Bakhita Jozefina február 8.

Tízévi szenvedés után Kartúmban Callisto Legnani olasz konzulhoz került. Amikor a politikai helyzet miatt a konzulnak vissza kellett térnie Itáliába, Bakhita is vele utazott. Miután megérkeztek Genovába, a konzul egyik barátja, Augusto Michieli felesége, Maria Turina kérésére Legnani elengedte Bakhitát, aki Michie­li­ék újszülött lányának dajkája lett.

 

Amikor Michieliék lányukat a kanossziánus nővérek gondjaira bízták, Bakhita is a lánnyal tartott a katekumenek velencei intézetébe. Itt szerezte első ismereteit Istenről, akit gyermekkora óta „ott érzett a szívében, anélkül, hogy tudta volna, ki is ő”.


Néhány hónap után, 1890-ben Bakhita megkapta a beavatás szentségeit, és a keresztségben a Jozefina nevet kapta. Ettől kezdve gyakran látták, hogy megcsókolja a keresztkutat, és azt mondja: „Itt lettem Isten leánya!”

 

Amikor Michieli asszony haza akarta vinni a lányát és Bakhitát, az utóbbi szokatlan határozottsággal kérte, hogy a kanossziánus nővérekkel maradhasson, és szolgálhassa Istent. A fiatal lány, aki akkortájt lett nagykorú, élvezte az olasz jog biztosította választás szabadságát. Tehát a katekumenátusban maradt, ahol szerzetesi hivatását kapta, és a Canossai Szent Magdolna Intézetben az Úrnak szentelte magát. 1896-ban tett örökfogadalmat.

 

Élete hátralévő negyvenkét évét a rend schioi házában töltötte. Ezalatt dolgozott szakácsként, sekrestyésként, kapusként, és rendszeres kapcsolatban volt a helyi közösséggel. Alázatossága, egyszerűsége és örökös mosolya mindenkinek megnyerte a szívét. Nővértársai nagyra becsülték töretlen jó kedélyéért, elragadó jóságáért, és azért, mert mélységes vágy élt benne, hogy másokkal is megismertesse az Urat.

 

Idősebb korában hosszú évekig betegeskedett, de ekkor is a hit, a jóság és a keresztény remény tanúja maradt. Azoknak, akik meglátogatták, és megkérdezték, hogy van, mosolyogva így válaszolt: „Ahogy a Mester kívánja.” Haláltusájában újra átélte rabszolgaságának szörnyű napjait, és nemegyszer könyörgött az őt ápoló nővérnek: „Kérlek, vedd le a bilincseimet, olyan nehezek!”

 

1947. február 8-án halt meg. II. János Pál pápa 1992-ben boldoggá, majd 2000-ben szentté avatta.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .