Könyvhét után

Hogy Supka Gézának, az ünnepi könyvnapok megálmodójának milyen személyes olvasói emlékei lehettek, nem tudom. De azt igen, hogy nagyszerűt alkotott, amikor 1927-ben javaslatot terjesztett föl. Eszerint: „Az évnek egyik napján az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, hogy egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.” Az első könyvnapot 1929-ben rendezték. Azóta könyvhétté terebélyesedett az ünnep, és az ország számos nagyvárosa is otthont ad neki. A nyolcvanegy esztendő alatt csupán egyszer maradt el: 1957-ben a bebörtönzött pályatársak mellé állva sem az írók, sem a kiadók nem kívántak ünnepelni. Ebben az évben a Vörösmarty téren Borbándi Gyula Münchenben élő emigráns író, történész mondott nyitóbeszédet. A népi irodalom jelentős alakjaira, Illyés Gyulára, Kovács Imrére, Szabó Zoltánra emlékezett, akik az ő pályakezdését is segítették. Az idei borongós, júniusi felhők mellett egyéb fellegek is árnyékolják a könyvkiadás és az olvasáskultúra mai helyzetét. Az utóbbi két évtized visszavonhatatlan változásokat hozott. A könyvek az átlagember számára meglehetősen drágák, a kis kiadók óriási harcot folytatnak a talpon maradásért, az érdeklődő olvasói réteg egyre szűkül. Mindezen kívül a rohamosan fejlődő technika is merőben más irány felé viheti olvasási szokásainkat, és elveheti a könyvkiadók eddigi privilégiumait. Az idei standok között már találkozni lehetett az úgynevezett elektronikus könyvvel. A könyvhöz hasonlító szerkezetre, amely inkább praktikus, mint esztétikus, több könyvnyi anyagot is fel lehet tölteni. Hazánkban ebben az évben indult óvatos, ám mégiscsak hódító útjára. Ára még több tízszerese egy átlagos nyomtatott könyvnek. Fejlesztői és forgalmazói egyelőre nyugtatják a papírkönyvek szerelmeseit. Ígérve, hogy a röviden e-könyvnek nevezett újdonság nem szoríthatja ki a nyomtatott kiadványt. Bízzunk ebben. Bár tudjuk jól, a körmünkre is már csak átvitt értelemben ég a gyertya. Hiszen kódexet sem kell már másolni gyertyafény mellett. Nem kizárt, ha néhány évtized múlva unokáink ámulva hallgatják a lapozzunk szó eredetét. Ha éppen nem legyintenek rá nagyanyjuk letűnt korára ugyanezzel a szóval, csak átvitt értelemben. Egyelőre még érezhetjük az új könyv illatát. Forgathatjuk a lapokat előre, hátra, becsukhatjuk, kinyithatjuk. A versek kedvelői kedvükre válogathatnak olyan kötetek között, mint az Ezer magyar haiku, amely Kosztolányitól máig veszi sorra e megkapó, ám nehéz műfaj hazai gyöngyszemeit. A Katolikus költők antológiája a huszadik század istenkereső verseit gyűjtötte össze. A Szétszaggatott ország a trianoni tragédia verseit vette számba. Új verskötettel jelentkezett többek között Borbély Szilárd (A Testhez), Szabó T. Anna (Villany), Vári Fábián László (Jég és korbács), Gál Sándor (A rák évada). A magyar próza kiválóságai közül csak néhányat kiemelve említem az idén nyolcvanéves Duba Gyula (Szégyen), Garaczi László (Arc és hátraarc), Ágh István (Árokból jön a törpe) könyveit. Impozáns kiadvány a Szabó Magda Album, amely az írónő életének és alkotásainak hang-, szöveg- és fotódokumentációit tartalmazza. A Bujtor című kötetben a tavaly elhunyt színészről írt visszaemlékezéseket olvashatunk. A CD-mellékleten a versmondó Bujtor Istvánt hallhatjuk. Líra és fotóművészet találkozik a Latin lélegzet című kötetben. Dobai Péter versei és Máté Mária itáliai fotói a szépség és nagyság bűvkörébe vonják az olvasót. Egy újabb könyvhét ért véget ismét. A könyvek itt maradtak. Lapozhatjuk, megsimíthatjuk, szerethetjük őket. Egy napon eltűnnének? Bízzunk benne, hogy nem. S ha mégis, akkor se feledjük, csak a forma változhat. Amire igazán vigyáznunk kell, az a tartalom, a bennünk élő lány (vagy fiú), aki még mindig olvas regényt. És az a bizonyos, amit úgy hívnak: szabadság.