Bátorítás a családoknak

A szentmisét zenés készület előzte meg. Délelőtt Veres András az egyházmegye főpásztora jelen lévő papjaival együtt koncelebrációs szentmisét mutatott be. A szentmise elején az Egyházmegyei Családpasztorációs Bizottság titkára, Bodorkós Imre köszöntötte a főpásztort, a koncelebráló atyákat és az ünneplő, közel négyszáz fős közösséget. A zalaegerszegi káplán köszöntőszavaiban XVI. Benedek pápa közelmúltban elhangzott tanítására hívta fel a figyelmet: „Az emberiség jövője a családon keresztül jön el. A teremtő Isten terveinek megfelelően a család intézménye semmivel sem helyettesíthető érték. A családot ma számtalan veszély fenyegeti, de – Istennek hála – ragyogó példákkal is találkozunk, olyan családokkal, akik a remény jelei, amelyek szilárdak, nyitottak az életre és a szeretetre.” Kért minden jelen lévő családot, hogy a pápai tanítás szellemében valóban az Isten által ajándékozott remény jelei legyenek. Kirner A. Zoltán plébános, a vendéglátó közösség lelkipásztoraként fejezte ki örömét: „Nemcsak ez a nap, hanem már a készület is a vendégszeretet jele volt a becsehelyiek számára.” Megköszönte a megtiszteltetést, hogy ők lehetnek a majális házigazdái. A szentmise homíliájában Veres András püspök szólt a mai családokat érintő negatív, próbatételt jelentő nehézségekről. Kérte, hogy a mai kor kihívásaira, a családok értékeit támadó jelenségekre egyértelmű, határozott választ adjanak az Isten ügye, az élet és az emberi méltóság értékei iránt elkötelezett családok. Örömét és reményét fejezte ki a főpásztor, hogy sok olyan család van jelen Becsehelyen, akik Isten törvényei szerint akarják megélni a házastársi és a szülő-gyermek kapcsolatot. A szentmise után zenei betétekkel gazdagítva Csermák Kálmán és felesége, Alice tanúságtétele következett. A Keszthelyről érkező házaspár tartalmas, lelki gazdagodást, bátorítást, reményt kifejező szavait a hallgatóság soraiban ülő felnőttek nagy örömmel fogadták. Közben a gyermekek sport- és kézműves programokon vettek részt. A legkisebbek is elfoglalták magukat játékkal, aszfaltrajzok készítésével. Ebéd után akadályversenyen is megmutatták a családok tagjai, hogy mire képesek közösen. Az idősebbek, a nagyszülőkorúak Marx Gyula és neje vezetésével beszélgettek. Sokszor visszhangzott a környék a jókedvű kacagástól, felszabadult öröm látszott kicsik és nagyok arcán. Népszerű volt az íjászat, még a jelen lévő atyák körében is. Kulturális műsor keretében tánc, a környékbeli énekkarok, népdalcsoportok fellépése következett a késő délutáni órákban. Lelkileg gazdagodva, az együttlét öröméért hálát adva indultak haza a családok otthonaikba. Talán már készülnek, hogy a Krisztus király ünnepe előtti szombati napon ismét találkozzanak egy lelki napon, ezúttal Zalalövőn.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.