Végső igazságok egy világnézet tükrében

– Az ideológia szó helyett jobban szeretem a világnézet kifejezést használni, hiszen így mindjárt korrigálni lehet egy téves álláspontot: a világnézet ugyanis nem lehet semleges. Ha az ember valamit gondol, akkor valamire vonatkoztatja a gondolatát, ez a vonatkoztatás pedig eleve kizárja a semlegesség lehetőségét. A kétezer éves kereszténység világnézetéről azért is fontos beszélni, mert éppen Európában, különösen a nyugati részében, Brüsszelben érdekes álláspont alakult ki az utóbbi időkben. A lisszaboni szerződés preambuluma, amely éppen azt hivatott összefoglalni, hogy mi mindent tekintünk az európai közösség szellemi alapjának, a kereszténységet meg sem említi, holott éppenséggel ez a legfontosabb meghatározó eleme és gyökere. Nem került a szövegbe, mert attól tartottak, ezzel elkötelezik magukat valami mellett. Pedig ez lenne a feladat. Az Európai Unió vezetői nem mondhatják, hogy mi világnézetileg nem tartozunk sehova, és kizárólag a gazdasági ügyekkel foglalkozunk. A több százmilliós Európában nem csak gazdasági kérdések léteznek; az embereket sem lehet pusztán gazdasági tényezőként kezelni. El kell jutnunk oda, hogy belássuk: a kereszténység európaiságunk alapja is. Itt utalnék a kiváló francia kultuszminiszterre, André Malraux-ra, akit a keresztény elkötelezettségű Charles de Gaulle nevezett ki, jóllehet tisztában volt marxista múltjával. De Gaulle ráérzett tehetségére, és bizalmat szavazott neki. Malraux minisztersége során, gondolkodó emberként rájött arra, hogy valamilyen formában Európa keresztény gyökereit kell kifejezésre juttatnia. Manapság gyakran idézik híres mondását: A XXI. század vagy keresztény lesz, vagy semmilyen… A tudományos életben a XIX. században alakult ki az a nézet: tudunk, amit tudunk, de azt nem kell összekeverni a hittel. Megjelent az „ateista beállítottság”, mondván, felesleges a nem létező Istennel foglalkozni. Agykutatóként úgy látom, hogy a neurofiziológiával kapcsolatos megfogalmazások nem voltak ennyire elutasítók, de ezen a területen is gyakran emlegették, hogy Isten léte hitkérdés, természettudományos módszerekkel nem megközelíthető. Márpedig a tudomány mindig is a végső igazság keresését tartotta legfontosabb feladatának. Az ezt kutató tudósok körében mára az az álláspont alakult ki, hogy az ateista világnézet nem tartható tovább – és éppen a Charles Darwinhoz köthető, általa lefektetett evolúciós elmélet és a fejlődéskutatás alapján. Az evolucionista francia jezsuita teológus, paleontológus, antropológus, Teilhard de Chardin hozta be gondolkodásunkba az evolúció újfajta, teremtő értelmezését. Tudományos munkája során – amelynek részét képezte többek között a kínai majomember (előember) leírása is – alakította ki teilhardi evolúcióként emlegetett nézetét. A darwini fejlődéselmélettel szemben szerinte az evolúciónak nem pusztán folyamata van, hanem célja is: az Ómega, vagyis Krisztus; a Krisztushoz való újra eljutás. Érdekes látni, hogy az evolúció, e fontos tudományos elmélet miként nyer igazi értelmet a keresztény gondolkodás fényében. Olyan kiváló tudósok, mint a XX. század egyik legnagyobb neurofiziológusa, John Eccles, az ugyancsak Nobel- díjas Charles Scott Sherrington vagy mesterem, Szentágothai János és sokan mások is eljutottak a „végső igazságokig”, vagyis hogy nemcsak az agy működését kell kutatniuk, hanem a test és a lélek kapcsolatát is. Azt hiszem, fontos lenne meghatározni, mit értünk testen és lelken. Különböző álláspontok vannak. Véleményem szerint a test lehetőséget ad a lelki működésünkre, a lélek pedig a testtől (időben is) független létező. A test és a lélek dualizmusa tehát megvan, de e kettősség mindenféleképpen bennünk jön létre. A lélek működése az agyon keresztül történik, szerepet játszva abban, hogyan képzeljük el a világot, létünk értelmét és végső célunkat.