Az örök élet, a feltámadás reménye
Fotó: Hajós Márton, Vértesaljai László

 

A főpásztor homíliájában a következőket mondta:
Apostolutódként érkeztünk az apostolok sírjához. Szent Péter apostol sírja közelében a saját küldetésünk tartalmáról, lényegéről kérdezzük magát Isten igéjét, a Szentírást, amelynek részleteit ma hallottuk.
Zakeus fölmászik a fügefára. A vámosok fejedelme, gazdag ember, mégsem szégyelli magát. Azért mászik fel a fára, mert távolabbra akar látni, mert ki akarja tágítani a perspektíváját, mert meg akarja látni azt, amiben valami nagyon lényegeset érez: Jézus Krisztus személyét. Jézus pedig erre az emberi igyekezetre bőséges gazdagsággal válaszol, mert megszólítja. Nemcsak hagyja, hogy kíváncsi szemmel kísérje lépteit és mondatait, hanem személyesen megszólítja, sőt elköveti azt, amit ma a legnagyobb udvariatlanságnak gondolnánk: meghívatja magát vacsorára. De Zakeus ezzel a vacsorameghívással hatalmas ajándékot kap, hiszen üdvösség költözik abba a házba. Zakeus szívében a megtérés csírázik ki, megváltoztatja az életét. Azért változtatja meg az életét, mert egy nagyobb összefüggést látott meg, mert a Jézussal való találkozás megmutatta neki, hogy a földi gazdagság nem a legnagyobb érték. Hogy nem arra kell szánnunk az egész életünket, hanem van valami magasabb rendű. És ez a magasabb valahol a szeretet irányában kereshető. Hiszen szétosztja vagyonának jó részét a szegények között, akiket pedig megkárosított, azokat a régi törvények előírása szerint négyszeresen is kárpótolja.
Ugyanezt a nagyobb távlatot hallottuk ki a Makkabeusok könyvének soraiból is. Csodálatos az isteni gondviselés pedagógiája, ahogyan fokozatosan nyilatkoztatja ki a választott népnek és rajta keresztül az emberiségnek azt a szélesebb perspektívát, amelyre az embert meghívja az Isten. A makkabeusok kora, a Krisztus előtti II. század az az idő, amikor már a személyes örök életnek, a személyes örök boldogságnak a hite is kikristályosodik.
Hallottuk Eleazár történetét és benne nemcsak azt, hogy akár az élete árán is hűséges marad az elveihez, hűséges marad Isten törvényéhez – hogy jó példát adjon a fiataloknak –, hanem hallottuk azt a mondatot is, hogyha ezt nem tenné meg, akkor milyen lenne az örök sorsa. Tehát hogy az örökkévalóság szempontjából nem mindegy, hogyan élünk. Ezt a felismerést, ezt a tágabb perspektívát viszi tovább a kinyilatkoztatás. És amikor Jézus azt mondja, hogy az üdvösség közelgett el, ő megnyitja számunkra – már nemcsak reményben, hanem ténylegesen is – az utat e felé az örök boldogság felé. Ezért van az, hogy Eleazár képes vállalni a halált is, mert lát egy nagyobb értéket a földi életnél. De Jézus ennél többet tesz: ő nemcsak vállalja a halált, hanem értünk vállalja. Számunkra is megnyitja az örök boldogság lehetőségét.
Ez az az örömhír, amit az apostolok elvisznek az egész világba – egészen pontosan, hogy Krisztus bennünk az örök életnek, a feltámadásnak a reménye. És ez ad más súlyt a cselekedeteinknek, ez teszi képessé az embert arra, hogy a földi életben nagyvonalú legyen, akár hősies. Akár olyan, amilyen Péter és Pál apostol volt, hogy vállalja a megszégyenítő és fájdalmas kivégzést is azért, hogy tanúságot tegyen Jézus Krisztusról és az ő örömhíréről. Nem valami szomorú, elkeseredett lélekkel vállalják a halált, hanem Jézus iránti szeretetből, és abban a reményben, hogy az ő társai lesznek az örök életben.
Amikor mi, mai apostolutódok a saját küldetésünket keressük, akkor bennük, az ő példájukban találjuk meg a választ. Nekünk is az a feladatunk, hogy szélesebb perspektívát, nagyobb távlatot nyissunk az emberek előtt. Hogy mutassunk rá Jézus Krisztus személyére, mert egyedül benne van a teljes boldogságunk, benne kap értelmet az életünk, benne kap értelmet a népek élete és a világtörténelem is. És ebben a nagyobb összefüggésben tudunk nagylelkűek lenni, tudjuk a földi életünk dolgait erre a magasabb célra rendezni. Ezt jelenti a keresztény szeretet tanúságtétele. Ehhez kérjük az erőt, ehhez kérjük az áldást mind­annyiunk számára a mai szentmisében.
Ámen.

A szentmise végén Erdő Péter röviden felidézte a Ferenc pápával való személyes találkozást, illetve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének megáldását.
„Megemlékeztünk Szent Péter apostolról és az apostolokról, akiknek sírja közelében megújítjuk hivatásunkat. De találkoztunk itt, Rómában Szent Péter apostol mai utódával, Ferenc pápával is. És ez a találkozás is hivatásunk megerősödését és megújulását jelentette. Igazi új lendületet és új derűt hozott az életünkbe. Kérte a Szentatya, hogy imádkozzunk érte, és ígérte, hogy ő is imáival fog kísérni bennünket. Adott egy különleges áldást is. Ezt az áldást pedig a budapesti városmisszió keresztjére adta, mely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése gyanánt országjárásra indul. Adja Isten, hogy valóban megkezdődjön az a lelki megújulás, amelyért mindannyian imádkozunk.”

Lejegyezte: Szalontai Anikó
Forrás: Vatikáni Rádió