Hamarosan rájöttem: ez a könyvecske nekem laikusnak íródott, aki mélyebben szeretne ünnepelni, közelebb kerülni Istenhez. Megrendeltem a kis könyvecskét, és azóta rendszeresen olvasgatom, mindig ott van az asztalomon vagy a táskámban. Néhány hónap elteltével úgy éreztem, segítségével jobban értem Isten szavát. Rájöttem, minden sora nekem íródott, a könyörgés, az olvasmány, a zsoltár – egészen a végső ámenig.
Arra is rájöttem – az Adoremus segítségével -, hogy a napi szentmise nem az „idősek szórakozása”, hanem találkozás Istennel. Hogy ez meghittebb legyen, megértettem, hogy „asztalához” is kellene járulnom!
Miért írok most minderről? Otthon, Szabadkán a templomunkban horvát nyelven vannak a nagyheti szentmisék is, szertartások is, mert csak egy-két magyar ajkú hívő van jelen. Az idén, még az ünnep előtt, a felkészülésben úgy éreztem: a legszebb szavakat nem fogom érteni, ha horvátul hallom. Táskámba tettem a könyvecskét, és úgy indultam a feltámadási szentmisére. Szóról szóra követtem mindent, hallottam, értettem! „Fölséges, nagy Királyunk győzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja!” Olyan szavak ezek, melyek szépségét csak anyanyelvemen értem! „Áldott ez az éjszaka, mely ma szerte az egész világon a Krisztusban hívőket, a világ tévelygéseitől és a bűnök homályától elválasztván a kegyelemnek átadja, s a szentek közösségébe kapcsolja őket. Olyan mondatok ezek, melyeknek ízét csak anyanyelvemen érzem igazán.
A húsvéti öröm megtapasztalása ma is tart! Naponta átelmélkedem a megfelelő imákat, próbálom minél mélyebben szívembe zárni, a Fényt pedig minél távolabbra sugározni! Nagyon sokat köszönhetek ennek a kis könyvnek.
Cz. M.,
Szabadka
A harangok
Hosszú jegenyesort zár le a templom tornya. Harangjai misére hívnak. A Magasságbeli vendégségre hív, mennyei kenyérrel s borral terített asztalához. A harangzúgásból kihallik e nap különlegessége, ünnepélyessége. Anyák napja van, és a mi égi Édesanyánk kitárt karral vár bennünket. Nem, ő nem ünnepelteti magát, ő ma is az Úr szolgálóleánya, kézen fogva vezet a mennyei lakomára.
A templomban megszólal az orgona, az énekszó felidézi hetven-nyolcvan esztendő előtti gyermekkorunkat. „Máriát dicsérni hívek jöjjetek.” Akkor anyánk, nagyanyáink fogták a kezünket templomba menet, hogy köszöntsük a szent Szüzet, „május ékességét”. Mi engedelmesen lépkedtünk mellettük. Az egykori édesanyák keze a biztonság volt az úton és az út mindig a szép, a jó, az örök értékek irányába vezetett. Testük réges-rég elporladt. Lelkük, szellemük azonban itt lebeg körülöttünk, s mi most nekik is köszönetet mondunk. Köszönetet, amiért sok-sok éven át fogták a kezünket, átvezettek nehéz, küzdelmes éveken, és továbbhaladásunknak utat mutattak. Fentről vigyázzák azóta is lépteinket, hogy az irányt el ne tévesszük. Köszönetünk csak dadogás, az örök világosság honában elhamvadnak a szavak. Mária vezette be elhalt szeretteinket az örök boldogságba, ahogyan ma bennünket hívott az ő templomába.
A fényárban úszó templom színes ablakait átvilágítja a nap, búg az orgona, zeng a hálaének az anyákért, nagymamákért és azért az Édesanyáért, akinek „nevére szívünk diadaldala lendül, hajnalragyogásban az ő neve zendül”.
Május van. Mintha a természet is hódolna az Egek Királynéasszonya előtt. A virágok pompája, színe, illata betölti a kerteket, virágcsokrok virítanak az oltárokon, díszítik a Mária-szobrokat, képeket. A szívek is kinyílnak egymás felé, de nyitottak a harangok üzenetének befogadására is: „Máriát dicsérni hívek jöjjetek.” És a májusi estéken mennek a hívek a templomokba, hogy a loretói litánián áhítattal énekeljék: Hajnali szép csillag… könyörögj érettünk!
Pollich Julianna
