Budapesten is énekelt, Aribert Reimann kísérte zongorán. Pályája csúcsán vett búcsút a színpadtól, de nem a színháztól: igazgató lett és rendező. Prózában Shakespeare, operában Wagner, Richard Strauss, Britten, Verdi következett Coburgtól Amsterdamig, Tel-Avivtól Londonig, Koppenhágától Strasbourgig, Braunschweigtől Innsbruckig. Növendékei közül többen világhírnévre tettek szert, köztük Janina Baechle és Sophie Koch. 2002 óta a gyönyörű dél-tiroli Eppan városkát a daléneklés eszkluzív fészkévé tette, Garmisch-Partenkirchent pedig Wagner- és Richard Strauss-fesztiválközponttá. A sikert és elismerést magától értetődő természetességgel, de szerényen fogadja. Bécsben találkoztunk…
– Jövőre ünnepli színpadra lépésének ötvenedik évfordulóját. Szerepeket már régen nem vállal, naptára mégis olyan zsúfolt, hogy programjait még figyelemmel követni is nehéz.
– Autómból – hála Istennek – egyenlőre valóban hiányzik a „fék”! Tegnap például Berlinben voltam, hajnali négykor keltem, hogy Bécsbe jöjjek, holnap premier van Innsbruckban, majd következik Garmisch-Partenkirchen és az eppani fesztivál, és egy kicsit nyaralni is jó lenne… Megfogadtam, hogy tizenhárom év után felhagyok az intendánsi munkával. Hogy a rendezéssel is? Azt még nem volt lelkierőm megfogadni…
– Sokak számára érthetetlenül és minden indok nélkül 1995-ben abbahagyta az opera-, majd a daléneklést…
– Fájt búcsút venni Schuberttől és Wolftól. Még barátságtalan leveleket is kaptam megszállott hallgatóimtól! De úgy gondoltam, inkább sajnálkozzanak afölött, hogy már nem énekelek, mintsem azon sóhajtozzanak, mit keresek még mindig a színpadon! Ha nem éreztem volna úgy, hogy munkám valami eredménnyel mégiscsak járt, valamit megmozgatott, akkor ma elkeserednék. De tudom, hogy nem volt haszontalan és hiábavaló, és ez jó érzéssel tölt el.
– Nem nosztalgiázik, ha a felvételeit hallgatja? Volt szép számmal…
– Nincs időm magamba feledkezni, nosztalgiázni, és ritkán hallgatom saját magam, de ha mégis, engedtessék meg szerénytelenül megállapítani: talán nem is volt olyan rossz! Akkoriban óriási fegyelem kellett a stúdiómunkához, de ma már úgy retusálnak mindent a lemezcégek, ahogy akarnak. Különben sok illegális felvétel is kószál a piacon, virágzik a rablógazdálkodás!</p>
– Hogy sommázná életpályáját?
– Nem könnyű néhány szóban. Mindig szoprán szerettem volna lenni, és nem mezzo. Toscára vágytam, de lett helyette Eboli, Amneris, Brangäne, Carmen… Csúcson lenni annyi, mint állandóan szolgálatban lenni. Az utazás, a szállodai élet csak egy ideig csalogató, aztán inkább fárasztó. Kritikák és kritikusok? Sajnos csak ritkán értik az „operaszakot”. Az opera ma már nemcsak zenéből él. Még intellektuálisabb, komplexebb lett a világa, de legfőképp a „csomagolása” változott meg, nem utolsósorban, mert a korszellem, az élet tempója változott. Mindenki, aki benne él és foglalkozik az operával, hozzáadja szellemiségét, kreativitását. A műfajjal kapcsolatos elvárások is hatalmasat nőttek. Ezeknek pedig meg kell felelnie, ha attraktív akar maradni. A tévés operafilmek – mint otthoni, esti kulturális programok – kihalóban vannak, az ARTE is jobbára archív felvételekből él. A néző „látványt” kíván. Már nem az a legfontosabb szempont, hogy ki mennyire alkalmas hangilag egy mű előadására, az a döntő, hogy típusa, karaktere alkalmas-e a szerep megformálására. A kritikák kevésbé az énekesről, inkább a rendezői koncepcióról szólnak, pedig az énekes nem kevésbé fontos szereplője az előadásnak. Csak együttműködéssel, kreativitással lehet értékes munkát végezni és sikert elérni. Számomra a „zenés színházban” kezdetben a muzsikának volt nagyobb jelentősége. A hetvenes évektől keltette fel az opera a prózai színház rendezőinek figyelmét és ezzel a fantázia gazdagabb megjelenítés igényét. A rendezők valamikor inkább dekoratőrök voltak, bár például Rudolf Noelte vagy Otto Schenk is törekedett már a pszichológiai elmélyülésre. Ötleteik azonban nem vették úgy igénybe az énekes idegzetét, mint a mai kor fantasztáinak erőszakolt elemzései. A sztárrendező (Kupfer, Ponnelle, Neuenfels) is akkor jó, ha támogatja az énekes fantáziáját, színészi képességét, és „kézjegye” zeneileg is fejleszti a közreműködő művészt. Az sem árt, ha a rendező tud partitúrát olvasni. Én magam a zenei inspiráció felismerése, a zeneszerző szándékainak szemmel tartása mellett voksolok. Remélem, hogy sikerül némi szellemességet, játékosságot is belevinnem a rendezéseimbe. Rossz gazdasági helyzetben a kultúráról, a színházról kénytelenek lemondani az emberek, így különösen nem csekély kihívás helytállni.
– Neve elválaszthatatlan a nadrágszerepektől. Bajor kamaraénekesként A rózsalovag Octavianjával hódította meg a világot. Nem bánta a beskatulyázást?
– Valóban, 1967-től közel harminc éven át jártam ezzel a szereppel a nagy operaházakat. Talán színpadi megjelenésem, temperamentumom, életvitelem, és hangkarakterem is alkalmassá tett e szerepkörre. Az idők folyamán a Hofmannsthal-Strauss-féle „jó házból való fiatalúr”, vagy még inkább butácska rokokósrác erősen elpolgáriasodott, illetve illúzióromboló megvilágításba helyeződött. A kasztrált énekesek megszűnésével jobbára a férfitenorhoz közel álló mezzoszopránok vették át az ilyen szerepeket. Számomra Octavian kiváló játéklehetőséget jelentett. Megjegyzem, a jó alakú mezzók automatikusan kapják az ilyen szerepet, nekem minden nyári szünet után koplalnom kellett, hogy beleférjek a nadrágba.
– Karrierje másik súlypontja a daléneklés volt.
– Hol van már a világ, amikor az embereknek több türelme volt az intimitások, az élet lírája iránt! A művészi nevelést ma az internetkultúra pótolja, pedig a daléneklésből énekes és hallgató egyaránt profitálhatott – az operaműfaj tekintetében is.
– 1999 óta a tiroli Landestheater igazgatója. Milyen az intendáns szerepkör?
– Minimum húszórás bevetés. Hajsza a pénz után, telefonálás, művészmeghallgatás, de legfőképp tűzoltás, türelem és megértés. És nincs rivaldafény! Jó csapattal azonban élvezetes a munka.
– Most mi következik?
– Lammermoori Lucia, Hamupipőke, Az eladott menyasszony, egy Elektra koncertszerűen, A nyomorultak musical, kortárs zenei koncertek és újabb librettón is dolgozom, sőt, már 2011-re is van egy tervem… Folytassam?
