A szovjet értelmezésű marxizmus-leninizmus volt ugyanis az az ideológia, amelyet – legalábbis színleg – minden pedagógusnak vallania és munkájában érvényesítenie kellett. Ez a gyakorlatban legtöbbször csak annyit jelentett, hogy a pedagógus ne járjon templomba. A tanárok egy része a tilalom ellenére is igyekezett gyakorolni vallását: nagyvárosban ez könnyebb volt, a kisebb településen élőknek viszont sokat kellett utazniuk, hogy részt vegyenek a szentmisén. A húsz évvel ezelőtti országgyűlési javaslat jelezte, hogy az erőltetett „ideológiai” nevelés felett végképp eljárt az idő. Addig is csak arra szolgált, hogy emberi, erkölcsi értékektől igyekezzék megfosztani a felnövekvő nemzedékeket. Kár, hogy hamarosan – alig egy év múltán – az új, „liberális” ellenzék már arról folytatott sajtócsatározásokat, hogy az ideológiamentesség elve tulajdonképpen kizárja a hit és vallás értékeit az iskolai nevelésből. Mintha világnézet és erkölcs nélkül, pusztán hasznot és érdeket követve, értékes emberré válhatnánk.
Az egyházi nevelés feltételeiről
Ugyancsak 1989. október 10-én adta hírül a hazai sajtó, hogy Glatz Ferenc, akkori művelődési miniszter katolikus főpapokkal folytatott megbeszélést, elsősorban a volt egyházi épületek visszaadásáról és az újjászerveződő szerzetesrendek működéséről. Ekkor merült fel először a kommunista diktatúra által elkobzott épületek visszaadásának kérdése, az egyház lelkipásztori és nevelő tevékenységéhez szükséges anyagi feltételek biztosítása. Nálunk, az akkori Csehszlovákiától és a volt NDK-tól eltérően ez csak az épületek visszaadására korlátozódott. Pedig a földreform idején törvénybe iktatott kárpótlás elmaradt, a földreform által nem érintett kisebb egyházi, plébániai földeket 1951-ben „önként” kellett „felajánlani”. – Az egyház működésének saját, független anyagi alapjait máig nem sikerült megtalálni. Sajnálatos módon ezt a folyamatot is sokszor kísérte a baloldali sajtó „koncertje” arról, hogy az egyház „magához ragad állami iskolákat”, mintha bizony annak idején nem tőle „ragadták volna el” iskoláit, intézményeit. A rendszerváltozás ennek ellenére ezen a téren is megteremtette a hazai egyházi és szerzetesi élet legszükségesebb anyagi feltételeit.
