amíg elértem itt a légkört
s a létem láthatóan izzik.
A földnek fény-nyelven beszélek,
pár perc, aztán ízlik, nem ízlik:
kiégve földre hullok én is,
s küldönci pályámat betöltvén
megtorpanok, mint túlvilági
ércekből öntött szobor-öntvény.
Tudósok jönnek vegyszerekkel,
vizsgálják ércét a szobornak,
de csődöt mond nagy kémiájuk,
fejük csóválják és morognak,
ez nem vas, nem réz, bronz, arany sem,
titokból van ez, mint az élet,
ilyet nem olvaszt vasgyár, vulkán:
ily ércet rejt az ősi Lélek.
Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtam,
küldöncnek jöttem s eltűnök majd,
ha üzenetem átaladtam.
Száztizenöt éve, 1895. január 17-én született Mécs László premontrei szerzetes pap, költő. Itt közölt verse az 1933-ban megjelent Legyen világosság! című kötetéből való.
