Machiavelli cinikus megállapítása szerint a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz. De szabad-e megkérdeznünk: a békéhez mi kell, és mennyi pénzre van szükség? Egy másik cinikus kijelentés így fogalmaz: Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Mi pedig szomorúan szemléljük, hogy ez a készület mennyi nyomort, éhezést és fájdalmat szül. Talán nem kockázatos megfogalmazni, hogy az áteredő bűn egyik formája az is, amikor a műszaki fejlesztések eredményét először a hadrend szolgálatába állítják. A hidrogénbomba magyar származású atyja élete vége felé szomorú szkepszissel állapítja meg kutatói tevékenységének hiábavalóságát. Mert amivel vissza lehet élni, azzal az ember visszaél.
Korunk pápái már nem követték a reneszánsz egyházfőket sem a hadvezetésben, sem az uralkodásban. Mégis óriási erővel rendelkeznek. Amikor 1942-ben a pápa békére szólított föl egy világhódító bajszos diktátort, az visszakérdezve a hadosztályairól érdeklődött. A szentatyának egyetlen hadosztálya van, ami egyben a leghatékonyabb is: a Szentlélek, aki a szívek mélyére hatol, és ott teremti meg a békét, ahol az a legnagyobb sérülést szenvedte. „Pacem in terris!” – kiáltotta bele az atomháborús fenyegetés zajába Szent XXIII. János pápa. Ferenc pápa, mai utódjaként, imádságba önti a vágyát, hogy Jézus földje ismét megajándékozott föld legyen. Dicsőség, békesség! – de csak ebben a sorrendben, és hamisítatlan minőségben.
A Bábelben összezavarodott és egymást nem értő emberek közti bizalmatlanság fölött Isten Szentlelke, az igazság, az egység és a szeretet Lelke lesz úrrá. Rá jellemzően kiszámíthatatlan módon, de teljes bizonyossággal. Ez pünkösd Lelkének békeajánlata.
