Fotó: Lambert Attila
Kalocsára igyekszünk, az Astriceum Érseki Múzeumba. Sokadszor tesszük meg ezt az utat a tavaszi szépségbe öltözött alföldi tájon. A pentelei hídon áthaladva már a fák is ismerősek, és amikor a messzeségben feltűnik a székesegyház két tornya, alig várjuk, hogy megérkezzünk. Utunk célja, hogy részt vegyünk egy hagyományos rendezvényen. Bábel Balázs érsek 2001-ben díjat alapított a pedagógusok munkájának elismerésére. Azóta az oktatás, a tudomány és a művészet XIX. századi nagy mecénásáról, Kunszt József kalocsai érsekről elnevezett díjjal jutalmazzák azokat a pedagógusokat, akik nemcsak az oktatás, hanem a nevelés terén is kiváló munkát végeznek. A Kalocsa város, illetve a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye területén egyházi fenntartásban működő iskolákból egy-egy munkatársat jelölnek az igazgatók az elismerésre. Ez utóbbi körbe tartozó intézményegységek száma tagintézményekkel együtt 25, a pedagógusok létszáma 675, az intézményekbe összesen 4742 tanuló jár. A három díjazott minden évben három iskolai körből kerül ki: a Kalocsa Város Önkormányzata által fenntartott iskolák, a szerzetesi fenntartású, illetve az egyházmegyéhez tartozó intézmények köréből. A szervezők évről évre nagy gondot fordítanak az átadás ünnepélyességére. A díjazottakat elkísérik munkatársaik, családtagjaik, és a települések polgármesterei is részt vesznek a ceremónián. A díjat hárman nyújtják át: Bábel Balázs érsek, egy meghívott vendég – ezúttal Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár –, valamint Fülöp Ernő irodaigazgató, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága képviselője. A díjátadóra műsorral készülnek a gyerekek. Minden évben más-más iskola diákjai lépnek fel, és színvonalas produkcióval köszöntik a pedagógusokat. Idén a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei a vendégelőadók.
Sok éven át a Katona István Házba várták a vendégeket a díjátadóra, az utóbbi időben azonban az Astriceum Érseki Múzeum modern szárnya az ünnepség helyszíne. A két évvel ezelőtt átadott épület, amely a Szentháromság téri barokk épületegyüttes része, az érseki kastély mellett, a főszékesegyházzal szemben áll. Az 1769-ben épült egykori kanonokház mellé tervezett modern épületszárny kiállító- és rendezvénytér is. Üvegfalai látni engedik a barokk boltíveket, így a látogatók egyszerre érezhetik magukat a múltban és a jelenben.
E gondolat köré építi köszöntőbeszédét Bábel Balázs érsek is. „Ma a megőrzés és az újítás dinamikus feszültségében kell végeznünk az oktató-nevelő munkát” – fogalmazza meg az alaptételt, majd a Szentírásból idéz: A jó családapa kincseiből régit és újat vesz elő. „Nekünk is őriznünk kell a régit, miközben át kell adnunk az újat is” – mondja, majd arra hívja fel a figyelmet, hogy e kettősség számos kérdést vet fel. Mit adjunk tovább a régi kincsből? Kiknek a műveit olvastassuk a fiatalokkal? Bábel Balázs arra figyelmezteti hallgatóságát, hogy az emberi életet az üdvösség szemszögéből is látni kell, hiszen ez alapozza meg azt a bölcsességet, amelynek segítségével felismerhető, mi az, ami igazán fontos. A múlt öröksége egyszerre „teher és érték” – hangsúlyozza, majd az információs robbanásról beszél, amely a pedagógusokat is azzal a kérdéssel szembesíti, hogy mihez kezdjenek vele. Lépést tudunk-e tartani gyorsan változó, rohanó világunkkal, és felismerjük-e, mi fontos, mi értékes belőle? A tizenkét éves Jézust állítja példaként a jelenlévők elé, aki „növekedett bölcsességben és szeretetben, Isten és az emberek előtt”. Ma is ez a cél – fogalmaz Bábel Balázs, és arra buzdítja a tanárokat, hogy „lélekben ifjan” végezzék munkájukat.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszéde közvetlen és személyes hangú. Nem is lehet másmilyen, hiszen a piarista öregdiák a vendégek között tudhatja egykori matematikatanárát is. Egy életre szóló élményét osztja meg az ünnepség résztvevőivel. Elmeséli, hogy tanáruk a sok beszédtől berekedve gyakran szólította fel az osztályt: „Dobjatok meg egy negróval!” A negyven fiú egy alkalommal összebeszélt – szétosztottak egymás között egy zacskó cukorkát, majd amikor tanáruk szájából elhangzott a jól ismert kérés, egyszerre dobták felé a cukrokat. Soltész Miklós úgy fogalmaz: a sinus-cosinus-számítást talán elfelejtette már, de azt, ahogyan tanáruk a kamaszos csibészség e megnyilvánulását fogadta, soha nem feledi. „Hányan viselnék el ezt ma?” – teszi fel a kérdést az államtitkár, és leszögezi: az is fontos, hogy a tanár értse a humort, a kamaszos poénokat, hiszen a diákok nem felnőttek, és jó, ha koruknak megfelelően csibészek is tudnak lenni. „A tanárunk nem bosszankodott, nem állt bosszút rajtunk, és senkit nem küldött az igazgatóhoz. Ezt követően is ugyanolyan szeretettel tanított minket, mint
addig.” Az ilyen minta életre szólóan megmarad az emberben, s később, már családapaként is jól emlékszik rá, amikor a saját gyermekeit neveli – vallja Soltész Miklós.
A szónokok beszédét a kitüntetettek bemutatása követte. A méltatók teljes pályaképet adtak a díjazottakról, megemlítve pedagógusi elkötelezettségüket, pedagógiai hitvallásukat, az Egyházban vállalt tevékenységüket és az általuk képviselt intézménynek a településen betöltött szerepét is.
Benke Mónika Veronikának, a Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje Kunszt Utcai Tagóvodája vezetőjének munkáját Tóth Kovács Ádám aljegyző méltatta.
A szerzetesi fenntartású intézmények köréből Nagy Attila piarista házfőnök, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda volt igazgatója részesült az elismerésben. Őt Mikulás Domonkos, a gimnázium igazgatója mutatta be.
A főegyházmegye fenntartásában működő katolikus oktatási-nevelési intézmények részéről Papp Zsoltot, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatóját díjazták. Munkáját Tóthné Vámos Edit igazgatóhelyettes ismertette.
Példaértékű pedagógusi életutak tárultak fel a díjátadón. Olyan elkötelezett szakemberek tevékenységét ismerhettük meg, akik példájukkal másokat is lelkesíteni tudnak. Ez az évente megrendezett díjátadó és az érseki palotában tartott agapé sokat jelent a város és a főegyházmegye területén dolgozó pedagógusok számára, akik nagyra értékelik a fenntartó elismerését, és a következő évben, ha lehet, még jobban igyekeznek helytállni feladataikban.
