Meszlényi Zoltán Lajos sinopei címzetes püspök esztergomi lakásáról történt elhurcolását (1950. június 29.) követően, hollétéről sem a család – értem itt elsősorban egyetlen, akkor még élő testvérét -, sem az egyház akkori vezetése nem tudott. Halálának időpontját az állami vezetés gondosan titkolta, nem a véletlen műve, hogy állami instrukció alapján a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1954. augusztus 11-ei konferenciáján halálának időpontját 1953. január 11-ében jelölték meg. 1954. április 13-án keresztanyám, Héderváry Jánosné, született Meszlényi Mária Zoltán püspök testvére levelet küldött Czakó Kálmán legfőbb ügyésznek, amelyben egyetlen élő édestestvére, Dr. Meszlényi Zoltán felől érdeklődött, mivel fivére haláláról hivatalosan sem az állam, sem az egyház nem tájékoztatta.
Keresztanyám, Héderváry Jánosné a járásbíróságon dolgozott, főnöke Dr. Rajki Márton volt. 1951-ben egy reggel, a hivatalba érkezve Rajki Márton eléje sietett, és a következőket mondta: „Méltóságos asszonyom, fogadja őszinte részvétemet bátyja, Dr. Meszlényi Zoltán halála alkalmából.” Ez tehát 1951-ben volt. Ugyanezt a dátumot támasztja alá a Szabad Európa Rádió közlése is, amely szerint Meszlényi Zoltán püspök 1951-ben elhunyt. Halálának pontosabb dátuma 1951. március 4. Tehát március 4-én megemlékezhettünk halálának 57. évfordulójáról.
Somlóiné
A Szentírás
A Bibliát nagyon szeretem. Bár kezdetben ez nem így volt: régen ateista voltam. 1989 nyarán kórházba kerültem, és egy fiatalember Szentírással ajándékozott meg. Akkor még nem is tudtam, milyen értékes ajándékot kaptam. Teltek az évek, és lassan látni kezdtem. Pontosabban hinni. Először nem értettem, hogy Jézus miért halt meg a kereszten. Azt hittem, hogy ez fölösleges volt. Lassan rádöbbentem, hogy ez volt az egyetlen megoldás a bűnbe esett és Istentől eltávolodott ember megmentésére! Persze, ez csak akkor lehetséges, ha elfogadjuk Jézust személyes Megváltónknak! Jézus, bár a világ ura, kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, hasonló lett hozzánk mindenben, kivéve a bűnt. 1997-ben megtértem. Akkor ismertem föl elveszett voltomat, és a Lélek újjászült. Sokat tapogatóztam, botorkáltam. De az Úrral élek azóta. Ez csoda! Tudom, hogy Krisztus nem hagy el. És bármi legyen, hiszek. A szenvedés is része életünknek, és majd odaát látjuk meg mindennek a pontos értelmét. Kimondhatatlan öröm naponta Isten igéjét olvasnom. A legnagyobb ajándék: a Szentírás!
Rozsnyai László
Kolozsvár
Édesanyák virágai
Édesanyám három éve ment el, azóta is gyászolom. Növényei kinőtték a szobákat, télikert lett a lakásból. Öregszem, nem bírom átültetni, cipelni, öntözgetni valamennyit. A szívemhez nőttek, mellettük alszom és álmodom.
Jó lenne még egyszer megfogni édesanyám reszkető, ráncos kezét. Tudok annyira ember lenni, hogy az örök életben ott leszek, ahol ő, fogok még vele találkozni? Érzem Babits sorainak igazságát: „e földön jónak lenni oly nehéz”. Törekszem rá, de nem mindig sikerül. Sokat küzdök magammal.
Meg kell válnom a tárgyi emlékektől, de a növényeknek „lelkük” van, akárkinek nem adom. És egyszer csak jelentkezik egy ősz hajú férfi, aki pont ilyet keres: a legszebbet, a legnagyobb levelűt, mert ő is ilyet örökölt az édesanyjától, és annak halála után több mint tíz évig gondozta a növényt, míg el nem pusztult. Vidékre költözött, csendre, magányra vágyik, van hely a növényem számára. Édesanyák virágai – adok neki még egyet, az virágzik is: déli fekvésű kertben, avarral letakartan télen is megmarad. Gyönyörű tintavörös virágú, édesanyám kedvenc színe a piros volt.
Mindketten odaátra gondolunk, édesanyáink biztosan egy helyen vannak. Mi őrizzük az emléküket, és készülünk elmenni. Ha van férfi, aki ilyen szeretettel gondol édesanyjára, aki az ő növényének mása mellett akarja eltölteni utolsó óráit, napjait vagy éveit, akkor az én gyászom sem patológiás gyász, hanem olyan szeretet, amely soha el nem múlik.
Odaadok mindent, ami az övé volt, hiszen „amennyit a szív felfoghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk”
Kulcsár Erzsébet
