Az ötszázegyedikről…

Az ötszázegyedikről
nem szólt a fáma,
így nem fáj senkinek
keserves láng-halála.

Versíró asszony volt,
a Walest igába
hajtó angolok
akár „bardess”-nek

hívhatták volna őt,
de még szavuk se volt rá.
A szőke-rőt
hajának fátyla

mögül halkan éneklő,
lantjának oltalmába
húzódó, nevenincs walesi nőt
úgy perzselték hamuvá,

mintha rongy volna,
vagy gyilkos beléndek,
pedig, (ha jól figyelsz,
még fel-felcsendül
a hálátlan Időben!)

kristályos-tisztán, s igazul
patakzott ajkáról az ének.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..