A feszültség nem vész el, csak átalakul

Erre teremt lehetőséget az a havi rendszerességű interaktív előadás-sorozat, amelyet Szülősuli címmel immár második éve tartanak a pasaréti ferencesek Kájoni János Közösségi Házában a környékbeli szülőknek.

  Szülőnek lenni a legstresszesebb hivatás – derült ki a program októberi foglalkozásán, amelyet egy fiatal, három gyermeket nevelő, s ennek megfelelően a feszültség témájában is sok tapasztalattal rendelkező házaspár, Bajor Bence és Eszter vezetett. A Családok Jézusban közösségbe járó férj és feleség arra hívta fel a figyelmet, hogy nem jó dédelgetni a feszültséget, jobb letenni egy imában Isten szeretetével szembesülve vagy a házastárs szeretetének segítségével. A Feszültségkezelés a családban című alkalmat inkább témafelvetésnek, mint előadásnak szánták, ennek megfelelően tudományos alapú, ugyanakkor mégis inkább gyakorlatias, emberközpontú együttlétre került sor.

Ezernyi dolog kelthet feszültséget, amelyek között lehetnek krónikusak (ezeket több éven át vagy akár életük végéig hordozzák az emberek, ilyen például a házastárs elvesztése), és akut jellegűek, vagyis hirtelen fellépők is, hangzott el a bevezetőben. A foglalkozáson az akut feszültségekre összpontosítottak, amelyekhez a betöltetlen elemi szükségletektől (például éhség, fáradtság, túl nagy társaság) a szeretett személy távollététől, elvesztésétől, valamint az ismeretlentől való félelmen át az elvárásokig, feladatokig, illetve a lelki, kapcsolati problémákig számtalan tényező vezethet. Miért baj, ha a szülő „felkapja a vizet”? Mivel eltolódott ingerküszöbe miatt könnyen tehet olyat, amit később megbán, például „leordítja” gyermekét, amikor pedig ez egyáltalán nem volna indokolt a külső mérték és gyakran saját belső mércéje szerint sem. Ezzel aztán olyan problémát visz a család életébe, amellyel szükségszerűen kezdeni kell valamit.

A munkahelyről, iskolából hazavitt és a családon belül keletkezett feszültségekkel nemcsak közvetlen lelki és egyéb következményeik miatt kell foglalkozni, hanem azért is, mert nem megfelelő kezelés esetén hosszú távú problémákhoz vezethetnek: autoimmun vagy emésztési problémák, tanulási vagy beilleszkedési zavarok léphetnek fel, függőség, szorongás, depresszió, neurózisok, agresszió alakulhat ki következtükben, illetve enyhe esetben „csak egy kis boldogtalanságot” szülnek.

Az első öt esztendőben fejlődik a legdinamikusabban a gyermekek agya, így különösen nem mindegy, hogy ekkor milyen hatások érik őket. Biokémiai kísérletek is bizonyították, hogy ha a korai életévekben a szülő jól kezeli gyermeke feszültségét, akkor később ő maga is sokkal egyszerűbben tudja pozitívvá formálni a stresszt. A feszült állapotot három lépésben lehet kezelni: először is felül kell kerekedni rajta; aztán ki kell deríteni, honnan ered; végül különböző módokon meg kell tőle szabadulni: például úgy, hogy félretesszük egy időre, azonnal levezetjük (például „közös ordibálással”), átformáljuk valamilyen más tevékenység, például sport segítségével, vagy meg is oszthatjuk: akár egymással, akár a legnagyobb „feszültséglevezetővel”, Istennel.

Azonban nem vezet eredményre, ha továbbadjuk a feszültséget – akár a gyerekek, akár a társunk felé, családi problémákat okozva ezzel, hangsúlyozta Bajor Bence. Ha elfojtjuk, szőnyeg alá söpörjük a problémát, ha letagadjuk létezését, az nem megoldás, akárcsak a függőségekbe való menekülés és az olyan megtévesztő „levezetés” sem, mint az agresszív játékok játszása, amely inkább még több feszültséget szül, mintsem az alapfeszültséget oldaná.

Ha gyermekeink feszültségének megoldásához próbálunk támaszt nyújtani, jó, ha kikerülünk néhány alaphibát. Kifejezetten káros lehet, ha helyettük oldjuk meg problémáikat, ezáltal ugyanis könnyen rászokhatnak, hogy mástól várják bajaik kezelését; szintén önállótlanná válhatnak e téren, ha a szülő nem érezteti velük, hogy képesek lehetnek maguk is szembenézni nehézségeikkel. A szülőnek azt kell megcéloznia, hogy gyermeke maga oldja meg feszültségét, ehhez a felnőttnek a kezelés helyes elsajátításában kell segítséget nyújtania. A helyzet megoldásában közreműködhetünk, de csak mint támogatók, s arra is rá kell nevelni fiainkat, lányainkat, hogyan előzhetik meg a feszültséget.

A gyerekek feszültségkezeléséhez azzal tudunk a legjobban hozzájárulni – derült ki a felvezetőből és később a szülők személyes tapasztalataiból is –, ha nyitottak és bármikor elérhetők vagyunk gyermekeink számára. A felnőttnek türelmet, békét kell sugároznia, segítenie kell, hogy gyermeke meg tudja fogalmazni problémáját, és a feszültség okának felderítésében is jó, ha támaszt tud nyújtani. Segít, ha a felnőtt humorral és értő figyelemmel fordul a gyermek felé, és szükség esetén testi érintéssel is erősíti.

Legalább mi ne legyünk feszültségforrások – a feszültségek megelőzését tekintve jó, ha erre törekednek a szülők, ez pedig az anya és az apa kapcsolatának minőségén múlik elsődlegesen. A stresszmentes otthoni környezet kialakítása mellett az elegendő testmozgásnak, a megfelelő pihenésnek, az alkalmas hobbi biztosításának is nagy jelentősége van. A rendszeres kommunikációval, az alapvető életszükségletek kielégítésével is megelőzhetők bizonyos feszültségek, s nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy az imádság is milyen sokat adhat – felnőttnek és gyermeknek egyaránt.

A Bajor házaspár végül arról is szólt, hogy keresztényként a feszültségek terén is Jézus cselekedeteit tekinthetjük példának. Ő mindig nyugodt, higgadt tudott maradni, nem hagyta magát „felhúzni”, akár Pilátus állt vele szemben, akár a tanács, akár a farizeusok. Ám azért néha ő is kiadta a dühét, elég, ha a templom megtisztítására gondolunk, vagy arra, miként pörölt a Getszemáni-kertben Istennel. S arról sem volna szabad megfeledkeznünk, hogy feszült helyzetek idején gyakran elvonult imádkozni: János lefejezése után vagy a kufárok kiűzését követően is az imádságot választotta.