Az Olvasó írja

Boldog vagy boldogtalan leszek. A sopronkőhidai fegyházban ismertem meg Szekeres János fertőrákosi kanonok-plébánost, aki intézetünk lelkésze is egyben. Az a szívbéli megtiszteltetés ért, hogy közelében lehettem, mint ministráns. Az eltelt évek alatt megtanultam, mi is az a becsületesség, az embertárs tisztelete, a szeretet, és ami a legfontosabb, a megbocsátás. Szabadulásom napja egyre közeledett, de nem éreztem semmiféle örömet. A legtöbb szabaduló elítélt boldog, de én valahogy szomorúságot és bánatot éreztem. Szeretteim elhagytak, egyedül Isten és János atya maradt szívemben. Nagyon sokat imádkoztam Istenhez, mert még azt sem tudtam, hol fogom álomra hajtani a fejemet szabadulásom első napjának éjszakáján. János atya a szentmisék előtt bizonyára látta szememben a bánatot, meglátta bennem az elveszett bárányt, mert mindig kedves szavakkal biztatott: Fiam, ne szomorkodj, Isten nem hagy soha senkit magára. 2009. május 24-én, a zárkában töltött utolsó estén nem tudtam lehunyni a szememet. Kora reggel, felügyeleti kísérettel elindultam a szabadsághoz nyíló kapuk felé, az új, ismeretlen világ felé. A szabadságot és a rabságot elválasztó kapu mögött ott állt János atya. Pillantásunk találkozott, szívem egyre hevesebben dobogott, de kis örömet, megnyugvást már éreztem. Beszálltam az autóba, és az elindult velem az új világ felé. Szabadulásom óta eltelt hat hónap. Egy kisvárosban kezdtem új életet. Sikerült elhelyezkednem, három műszakban dolgozom, mellette esti iskolába járok, és jövőre érettségizek. Van egy albérleti szobám, nyugodtan hajtom álomra fejem, igaz, szegényen élek, de mellette boldog vagyok. A szentmisékre is rendszeresen eljárok, Istenbe vetett hitem még erősebb lett. A Jóisten valóban nem hagyott magamra. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak az embereknek, akik segítettek abban, hogy új életet kezdhessek. Ha ők nem állnak mellettem, talán e sorokat sem írtam volna meg. Köszönet János atyának és két segítőjének, a Fertőrákoson élő házaspárnak, Csöpi néninek és Vendel bácsinak, valamint a Budapesten élő D. Mária „néninek”.

K. A. (Sopron)  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..