Őt és Józsuét küldte előre Mózes, hogy kikémleljék Kánaánt, ám a nép hitetlensége miatt akkor még nem tudták birtokba venni az ígéret földjét. Negyvenesztendei sivatagi vándorlás következett, a bátor harcos hite azonban töretlen maradt. Káléb számos megpróbáltatáson ment keresztül, szembesülnie kellett családja megingásaival, számos veszteség érte, mégsem fordult el az Úrtól.
Mindvégig tudta, hogy az igazi csata az emberi lélekben dől el, mindhalálig küzdeni kell az édenkert óta az emberi szívben gyökerező lázadással és félelemmel. „Uram, egyedül téged illet a félelem! Egyedül te tartod kezedben életünket!” – fohászkodott Káléb nemegyszer. Másféle próbatétel jutott Ráhábnak, a jerikói nőnek, aki szolgálataiért cserébe házat kapott a királytól a kapu mellett, figyelte az érkezőket, s csakis olyan férfiakat fogadott az ágyába, akik fontos információval szolgálhattak az uralkodó számára. Tudta, mennyire kiszolgáltatott és megalázó a helyzete, más életre, szeretetre vágyott. Hitt az igaz Istenben, s várta, hogy az őt körülvevő falak leomoljanak. Ráháb történetét az író azoknak a nőknek ajánlja, akik „a múlt hibáinak törmelékeitől az örömteljes jövő leghalványabb reményét sem látják”.
Káléb és Ráháb közös vonása a feltétlen hit, az Úr kegyelmébe vetett végtelen bizalom. Életük, tetteik különbözők, de mindketten alávetették magukat Isten akaratának. Ráháb őszinte vallomása megrendítő, épp ezért sokaknak erőt adhat: „Én pedig úgy döntöttem, hogy szakítok eddigi életemmel. Új életet akarok kezdeni! Isten újjászületett gyermekeként akarok élni.”
(Francine Rivers: A harcos – Káléb; Szégyen nélkül – Ráháb. Harmat Kiadó, Budapest, 2011)
A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.
