Működése során 1931-től az 1948-as államosításig tizenhét érettségi vizsga zajlott le falai között. 1937-től Gödöllő önálló perjelség lett Gerincy Pál vezetésével, akit a Felvidék visszacsatolása után 1939-től jászóvári prépost-prelátussá iktattak be. 1938-ban a magyar és a francia kormány közös egyetértésével létrejött a francia gimnázium is francia anyanyelvű tanárokkal. Az államosítást és a rendi szétszóratást követő több évtizednyi kényszerszünet után a premontreiek gödöllői jelenléte ismét élő valóság. Fényi Ottó (1990-től perjel) a gödöllői újrakezdés megálmodója, majd elkötelezett irányítója adományokból, kárpótlásból emberfeletti fáradozással és küldetéstudattal perjelségi épületet, kápolnát, új gimnáziumi épületet hívott létre. 2000 óta újból vannak érettségi vizsgák a gimnáziumban. 2005 szeptemberétől egyházzenei szakközépiskola is létrejött a gimnázium keretén belül. Takács Menyhért (1861-1933) prépost volt az első gödöllői iskolaalapító a trianoni tragédia után, Fényi Ottó perjel (1917-2003) a második.
Polcz Iván
Ünnep és hálaadás Nagyatádon
Ünnepeltünk júliusban Nagyatádon: Kisnemes János atyát köszöntöttük, aki idén töltötte be hetvenedik életévét, ezen a napon ünnepelte pappá szentelésének negyvenhetedik évfordulóját, valamint ebben az esztendőben lesz húsz éve annak, hogy Pápateszérről Nagyatádra hívta szolgálata. Az ünnepi alkalomra mi, a pápateszéri plébánián volt hittanosai, hívei is ellátogattunk volt plébánosunkhoz, hogy együtt ünnepelhessünk vele. Plébánosi szolgálatát 1973-ban, Pápateszéren kezdte, és ahogy később fogalmazott: e plébánia lett „első szerelme”. Ehhez mérten fogott munkához, megmozgatva időset, fiatalt. Templomokat tataroztatott, plébániát szépített, kétkezi munkájával is építette az egyházat. Ám, amint az várható volt, a hatalom igyekezte visszaszorítani tevékenységét. Nekünk azonban ő maradt „az atya”, aki mindig kiáll hite és Isten ügye mellett, és aki mindenkit ugyanerre biztatott. A pap, aki megélte, mit jelent Isten szolgájának lenni, odaadni önmagát Jézusának és az ő testvéreinek. Nappal tevékeny volt, éjszaka éber, hogy ha szólítja az Úr, készen álljon a feladatra. Igaz, szigorú volt, számon kért mindent, ugyanakkor úgy tette, hogy érezzük, értünk van és nem ellenünk. Ünnepelni jöttünk össze, ugyanakkor hálaadásra is. Hálát adni Jézusnak, aki Pápateszérre vezette János atyát, és rajta keresztül „megsebzett” mindannyiunkat. Büszkén álltunk mellette, egykori ministránsai, meglett férfiak, édesapák. Reménykedem, hogy az ő elkötelezettségéről példát véve mi is át tudjuk adni életünket Istennek.
Leitner Pál,
állandó diakónus
Pápateszér
