Takács Menyhért prépost prelátus – ahogyan a cikk is megállípítja – a trianoni diktátumot követő időben, mentette a menthetőt, és az adott keretek között új lendületbe hozta a premontreiek legrégebbi szolgálati ágát, a lelkipásztorkodást. Az írás azonban sajnos nem említi, hogy ezzel egy időben egy másik, mind a rend, mind pedig a hazai oktatásügy szempontjából sorsdöntő tettet is végrehajtott: áthozta a kiválóan képzett kassai és rozsnyói premontrei tanárokat az új gödöllői létesítményekbe. A másfél évtizeden át tartó emberfeletti küzdelem és az olykor üldözésig fokozódó politikai zaklatás végül is felőrölte Takács Menyhért erejét. 1933 májusában lemondott préposti méltóságáról. Budapesten, az általa alapított Norbertinumban hunyt el 1933. szeptember 29-én. A gödöllői fácánosi premontrei sírkertbe temették. Hamvait később a jászóvári székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. A fácánosi temetőben, Gödöllőn ma is látható egykori sírhelye a híres Fadrusz-feszülettel.
Polcz Iván
premontrei öregdiák
Megmaradásunk záloga
Napjainkban, amikor a magyar nép sorskérdései foglalkoztatják az országot, szívesen visszaemlékezem egy tizenhat évvel ezelőtti eseményre: Seregély István egri érsek úr vezetésével, százhúsz magyar kisgyermek kíséretében a Ferihegyi repülőtérre érkezett a Szűzanya fatimai vándorszobra. Amikor megnyílt a repülőtér kijáratának ajtaja, és feltűnt a Mária-szobor, az összegyűlt hívek nagy lelkesedéssel kezdték énekelni: Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk… ne feledkezzél meg szegény magyarokról. Ezzel megkezdődött a fatimai Szűzanya országjárása hazánkban, először a kezdeményező egri egyházmegyében. Utána végiglátogatta a többi magyar egyházmegyét és a nagyobb városokat. Mindenütt nagy tömegek fogadták. Végül visszaérkezett Budapestre, ahol az utolsó éjszakát a Szent Család plébánián töltötte. Gyulai Oszkár plébános úr vezetésével virrasztottunk, és imádkoztuk a rózsafüzért. Innen vittük másnap reggel a repülőtérre, ahol egy népes papi küldöttség gyűlt össze, hogy visszakísérje a vándorszobrot Fatimába. Népünk ezer év óta küzd a megmaradásért itt, a Kárpát-medencében, és minden nemzeti katasztrófából a Boldogasszony mentett ki minket. Meggyőződésem, így lesz ez mindig, csak el ne feledkezzünk róla, hogy ő nemzetünk védőasszonya és oltalmazója a mai nehéz időkben is. Boldogasszony anyánk, régi nagy pátrónánk, ne feledkezzél el rólunk, hogy Szent István és Mária országában továbbra is megmaradhassunk kereszténynek és magyarnak!
Lakatos Szilárd
