Batang felé…

Mindannyian Batang felé tartunk. Ki előbb, ki utóbb ér majd oda, ám nem mindegy, hogy kiknek a segítségével, milyen úton indulunk el életünk utolsó felvonása felé. S hogy hol van Batang? Az időskori elbutulásban szenvedő egykori könyvelő képzeletében, aki tengerészként éli a napjait. Ide hajó visz, itt örökké süt a nap, és szép testű lányok várják a vendéget. Christian Gundlach Batang felé című művét Gaál Ildikó álmodta színpadra, és ez idáig félszázszor mutatták be országszerte. A Hubertet alakító Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendező és az Alexet játszó Szirtes Balázs egy mai történet bűvkörébe vonja be nézőit.
Türelemüvegek társaságában, magányosan él Hubert, akinek fő foglalatossága a szebbnél szebb hajókat rejtő üvegek portalanítása. A „szocpol” hivatal által hozzá küldött fiatalember, Alex kényszerűségből és csak átmenetileg gondozza az öregurat, aki a régmúlt időkre emlékezve folyton a tengerre vágyik, hogy mielőbb kiköthessen Batang partjainál. Egy idő után már maga sem tudja, hol van ez a hely, de bizton állítja, hogy létezik, hiszen többször is járt már ott. Hubert azt ajánlja a szintén magányos Alexnek, hogy ő is utazzon el oda, hiszen minden kikötőben egy-egy nő várná, vagy akár kettő is. A fiatalember, aki megpróbál rendet tenni öreg védence lakásában, maga is sebeket hordoz, amelyek nehezen gyógyulnak. Mivel elkötött egy csónakot, negyvenórányi szociális munkára ítélte a bíróság. Ám a helyzet súlyosabb ennél: a csónakból kizuhant Alex szerelme, aki a baleset óta kerekesszékben tölti a napjait…
Hubert, a házigazda kezdetben tiltakozik a kéretlen segítségnyújtó ellen, mondván: tudja még a saját nevét, csak azt felejti el időnként, hogy mit hova tett. Először elküldi a fiatalembert, ám az rendre visszatér, s a két idegen idővel egymásra hangolódik, és segíti, erősíti egymást. Az öregúrnak még nem koptak el a vágyai, ifjú társának azonban nincsenek álmai. A mindennapok kalodájában peregnek a percek, s eközben lassan feltárul a múlt. Hubert tudatának ép része kétségbeesetten szemléli a fokozatos leépülést, Alex pedig hullámzó türelemmel és felfokozott érzelmi állapotban vesz részt e bizonytalan kimenetelű lélektani játékban. Olykor hisztériává fokozódó dühkitörései „túlmozgásossá” teszik a figuráját.
A szereplők lassanként egyre közelebb kerülnek egymáshoz, s a kezdeti bizalmatlanságból barátság lesz. A két férfi történetének egyes részletei Tom Ziegler Grace és Gloria című darabjára emlékeztetnek, ám ez az áthallás csak nyomatékosítja a mondandót. Az egymásba kapaszkodás emberivé teszi a két szereplő sorsát. A történetben helyenként megjelennek az abszurd humor elemei is. A tragikomédiában sokkal több a fájó és megrendítő jelenet, mint a mosolyra ingerlő. Ilyen például a fejére papírpelenkát húzó Hubert látványa, vagy a szánalmat, együttérzést keltő pizza­rendelés. A néző, nincs mese, kénytelen magába tekinteni.
A demencia idővel bármelyikünket elérheti, és nem tudhatjuk, mikor jelentkeznek rajtunk e kór első jelei. Ráadásul a társadalom nem fordít kellő figyelmet az időskori elbutulásra, amelyről hiteles képet leginkább az érintett családokban, illetve a szociális otthonok demensrészlegein kaphatunk. (Nem véletlenül hívta meg e darabot Segesdre Nemes Zita, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon intézményvezetője.)
A darabban Alex kénytelen felcímkézni a szoba tárgyait, hiszen Hubert egyre bizonytalanabbul mozog a környezetében. Azt mondta, Anna, a felesége meghalt, s így annak idején rámaradt négyesztendős lánya, a ma párjával meglehetősen távol élő Helga, aki „nem foglalkozhat folyton a hülye apjával”. Az idő előre- haladtával azonban egy levélből kiderül: egyetlen gyermeke a közelben lakik, és hivatalos úton kezdeményezi apja gyámság alá helyezését, amit már az édesanyjával is megbeszélt…
Szenvedély és apátia, bizalom és bizalmatlanság párharca, titokzatosság, pillanatnyi fény, kiúttalanság és remény mind-mind jelen van ebben a megrendítő darabban. Olykor előkerül az alkohol is, hogy kibírhatóbb legyen a létezés. A színpadon csupán néhány eszköz, tárgy látható, a figyelem középpontjában a lelki folyamatok állnak. Ezt erősíti a többször elhangzó Messzire vágyik a lélek kezdetű dal is.
A színészek lebilincselő alakítást nyújtanak a másfél órás előadásban. A darab legmegrázóbb jelenete talán az, amikor a két szereplő egyszerre, olykor egymás szavába vágva meséli élete történetét. Szem nem marad szárazon akkor sem, amikor Hubert fiatal segítője fejére teszi a mindvégig a fogason pihenő matrózsapkát.
Hogy együtt induljanak Batang felé, hiszen messzire vágyik a lélek. S hogy hol van Batang? „Kimész az ajtón, le a lépcsőn, gyalog a buszpályaudvarig, onnan a kikötőbe. Aztán tovább, azon is túl. Túl az Óperencián.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..