Az öröm kincseit védik

A Lea Alapítvány által létrehozott s a Székesfehérvári egyházmegye fenntartásában működő intézményben a nehéz sorsú anyák és gyermekeik kapnak reményt és lehetőséget élethelyzetük rendezésére, sorsuk jobbra fordítására.

 A 2005 márciusától ideiglenes helyen működő otthonban jelenleg húsz anyuka és gyermeke számára biztosítanak átmeneti elhelyezést és gondozást. Ebbe az otthonba érkezett meg egy hideg januári délután Szilvia és kislánya.

Előző éjszaka nagy, súlyos pelyhekben hullott a hó. Az utcáról behallatszott a lakásba a rendőrautó ajtajának csapódása, s a gyér fényben egy pillanatra feltűntek a megbilincselt férfi dúlt arcának kemény vonásai. – Elvitték… – állapította meg egykedvűen az asszony, s lehuppant a vetetlen ágy szélére. Hirtelen, mintha csak akkor eszmélt volna fel, gyorsan végigsimította gömbölyödő pocakját. – Itt van… – könnyebbült meg, amikor megérezte a készülődő kicsi élet első mozdulatait. A kiságy felől halk nyöszörgést hallott. Gyorsan odasietett, és betakargatta nyugtalanul alvó kislányát. Könnyei már elapadtak, de sajgó testén még reszketett az elmúlt órák félelme.

A kard ott hevert az asztalon. Ahogy a díszítés megcsillant a beszűrődő fényben, ismét torkán érezte tompa élének fájdalmas szorítását. Alig néhány napja vette ajándékba a díszkardokat kedvelő párjának. Az ajándékozás öröme a halálfélelem fulladásos görcsévé merevült emlékezetében. Miért?! Miért a megaláztatások, a verések, s most ez a fojtogatás? Mert ismét élet fakadt a testében, s ő elfogadta, nem akart megválni tőle?! Mert minden feszültség ellenére is az öröm kincsét hordozza a szíve alatt?! Hiszen rajtuk, a gyerekein kívül senkije sincs! Szüleit nem ismerte, s az imént csaknem megölte ez az eszét vesztett férfi…

Hol keressen menedéket? Hirtelen eszébe jutott a városi családgondozó, akivel épp a napokban találkozott, s aki ismerve férje italozó életmódját, felajánlotta segítségét. Még egy fővároshoz közeli címet is említett, ahol átmenetileg biztonságban lehetnek, s nyugodtan várhatja kisfia közeli világra jöttét. Azon az éjszakán már csak az ösztönei vezérelték. El innen! Egy sportszatyorba csomagolta a gyermek legszükségesebb ruháit, átöltözött, az órájára pillantott, s felkeltette a kislányt. El innen, gyorsan. Még elérem a hajnali pesti vonatot…

 „Többórai utazás után, nagy pocakkal, meggyötörten, de reménnyel és elszánással a szívében érkezett meg hozzánk Szilvia a kislányával – idézi fel a történteket Varga-Hegyi Eszter, a Lea-otthon vezetője. – Nemsokára egészséges kisfiút hozott a világra, aki anyukája gondoskodása mellett azóta is szépen fejlődik.”

Sajnos nem mindenkinek adatik meg az olyan örömteli állapot, amikor a nagyszülők, szülők szeretete veszi körül a jövevényt – magyarázza az otthonvezető. Vannak gyermekek, akiket csak bizonytalanságban, kilátástalan élethelyzetben élő édesanyjuk vár. S vannak olyan gyermekek, akik ellehetetlenült, méltatlan körülményeik közül, édesanyjukkal együtt menekülni kényszerülnek. Ezeket a várandós vagy a szülés után krízishelyzetbe került édesanyákat és gyermekeiket fogadja be a Lea-otthon. „Célunk, hogy a gyermekek megszülethessenek, és biztonságban, édesanyjuk mellett kezdhessék el életüket, illetve egyetlen édesanyának se kelljen anyagi okok miatt az abortuszt, az örökbeadást vagy az állami gondozást választania” – hangsúlyozza a szakember.

A konyhával egybekötött nagy közös térben, miközben a nagyobbacska gyerekek játszanak, rajzolnak, festenek, az asszonyok a tűzhely körül sürgölődnek. Mint megtudom, a jövedelemmel rendelkező anyukák önellátók. Mindig megkapják a feltétlenül szükséges mértékű támogatást, de az otthon munkatársai arra is vigyáznak, hogy megmaradjon a család önállósága. A jövedelem nélküliek ugyan hozzájutnak az ebéd alapanyagához, de az ételt már az anyának kell megfőznie, amihez – ha rászorul – a heti kétszeri közös főzések alkalmával kap segítséget. Emellett biztosítják számukra a tisztálkodási és tisztítószereket is.

Vivien mellett a maga módján kislánya is részt vesz a konyhai teendőkben. Az imént még a tükör előtt szépítkezett, de mostanra már anyukája mellett tüsténkedik. Anyjának nem okoz gondot a főzés, mert volt alkalma beletanulni a háziasszonyi teendőkbe. Miután elköltöztek a kocsmák világában kalandozó párjától, egy családnál talált „menedéket”: lakhatás fejében cselédként alkalmazták. Tyúkokat nevelt, disznókat hizlalt, kutyákat tenyésztett, amíg bírta… majd onnét is menekülnie kellett. Jelenleg egészségügyi problémákkal küzd, mert lehet, hogy rossz vérképe miatt ki kell venni a lépét… Szeretné, ha a műtétre még az otthonban eltölthető időszak alatt kerülne sor.

A gyermekvédelmi törvény szerint egy, s ha nagyon szükséges, még fél évet tölthetnek a rászorulók az átmeneti otthonban. Az a tapasztalat, hogy ahol csak kicsit vált bizonytalanná a természetes támogatói háttér, ott a családtagok, a barátok segítségével rövid időn belül újrakezdhetik életüket a krízishelyzetbe került anyukák. Ahol viszont magukra maradnak, ott sokszor a másfél év is kevés – magyarázza az otthonvezető. Szerencsére ők vannak kevesebben. Előfordult, hogy egy másik otthonba kellett költöznie az egyszülős családnak, mert úgy látszott, az anyuka képes felnevelni, szeretettel gondozni gyermekét, de abban az időszakban a gyesből és a családi pótlékból nem tudta volna eltartani. Ezért további segítségre szorult. A családok elhelyezésekor a jelenlegi szűk tér miatt az otthonban arra törekednek, hogy a hasonló korú és élethelyzetű anyák kerüljenek egy szobába. Ők segítő párként együtt tudnak működni a háztartási, gyermeknevelési feladatokban, valamint a gyermek felügyeletével kapcsolatos helyzetek megoldásában. Az új épületben biztosítva lesz a megfelelő intim légkör is, mert a családok számára külön lakószobák állnak majd rendelkezésre. Ezenkívül lesz külön beteg- és terápiás szoba, valamint egy kápolna, amelyet a városrész lakói is felkereshetnek.

Az otthonban a mentális támogatás mellett életviteli, gyakorlati segítséget is nyújtanak a családdal, a gyerekekkel kapcsolatos teendők ellátásához. Kiegészítő, ingyenes szolgáltatásként, heti öt órában jogász és pszichológus szakember tudását is igénybe vehetik a menedéket kapott anyukák és gyerekek. Szükség esetén családterápia, különböző tréningek, valamint készségfejlesztő, illetve a szabadidő tartalmas eltöltését segítő programok állnak a lakók rendelkezésére.

 „Nem azért vagyunk, hogy ítélkezzünk mások sorsa felett, hanem azért, hogy segítsük őket – mondja Spányi Antal püspök, miközben megtekinti a számos játékkal, rajzzal díszített, családias hangulatú intézményt. – Sokat beszélünk az életvédelemről, az esélyegyenlőségről, az elesettek felkarolásáról, a családok támogatásáról, de keveset cselekszünk. Ebben az otthonban azt a szeretetet próbáljuk megadni, amit a támogatásra szoruló leányanyák, bántalmazottak nem kaphatnak meg családtagjaiktól. Szeretnénk, ha olyan emberek kerülnének ki e falak közül, akik senkinek nem lesznek terhére, akik nem mások ellenére, hanem a közösség és a maguk hasznára akarják megtalálni céljaikat, boldogságukat.”

Katalin a kisfiát babusgatja. A „gyermekanya” állami gondozásban nevelkedett, szüleit, testvérét nem ismeri. Párjával nem sokkal a férfi börtönbe vonulása előtt találkozott. Az apa szabadulása után meglátogatta őket Érden. Abban bíznak, hogy sikerül munkahelyet találniuk, majd otthont teremteni az ország keleti részén. Törékeny alkatát nézve megkérdezem Katalint, mi tartja benne az erőt. Hallgatunk. Úgy látom, már nem vesz rólam tudomást, majd a kisgyerekhez hajolva megszólal: „Szereted anyát, kicsim?” „Igen” – hangzik a válasz. Akkor jó…

Fotó: Cser István