Bab Berci otthonra lelt

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a sárszentlőrinci önkormányzat összefogásának eredménye, hogy a helyi Petőfi-múzeum szomszédságában létrejött a Lázár Ervin-emlékház, ahol állandó és időszaki kiállítással várják a látogatókat. Korniss Péter, Kecskeméti Kálmán és Burger Zsolt Lázár Ervinről készült fotói, Tettamanti Béla, Gyulai Líviusz, Sajdik Ferenc, Szemethy Imre grafikái, illusztrációi, karikatúrái tekinthetők meg itt.


Az író személyes tárgyai közül íróasztala, írógépe (képünkön), gyakran viselt ruhadarabjai láthatók. Az érdeklődők meséket is hallgathatnak, s a meseszobában számos érdekességet próbálhatnak ki, például a meserulettet vagy a bábszínházat, s ugyanitt tanulmányozható a Lázár Ervin- mesebirodalom térképe is.
A sajátos lázári mesevilág szimbólumai e vidékről eredeztethetők, hiszen a gyermekkori emlékek, édesapja könyvgyűjtő szenvedélye meghatározó Lázár Ervin prózájában, életében. Az író erről is vallott 2003-ban, az Új Ember ifjúsági lapjában megjelent interjúban: „Egy világvégi kis pusztán nőttem föl. Ma is váltig állítom, eszményi hely lehet egy ilyen természetközeli falucska, a maga biztonságot adó bensőségességével, lakóinak közvetlenségével. Teljesen természetes volt, hogy a gyerekek ismerték a növényeket és az állatokat. A felnőttek is meséltek egymásnak, táncoltak, zenéltek. Ezek az élmények együttesen számomra elengedhetetlen előfeltételei voltak alkotói munkám indulásának. Alsó-Rácegrespusztán nem volt iskola, bolt, villany, s még köves út sem vezetett oda. A szüleim nem akarták, hogy naponta öt kilométert gyalogoljak, ezért az iskolaéveim alatt keveset voltam otthon. Rokonoknál laktam, majd a középiskola ideje alatt Székesfehérváron, egy bentlakásos intézményben. Ezért nagyon megnőtt számomra az otthon becse.”

Lázár Ervin népszerűsége nem csökken. Meséit, novelláit valamennyi korosztály szívesen olvassa, egy-egy meseregénye az iskolai tananyagnak is része. Jó volna, ha az irodalomtörténet-írás is méltó helyet találna számára, hiszen a magyar próza sokkal szegényebb lenne nélküle.

Fotó: Sándor Csilla Mária