Az Úr jelenlétében

Fotó: Lambert Attila

Az indiai származású, Németországban élő Margaritha Valappila nővér és Manfred Huber atya március első hetében Magyarországon, Felsőmocsoládon tartott gyógyító lelkigyakorlatot. „Csoda a testi és lelki gyógyulás, de az igazi csoda, hogy Jézus van nekünk” – vallja a nővér.
„Itt megtalálja, amit már rég­óta – talán nem is tudatosan keres” – ez a mondat vezeti be a németországi Raphael Ház Evangelizációs Központ honlapjának bemutatkozó oldalát. A házat két szerzetes, a Szent József Betegápoló Nővérek rendjének tagjai vezetik több pap és civil együttműködésével. Egyikük, az indiai származású Margaritha Valappila nővér március első hetében Magyarországon, Felső­mocsoládon tartott lelkigyakorlatot, melynek célja, hogy eljuttassa az embert oda, amit keres, amire szüksége van.
A nyolcvanadik életévéhez közeledő nővér 1990 óta folyamatosan járja a világot, tizenkilenc éve Magyarországon is rendszeresen tart lelkigyakorlatot. Meghirdetni nem szükséges az ötnapos, gyógyító jelzővel meghatározott lelki­gyakorlatot, szájról szájra terjed a hír, és jelentkeznek az emberek, köztük számosan a korábban részt vettek és gyógyulást megéltek közül.
Rumszauer Miklós kaposvári plébános, aki Magyarország számára „felfedezte” Margaritha nővért, a Szentírást idézte – „Amikor elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem” –, és számos példával igazolta, miként ad Isten lelki megújulást, a bűn elleni harcot segítő kegyelmi eszközöket, módszereket.
A ma embere, aki a lelki sebzettség sokféle formáját hordozza – kezdve a kiengesztelődés hiányától, a félelem, a szorongás, a békétlenség, a depresszió, a megkötözöttségek okozta sebzettségig – gyakorta nem találja azt a forrást, mely számára a gyógyulást jelentheti. Azokat szólítja meg Margaritha nővér gyógyító lelkigyakorlata, akik keresik ezt a forrást. Sokaknak hozza el a gyógyulást, mind fizikális, mind lelki értelemben – mondja Miklós atya, aki évek óta papként és tolmácsként is részese ennek a gyógyító folyamatnak.
Idén már második alkalommal szervezte meg a lelkigyakorlatot Margaritha nővérrel Vizy Márton zeneszerző és felesége, Mocsai Júlia Felsőmocsoládon. A Bánó Mária Kastélyszállóban látták vendégül a mintegy nyolcvan résztvevőt. A kastély Júlia őseinek tulajdona volt. Az épületet a szülők a 2000-es évek elejétől fokozatosan újították fel. Édesanyja, Bánó Virginia örökösként úgy érezte, meg kell őrizniük a múlt ezen értékét. „Van felelősségünk. Nem bármi áron működtetni, hanem olyan tartalommal megtölteni, ami jó és közel áll a szívünkhöz” – tárja fel azt a belső indíttatást, mellyel a szervezést és lebonyolítást vállalták.
A lelkigyakorlaton szilencium van; mindennapos elemek a dicsőítés, a szentségimádás, a rózsafüzér és a szentmise – az Egyház áldott és megszentelt imádságai. Margaritha nővér és Manfred Huber elmélkedései vezetik a résztvevőket a belső úton, felkészítve a szentgyónásban a kiengesztelődésre és a belső szembenézést követően a gyógyító áldásra. Ebben a lélekáradásért végzett imafolyamatban megtörténik a gyógyulás – fogalmazza meg tapasztalatát Rumszauer Miklós.
Margaritha nővér így határozta meg a gyógyító lelkigyakorlat mibenlétét. „Csoda a testi és lelki gyógyulás, de az igazi csoda, hogy Jézus van nekünk. Az jelenti a gyógyulást, ha új életet kezdünk Jézussal, és a lelki fejlődés, elmélyülés útján járunk. Jézussal pedig nincs lehetetlen.”
A lelkigyakorlatok végén hagyomány a tanúságtétel. Ezúttal is kiálltak a közösség elé azok, akik gyógyulásukról számolhattak be.
Sándor feleségével, Rékával érkezett Felsőmocsoládra. A férj harmadszor vesz részt Margaritha nővér vezetésével lelkigyakorlaton, a feleség, aki egyébként orvos, másodszor. Sándor első ízben tavaly júniusban, néhány hónappal az előrehaladott csontvelőrákról kapott diagnózist követően jött el; Gyüre József, plébániájuk akolitusa hozta. Már akkor elindult a gyógyulás, ma pedig testi és lelki jóllétről, tünet­mentes állapotról tett tanúságot. „Jól érzem magam, azt érzem, hogy meggyógyultam. Csoda történt velem.” Útjáról beszámolva a teljes önátadást, a bocsánatkérést és a megbocsátást emelte ki.
A gyógyulás Zentán, egy hasonló ötnapos lelkigyakorlatot követően történt: „A lelkigyakorlat végén a közösség imádkozott, énekelt. Ott álltam, és a testemben szétáradó melegséget éreztem, és azt, hogy a betegség egyik percről a másikra megállt, de igazából szavakkal nem írható le, amit ott átéltem. Margaritha nővér észrevette a bennem lejátszódó változást, a kezembe adta a mikrofont. Percekig nem tudtam megszólalni, még a nevemet sem tudtam megmondani. Ahogy oldódott a megérintettség, szakadt fel belőlem. Ujjong minden sejtem!”
Réka is ott volt férjével. Orvosként pontosan tudta, hogy Sándor milyen súlyos állapotban van; a remény munkált benne, nem a hit. „Mára azonban minden megváltozott” – mondta. Sándor visszakapta életét, és az addig is templomba járó család Jézussal való kapcsolata mély barátsággá alakult át, „Jézus lett a főszereplő” – fogalmazott Réka. Betölti őket a hála, Jézussal párbeszédben, a Szentlélek útmutatását követve élnek.
Attila nyolc éve, nyelvgyöki daganata diagnosztizálása óta járja a testi-lelki felépülés útját. Erről a keresésről tett tanúságot a lelkigyakorlaton. A gyógyulás felé vezető úton Attila számára a barátai, családja imái, a lelkigyakorlatok, a gyógyító alkalmak sorában fontos helyen áll a Margaritha nővér vezette lelkigyakorlat. Állapotáról a gyógyultság örömével, reményével beszél. „Belső béke tölt el az imában, Isten szeretetét tapasztaltam meg. Megértettem, legfontosabb, hogy a mennyországba juthassunk. Nem a diagnózis mondja meg, hogy meddig élek, az életem Isten kezében van. Ez a nyugalom, béke és hála határozza meg ma az életem.” Attila arról is beszámolt, hogy betegsége nyolc éve alatt gyökeresen megváltozott élete. Megélhette, hogy gyerekei folyamatosan imádkoztak érte, mind­egyikük Istenhez fordult, nagylányával helyreállt korábban megromlott kapcsolata. „Áldás van a családomon. Életemben ez első helyre került Jézus. Jó irányban haladok.”
Margaritha nővér még nem volt húszéves, amikor elkötelezte életét Istennek. Német­országban lépett be a Szent ­József Betegápoló Nővérek közösségébe. Ápolónővér lett, negyven éven át állt örömmel a betegágyak mellett. Édesanyja betegsége – szélütés következtében lebénult – szólította haza Indiába. Részese ­lehetett, hogy édesanyja lábra tudott állni, és járni kezdett, miközben gyógyulásáért imádkoztak.
Később, gyógyulását követően édesanyja gyerekeivel együtt bekapcsolódott a karizmatikus megújulás életébe, és hívásukra Margaritha nővér – aki akkoriban maga is egy lábműtét után mankóval járt, vonakodva bár, de – elment egy imatalálkozóra. Megtapasztalásáról így beszélt: „Ötezer ember gyűlt össze egy Máté nevű atya tanításán. Jómagam is betegen mentem oda, mankóval tudtam csak járni. »Jézus itt van« – kiabálta a pap, én meg azt gondoltam: nem beszélhetne halkabban? – hiszen nem vagyunk süketek. Magamban pedig Jézussal beszélgettem. Azt mondtam neki, ha én is veled éltem volna, és szemtanúja lettem volna a gyógyításaidnak, könnyebben hinnék. Ezt gondoltam éppen, amikor az atya a színpadra szólította azokat, akiknek a hallásukkal van problémájuk. Egy tizenöt éves siketnéma lányt vittek hozzá a szülei, és hallhattam, ahogy a lány megszólal. Jézust hívta. Ezzel mint­egy válaszolt az Úr az én kételkedésemre, és akkor azt kiáltottam: »Jézus, mindent megteszek, amit mondasz. Rólad akarok beszélni az embereknek, minden embernek.« Ekkor egy kéz érintését éreztem a vállamon, és azt mondta egy hang: »Menj el az egész világra, és hirdesd az én igémet.« Ezt a tapasztalatot nem tudom elfelejteni, és azóta is mindent megteszek, amit Jézus mond nekem. Elmentem mind az öt kontinensre.”
A világszerte tartott lelkigyakorlatok mellett Margari­tha nővér és társai a Raphael Házban lelkigyakorlatra, imanapokra, beszélgetésekre, Jézus Szíve-péntekekre és Mária Szíve-szombatokra várják a hozzájuk fordulókat. „Együtt imádkozunk, keressük Isten szavát, mert ő a szeretet. Ő az, aki elküldte hozzánk Jézus Krisztust, aki minden ember megmentésére érkezett közénk.”