Sárváron a nyolcadik osztályosok mentek szeptember 25-én a reggeli 7 órai szentmisére, amelynek keretében rózsafüzért mondtak el a kegyszobor másánál: otthontalan, kallódó gyerekekért imádkoztak, és saját családjuk boldogságát kérték Jézustól. Délelőtt hittanóra keretében ismereteiket kiegészítve videót tekintettek meg a prágai szobor történetéről. Hittanáruk, Orbán István kanonok kérte a leendő bérmálkozókat, hogy szeressék a Prágai Kis Jézust, és bátran imádkozzanak hozzá.
dr. Szalainé Horváth Judit
Költői levél Ortutay Gyulához
Az Új Ember 2009. szeptember 6-án megjelent számában olvastam a hatvan évvel ezelőtti támadásokról a hitoktatás ellen: a fakultatív hitoktatás bevezetéséről, ami valójában annak elsorvasztását célozta. Erről eszembe jutott, hogy annak idején, sőt, már két évvel korábban az Új Ember hasábjain Kunszery Gyula verses nyílt levéllel fordult az akkori közoktatásügyi miniszterhez, Ortutay Gyulához. Emlékezzünk az egyházunkat és hazánkat sújtó keserves intézkedésekre, de azokra a küzdelmekre is, amelyekkel védelmezni próbáltuk igaz ügyünket! Ezért is érdemes újraolvasnunk – a fiataloknak pedig elolvasniuk Kunszery Gyula versét.
Dr. Sztopa Gyuláné
Miniszter Úr, kedves barátom!
engedd meg, hogy magázzalak,
oly nagy köztünk a rangkülönbség:
gerinces Ön, s én ázalag.
Ön, mondá, hogy még készülőben
egy újabb törvénytervezet,
mely minket a fakultativos
hitoktatáshoz elvezet;
s ön ezt helyesli, hirdetvén, hogy
a lelkiismeret szabad.
(Ez alapon Rousseau törölné
az összes többi tárgyakat!)
Henrik királynak büszke trónért
Párizs megért egy szentmisét,
de bársonyszék és szabad hittan,
hát ez sem éppen semmiség!
Magyar műveltség vallás nélkül?
Miniszter Úr, nevetni kell,
hiszen az egész kultúránkat
a keresztkútnál kezdtük el.
Az első kedves gügyögésünk
a mély hitünkről mond regét,
az „ysa pur es chomuv vogmuc”
s a königsbergi töredék,
a példázatok, szép legendák,
a siralmak és himnuszok…
S Balassi két szerelmi dal közt
bűnbánatos zsoltárt susog.
Aztán a magyar szellem-élet
tovább a hit körül forog,
erről vitáznak szenvedéllyel
Pázmány s a prédikátorok.
Zrínyink hatalmas eposzához
a Szent Szűztől kér ihletet,
s egy délceg bécsi gárdahadnagy
a vallásról bölcselkedett,
s törékeny testtel, rossz tüdővel,
amely sípol, liheg, zihál,
a lélek halhatatlanságát
hirdette Jó vitéz Mihály,
majd Berzsenyi az Istenséghez
zengett fohászos háladalt,
és Kölcsey meg úgy könyörgött,
hogy „Isten áldd meg a magyart!”
S Arany János azt kívánta, –
ez nem hazugság, nem rege –,
hogy kis kacsóit összetéve
imádkozzék a gyermeke.
De hallgassuk meg tán Petőfit,
a szabadságnak dalnokát:
az Istenünkre esketett fel,
hogy nem leszünk rabok tovább.
Hitünknek ősi lombos fáját
nem érte semmi hervadás:
Tragédiáját Úr szavával
fejezte be a nagy Madách.
Aranykötésü imakönyvről,
dalolt Reviczky boldogan,
s Illés tüzes szekerével
Adynk az Ég felé rohan.
Itt minden művész, mint Jákob
az angyalokkal vív tusát,
hadd említsem csak Liszt miséit
és Munkácsynak Krisztusát…
Hát mindezért bizony honunkban
tompult az agy, fakul a szív,
ha vallásunknak oktatása
csak amolyan fakultatív.
Magyar kultúra vallás nélkül
ott lenne, hol a mádi jó
izraelita. – Miniszter Uram
önt várja már a rádió,
Áddio!
(Kunszery Gyula
– Új Ember, 1947. április 6.)
