Azt birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni
Fotó: Vatican News

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a tízparancsolat magyarázatát, és ma elérkeztünk a hetedik „szóhoz”: „Ne lopj!” Amikor halljuk ezt a parancsot, a más tulajdonának elvételére és tiszteletben tartására vonatkozó témakör jut eszünkbe. Nincs olyan kultúra, amelyben a lopás és a javaktól való megfosztás megengedett lenne; az ember ugyanis rendkívül érzékeny a tulajdon védelmére.
De érdemes e „szó” értelmezését szélesebb perspektívában végezni, és a javak birtoklásának témáját a keresztény bölcsesség fényében vizsgálni. Az Egyház társadalmi tanításában a javak egyetemes rendeltetéséről van szó. De mit jelent ez? Hallgassuk meg, mit mond A Katolikus Egyház katekizmusa (KEK): „Kezdetben Isten a földet és annak kincseit az emberiség közös kezelésére bízta, hogy gondoskodjék róla, munkájával hajtsa uralma alá, és élvezze gyümölcseit. A teremtés javai az egész emberi nemnek szólnak.” (KEK 2402.) Továbbá: „A javak egyetemes rendeltetése elsődleges marad még akkor is, ha a közjó előmozdítása megköveteli a magántulajdon, a hozzá való jog és használata tiszteletben tartását” (2403).
A Gondviselés azonban nem sorozatgyártással rendezte be a világot: különbségek vannak, eltérő körülmények vannak, sokféle kultúra, és ezért úgy élhetünk, hogy gondoskodunk egymásról. A világ gazdag erőforrásokban, és az elsődleges javakat mindenkinek biztosítani tudja. Ennek ellenére sokan botrányos nyomorban élnek, és az esztelenül használt erőforrások elapadnak. De a világ egyetlen! Az emberiség egyetlen! A világ gazdagsága ma egy kevesekből álló kisebbség kezében van, a szegénység, sőt a nyomor és a szenvedés pedig sokaknak, a többségnek az osztályrésze.
A földön nem azért van éhezés, mert hiányzik az élelem! Sőt, a piac igényeinek megfelelően időnként még meg is semmisítik, ki is dobják. Ami hiányzik: a szabad és hosszú távon gondolkodó vállalkozói tevékenység, amely az elegendő termelést, valamint a szolidáris működésmód, amely az egyenlő elosztást szavatolná. Azt mondja a katekizmus: „Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak hasznára lehessen” (2402; Gaudium et spes, 69). Ahhoz, hogy a vagyon jó legyen, társadalmi dimenzió szükséges.
Ebben az összefüggésben jelenik meg a „ne lopj” parancs pozitív és tág értelme. „Egy dolog birtoklása a birtokosát a Gondviselés képviselőjévé teszi” (KEK 2404). Senki sem abszolút birtokosa a javaknak, hanem kezelője. A birtoklás felelősséggel jár. Mondhatja valaki „Én gazdag vagyok, mindenem megvan…” – igen, ez a vele járó felelősségedet is kijelöli. A javak bármelyikéről legyen is szó, ha kivonjuk az isteni gondviselés logikájából, árulást követünk el, annak az értéknek az árulói vagyunk, a szó szoros értelmében.
Azt birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni. Ez a mérce mutatja meg, hogyan tudok bánni a javakkal, hogy jól vagy rosszul bánok-e velük. Fontos ez a mondat: azt birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni. Ha tudok adni, ha nyitott vagyok, akkor nemcsak abban vagyok gazdag, amim van, hanem a jószívűségben is – a jószívűségben mint abban a kötelességben, hogy odaadjam vagyonomat, mindenki részesedhessen belőle. Ha ugyanis nem vagyok képes odaadni valamit, annak az az oka, hogy az a dolog birtokol engem, hatalma van fölöttem, én pedig alávetettje vagyok. A javak birtoklása alkalmat ad rá, hogy leleményesen megsokszorozzuk és jószívűen használjuk őket, így növekedjünk a szeretetben és a szabadságban.
Krisztus, bár Isten, „Istenhez való hasonlóságát nem tartotta kiváltságnak, hanem kiüresítette magát” (Fil 2,6–7), és szegénysége által gazdaggá tett bennünket (2Kor 8,9).
Miközben az ember azon töri magát, hogy többje legyen, Isten azáltal váltja meg, hogy szegénnyé lesz: az a megfeszített Ember felbecsülhetetlen váltságdíjat fizetett mindenkiért az Atyának nevében, aki „irgalomban gazdag” Isten (Ef 2,4; Jak 5,11). Nem a javak tesznek gazdaggá bennünket, hanem a szeretet! Sokszor hallottuk, amit Isten népe szokott mondani: „Az ördög a zsebeken keresztül lopózik be”. A pénzimádattal kezdődik, a birtoklási vággyal folytatódik, és a hiúsággal végződik: „Gazdag vagyok, és büszke vagyok rá”; végül tehát jön a gőg és az önteltség. Ezt műveli bennünk az ördög! A bejárata pedig a zsebeink!
Kedves testvéreim! Jézus Krisztus ismételten feltárja előttünk az Írások teljes értelmét. A „ne lopj” azt üzeni, hogy szeress a javaiddal, használd fel a rendelkezésedre álló eszközöket, hogy szeress, ahogy csak tudsz! Így az életed jóvá, a birtoklás pedig ajándékozássá válik. Hiszen az élet ideje nem arra szolgál, hogy birtokoljunk, hanem hogy szeressünk! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..