Egy rémálmokkal teli éjszaka után végül segítséget kért. Családja régi barátja, Vincenzo Pepe professzor bemutatta őt egy domonkos szerzetesnek, Alberto Radenténak, aki vállalta, hogy katekézist tart neki. A rend lelkiségében fontos szerepe van a rózsafüzér imádságnak, így Bartolo újra felfedezte az imádság erejét. 1871. március 25-én belépett a domonkos harmadrendbe. Mindennapi kedves imája után a Rózsafüzér testvér nevet kapta.
Részt vett egy lelkigyakorlaton, ahol egyértelművé vált számára, hogy jóvá kell tennie a kárt, amelyet mások lelkében, hitében okozott. Egyéni tisztasági fogadalmat tett, és csatlakozott egy jámbor közösséghez, amelynek tagjai a szegényekkel és a betegekkel foglalkoztak. Mindeközben jogi praxisát is folytatta. Megbízást kapott az özvegy Marianna di Fusco bárónétól, hogy gyűjtse össze a Pompeji környékén lévő birtokainak bérleti díjait. Bartolo 1872-ben érkezett meg Pompeji völgyébe. Megdöbbent az ott élő emberek elhagyatottságán, tanulatlanságán, babonásságán és szegénységén. Útja során sok ideje volt gondolkodni. Továbbra is kétségek gyötörték, attól félt, hiába a bűnbánata, még mindig a sátán tulajdona. Ám egy nap eszébe jutottak Alberto atya szavai, amint a Boldogságos Szűz szavait ismétli: „Aki terjeszti a rózsafüzért, az üdvözül.” Ez az élmény megadta a végső lökést elhatározásához.
Többször is visszatért Pompeji völgyébe, hogy támogatást nyújtson a szegényeknek, és megújítsa a hitéletet. 1873-ban megrendezte az első rózsafüzér ünnepet. 1875-ben plébániai missziót szervezett. Mária tisztelete olyan sokakat vonzott, hogy a helyi püspök azt javasolta, építsen egy új templomot. Miután egy nyilvános rózsafüzér-ájtatosság alkalmával csodás gyógyulás történt, egyre több adomány érkezett.
Elkészült a templom, körülötte pedig egy új Pompeji emelkedett. Szociális lakások és munkásszállók épültek, kórház, iskolák, árvaház nyílt, bevezették a távírót, és még egy geodinamikai állomást is létesítettek, amely a Vezúv tevékenységét figyelte. Bartolo könyvet írt a rózsafüzérről, kilencedet, illetve imakönyvet szerkesztett, és kiadott egy katolikus folyóiratot is.
Idővel pletyka kelt szárnyra arról, hogy felelőtlenül kezeli a pénzeket, és szerelmi kapcsolat fűzi Marianna di Fusco bárónéhoz. Hogy ennek véget vessenek, összeházasodtak, de józsefi házasságban éltek. Bartolo 1906-ban az általa kezelt tulajdont a Szentszékre bízta. A város egyszerű alkalmazottjaként nyolcvanöt éves koráig dolgozott, s bárhova is ment, mindenütt ajánlotta és terjesztette a rózsafüzért.
