Testvéri segítséggel magyar nyelven is elérhető a pápaváró himnusz

A himnuszt a főegyházmegye pápaváró családos rendezvényén mutatták be, május 11-én, szombaton, az Öröm Fesztiválján. A dal több mint ezer résztvevő jelenlétében csendült föl először.
Amikor olvasóink kérésére május 21-én feliratoztuk a népszerű pápaváró himnuszt, nem sejtettük, hogy a YouTube gépezete pár órával később letiltja a csatornánkra feltöltött videót. A Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye és Francisc Ungureanu, a román püspöki konferencia titkára segítségével a produkciós cég a hivatalos dalt a mai napon – amikor ellátta angol és olasz felirattal –, fordításunkat felhasználva magyarul is közreadta.
A videoklip zenéjét és szövegét Ieronim Ambăruși, a főegyházmegye papja szerezte (aki maga is feltűnik a videoklip elején). A himnusz kifejezi a romániai hívek örömét, hogy május 31. és június 2. között országukban köszönthetik Ferenc pápát.
A dalnak a feliratban is olvasható fordítása:
Az Úr arra hív,
hogy örökké szeressük,
ahogy Mária, Jézus szent Anyja
szerette és szolgálta,
ahogy az egész világnak elvitte őt,
amint Erzsébethez belépve örömében felujjongott, és Szentlélekkel eltelve Mag­nificatot énekelt.

Refrén:
Járjunk együtt,
ő vár bennünket,
hogy az atyai házban egyesüljünk.
Nagyok és kicsik, szegények és gazdagok
mindannyian meghívottak vagyunk,
egy testet alkotunk, és a szeretet Lelkét hordozzuk.
Jézus, mindig téged akarunk szolgálni,
ahogy téged oltalmazott a Szűzanya,
figyelve szavad, hogy oltalmunk legyen;
védelmezz a rossztól,
tedd, hogy egy nyájjá váljunk,
hogy egyetlen Jó Pásztorunk legyen,
a Szentatya által vezetve.
Lobbantsd fel mindenkiben a szeretet tüzét, hogy a kegyelem szétáradjon a világban!

A videoklipben Bukarest különböző plébániáiról tizenhét szólista és több mint ötven énekes szerepel. A felvételt a főegyházmegye különböző plébánián rögzítették, több mint kétszáz, minden korosztályt képviselő résztvevő közreműködésével. Az énekesek egyike sem hivatásos, mellettük családok, gyerekek és a plébániákon szolgáló papok is feltűnnek.
A bukaresti főegyházmegye által közzétett himnusz refrénje az apostoli látogatás mottóján alapszik: „Járjunk együtt, ő vár bennünket, hogy az atyai házban egye­süljünk. Nagyok és kicsik, szegények és gazdagok, mindannyian meg vagyunk hívva, egy testet alkotunk, és a szeretet Lelkét hordozzuk.”
A Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegyét XIII. Leó pápa alapította, 1883. április 27-én. Ez a legnagyobb területű romániai katolikus egyházmegye, a történelmi Havasalföld és Dobrudzsa teljes területét magában foglalja; körülbelül 40 ezer hívő él itt, akiket 66 plébánián 114 pap szolgál.

Fordította: Kuzmányi István főszerkesztő
Forrás: Papalabucuresti.ro

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .