Társadalom gyerekcipőben

Ha népesedésről beszélünk, az egyik legfontosabb számszerű adat, hogy a 15–49 éves korú, szülőképes nők aránya folyamatosan csökken, és a népszámlálás idején mindössze 39 százalékuk élt házasságban. Száz férjezett nőnek 179, míg 100 élettársi kapcsolatban élőnek 120 gyermeke született Magyarországon. 2011-ben tehát a megszületett gyermekek több mint felének éltek házasságban a szülei. Ez azt jelenti, hogy még mindig a hagyományos család a legbiztonságosabb intézmény a gyermekek felnevelésére és az emberi életre.

Hazánk népessége 1980-ban volt a csúcson, azóta – a főként határon túli magyar migráció mellett is – folyamatosan fogy a népesség. A 2011. október 1-jei adatok alapján Magyarországon 9 937 628 fő él. (260 687 fővel kevesebb, mint 2001. február 1-jén.) A korfánkon a lakosság fogyásán túl a társadalom elöregedése is látszik. Folyamatosan csökken a száz aktív felnőttre jutó gyermekek száma, az időskorúaké pedig állandóan nő. A korfa struktúrája visszafordíthatatlan erővel változik, s ez hazánk kultúrájára, mentalitására, gazdaságára és fenntarthatóságára is hatással van.

A népszámlálás egyik önként megválaszolható kérdése – a vallási hovatartozás – alapján is készültek összevetések a demográfiai helyzettel kapcsolatban. A vallás szociokulturális változó, és semmilyen egyházpolitikai érdek nem vezeti sem a kérdésfeltevést, sem a válaszadást. E tények ismerete nélkül nagyon nehéz lenne megérteni és tisztán látni bizonyos társadalmi folyamatokat, változásokat. A felekezeti hovatartozásra adott válaszok alapján azoknak, akik valamely vallási csoporthoz tartozónak mondták magukat, szignifikánsan magasabb volt a termékenységi mutatójuk, mint azoknak, akik nem válaszoltak a kérdésre, vagy úgy nyilatkoztak, hogy nem tartoznak vallási közösséghez.


A házasság intézménye – statisztikák nélkül is tapasztalhatóan – nincs a csúcson. A házas családi állapotban élők száma tíz év alatt 52,3 százalékról 44,4 százalékra csökkent, s ez nem véletlen fluktuáció, hanem tendencia. Ennél is meghatározóbb adat, hogy a 30 év alatti férfiak 95 százaléka, a 30 és 39 év közötti férfiak 50 százaléka nőtlen, a 30 év alatti nőknek pedig 88 százaléka hajadon, 70 százaléka gyermektelen. A hagyományos, többgenerációs család – amely a gyermeknevelés legkiválóbb intézménye – kihalóban van, tömegesen az egyedüllét irányába mozdulnak az emberek.

A magyar népesség a népszámlálás idején ugyan 98 százalékban magánháztartásokban élt, ez mégsem tekinthető pozitív tendenciának, mert elaprózódást jelent: négy évtizeddel korábban minden hatodik, 2011-ben már minden harmadik ember élt egyszemélyes háztartásban, szingliként, elváltként vagy idősként. 2001 és 2011 között következett be az a fordulat, melyben az egytagú háztartások kerültek vezető helyre a korábbi kétszemélyes háztartásokkal szemben. A négyfős (két szülő két gyerekkel) összetételű családok a társadalomnak csupán nem egészen 13 százalékát teszik ki. 1991 óta csökken a családok és a házasságok száma, terjed az élettársi kapcsolat és az egyszülős gyermeknevelés. Az összlakosság 35,7 százalékának van csupán egy gyermeke, 21,8 százalék a kétgyermekes, és mindössze 8 százalék nevel három vagy annál több utódot.

Ám a szomorú adatok tükrében sem rajzolható át a társadalom körzővel, vonalzóval, és nem is gép, hogy itt-ott csavarozzunk rajta. A nehézségeket és a szigorú tényeket ismerni és definiálni is kell ahhoz, hogy a megoldáshoz eljussunk. A problémák gyakori és kizárólagos emlegetése csupán tehetetlenséget szül, és fokozza a kedvetlenséget. 2009-ben Kopp Mária hívta össze először a Népesedési Kerekasztalt mint önkéntes szakmai testületet, hogy a családokban tervezett és kívánt gyermekek megszülethessenek – mondta el Benkő Ágota, a Népesedési Kerekasztal koordinátora. Ha pusztán anyagi szempontokat veszünk figyelembe, a gyermek akkor is „nemzetgazdasági érdek”. Minden babával új adófizető születik és nő fel, az utód beruházás a jövőbe, a szülők időskori biztonságának záloga. A munka és a család témájában a Népesedési Kerekasztal által is kezdeményezett változtatások közé tartozik a részmunkaidős foglalkoztatás elérhetősége, a gyermekgondozás után munkába visszatérő anyák utáni járulékkedvezmény, illetve az óvodapedagógussal rendelkező családi napközik egyenértékűsítése az állami intézményekkel. Az otthonteremtés vonatkozásában a lakáscélú szocpol és kamattámogatás újbóli bevezetése használt lakásokhoz is, illetve a bajba került hiteladósok lakhatásának segítése. A pénzbeli ellátások terén a szülés előtti jövedelem és a tanulmányok kedvező beszámítása, az adóalapot csökkentő érdemi kedvezmény az eltartott gyerekek után (beleértve a magzatokat is), illetve a többgyermekesek diákhitel-engedményének lehetősége. További munkát igényel a család és a munkahelyi kötelezettségek közti választás valódi lehetőségének a biztosítása, a családi és a munkahelyi rend összehangolhatósága. A hosszabb otthoni gondozásban részt vevő szülőket differenciáltan kellene segíteni a munkaerőpiacról ki-, illetve visszajutásban, és meg kellene szüntetni a gyermekes anyák foglalkoztatása terén a munkáltatói ellenérdekeltséget. A legfontosabb cél pedig az volna, hogy a saját gyermekek otthoni gondozását a GDP-be beszámító tevékenységgel egyenértékű, értékteremtő munkaként ismerjék el.

Botos Katalin közgazdász azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy aki az ideológiai csatát elveszíti, az mindent elveszít. Ha a vallási ideológia háttérbe szorul, az nyomot hagy a demográfián. Ha elfogadottá válik a gondolkodásban, hogy nincs feltétlenül szükség gyermekre és családra, akkor az a gyakorlatban is bevett szokássá válik. Minden társadalom jövőjének záloga az utód, aki mozgásba tudja hozni a felhalmozott anyagi javakat. Ezért jó volna például, ha a nők gyermekvállalását a nyugdíjuk is tükrözné. Ez hosszú távon megtérülő változtatás volna a jelenlegi rendszerrel szemben, amelyben a karriert választó nők nyugdíja jóval magasabb, mint az otthon gyermeket nevelőké. A családok helyzetén elsőként a megfelelő munkalehetőségek biztosításával lehetne javítani.

Az ember alapvetően társas lény, önmagában értelmezhetetlen – mondta Bagdy Emőke pszichológus Carl Gustav Jung gondolatát követve, mely szerint létezik a nemekben „magfunkció”, azaz a férfinak és a nőnek sajátos biológiai, lelki és szellemi tulajdonságai vannak. A nő képességei közé tartozik – testi és lelki értelemben egyaránt – a fogamzás, fogékonyság, kihordás, teherviselés, várakozás, készenlét, befogadás, kibontakoztatás, érlelés és vonzás: az „élet-kibocsátás önmaga odaadásával”. A férfi képességei a megkeresés, feltárás, megújítás, újrakezdés, termékenyítés, szívósság, behatolás, elengedés, mentális szigorúság, befejezés, uralás és sugárzás: az „élet-bevitel önmagát beleadva”. A magyar társadalom egyik legfőbb feladata az volna, hogy visszaállítsa az emberi kapcsolatokban az intimitás becsületét és gyakorlatát, mely által képesek volnánk az öncélú lét helyett a kapott életet bátrabban és kellő derűvel továbbadni.

A konferenciát a Családháló és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom közösen szervezte, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.