormány zsoldosaiként érkeznek hozzánk. A valóság ezzel szemben az, hogy valamennyi lengyel a saját költségén utazott (oda-vissza ezer, sőt kétezer kilométert megtéve…) és szállt meg valamilyen budapesti panzióban, egy részüknek szállását pedig magánszemélyek biztosították, önkéntes felajánlásként.



A korábban évekig hazánkban szolgáló lengyel minorita szerzetes, Paweł Cebula szavaival „a több mint ezeréves lengyel–magyar barátság alapját közös szentjeink rakták le. Most is együtt kell harcolnunk az igazi szabadságért, az életért, a családért s mindazért,
ami földünket kereszténnyé teszi.”