Egy szerencsés egybeesés folytán 2016-ban két jubileumot is ünneplünk Magyarországon: a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévét, valamint Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Ugyanis éppen a mai Magyarország területén született 316-ban Márton, a világ egyik legismertebb szentje, akinek a katonaköpenyét a koldussal megosztó képe mindig is megragadta az emberek figyelmét.
A segítő szeretet kiemelkedő szentjeként tartják őt számon, hiszen a mezítelenek felruházása az irgalmasság testi cselekedeteinek egyike. Ám Márton az irgalmasság lelki cselekedeteinek gyakorlásában is kitűnt, melyek közül némelyik kifejezetten szülőföldjéhez, Pannóniához köthető.
E két jubileum szerencsés egybeesése legékesebb jelképének tekinthetjük a szombathelyi székesegyház új bronzkapuját, amely az egyházmegye irgalmasságkapujaként is szolgál. A kapuszárnyakat díszítő hat dombormű, Veres Gábor szobrászművész alkotásai, Szent Márton életének hat jeles epizódját állítja elénk.
Az első dombormű Márton 316-ban történt születését ábrázolja, aki „Pannonia Sabaria nevű városából származott” (lásd Sulpicius Severus Szent Márton élete, II.). Az akkori Pannonia Prima tartomány polgári közigazgatási székhelye Savaria, a mai Szombathely volt, mely 1777 óta püspöki székhely. Magyarországon ez az egyetlen város, ahol a keresztény hit folyamatossága bizonyosra vehető a kezdetektől fogva, azaz több mint tizenhét évszázada, s ez nagyrészt Szent Mártonnak köszönhető. Sulpicius Severus által megörökített szülővárosa ugyanis a keresztények körében nem merült feledésbe még a népvándorlás sötét évszázadai során sem, majd pedig Nagy Károly révén került be újra a köztudatba, amikor 791-ben, éppen a frank királyok védőszentje iránti tiszteletből kívánta felkeresni a várost.
Márton még gyermekkorában költözött szüleivel Paviába, majd Galliában töltötte katonai szolgálatát. A bronzkapu ötödik domborműve az ismert amiens-i jelenetet idézi fel, amikor „kardot rántva köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta” (Sulpicius Severus, Szent Márton élete, III.), akit télvíz idején mezítelenül talált a városkapunál.
Miután leszerelt a katonaságtól, Márton „álmában figyelmeztetést kapott, hogy vallásos buzgósággal keresse fel szülőhazáját és szüleit, akik még mindig pogányok voltak” (Sulpicius Severus, Szent Márton élete, V.), és akik mondhatni „nyugdíjasként” visszatértek származási helyükre, Sabariába. Márton hazai működését részleges sikerek kísérték: „Anyját a pogányság tévelygésétől megszabadította, atyja megmaradt a gonoszságban: példájával azonban sokakat megmentett” (Sulpicius Severus, Szent Márton élete, VI.). A kapu második domborműve felidézi, amikor Márton a hagyomány szerint a mai szombathelyi Szent Márton-templom előtti kút vizével megkereszteli édesanyját. A templom, amelyről a IX. század óta vannak biztos adataink, Márton feltételezett szülőházára épült, s régészeti leletek tanúsítják a környékbeli keresztény jelenlétet a szent idejében.
Noha Mártont tekintik az első nem vértanú szentnek, neki is valamiképpen vérét kellett ontania a hithez való hűsége miatt. A IV. század közepén ugyanis az ariánus eretnekség nagyon erős volt Pannóniában (s a tágabban vett Illyricumban). Márton azonban „majdhogynem egymagában, határozottan küzdött a püspökök hitetlensége ellen” Pannóniában, amiért „nyilvánosan megvesszőzték, s végül kiűzték a városból” (Sulpicius Severus, Szent Márton élete, VI.). A Szent kiűzetését ábrázolja a kapu harmadik domborműve, hogy emlékeztessen bennünket az irgalmasság lelki cselekedeteire: a tudatlanokat tanítani, a bűnösöket meginteni, az ellenünk vétkezőknek megbocsátani.
A hatodik jelenet a szent albengai miséjét idézi meg: miután saját tunikáját odaadta egy szegénynek, a mise közben csupaszon maradt karját angyalok takarták be (vö. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea, 161). A negyedik dombormű pedig Szent Márton halálát ábrázolja, amint „nemes fekhelyén, azaz a hamuban egy takaróval feküdt” (Sulpicius Severus: Harmadik levél Bassulához, 14.).
Magyarország első királya, Szent István országa első védőszentjéül éppen a pannóniai származású katonát választotta. Az ő közbenjárásának tulajdonította a győzelmet, mely megszilárdította uralmát s vele a magyarországi kereszténység jövőjét. Fogadalmához híven István király jelentős birtokokat és kiváltságokat adományozott a Szent Márton tiszteletére szentelt bencés monostornak, mely Pannónia szent hegyén, a mai Pannonhalmán épült.
A Szombathelyi egyházmegye és a Pannonhalmi Szent Márton Főapátság számos lelki, kulturális és karitatív kezdeményezéssel készül a kettős jubileumi évre. Közülük megemlítendő Szent Márton ereklyéjének zarándoklata a két egyházmegyében, a 2016. július 9–10-i szombathelyi nemzetközi katolikus találkozó, a Budapesten megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok, valamint a Szombathelyen és Pannonhalmán közösen megrendezett Szent Márton és Pannónia című kiállítás, mely az ókori Pannónia keresztény közösségeinek történelmét, kultúráját és művészetét mutatja be.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Márton-évet hirdetett, és 2015. november 1-jén kiadott körlevelében a szentet úgy méltatta, mint aki „a történelemben továbbélő Krisztus megjelenítője volt, példát adva arra, hogy mindig a saját korunkban kell az evangéliumot valóra váltani”. Szent Márton – folytatódik a körlevél – „az Egyház szabadságáért és tiszta tanításáért küzdött, püspökként is szegénységben élt, s ha nem az ő személyéről volt szó, határozottan lépett föl az igaz hit és Egyháza védelmében. Az Evangélium igazságáért szükség esetén még püspöktársaival és a politika irányítóival szemben is fellépett. (…) A mai szociális nehézségek láttán őt állíthatjuk sokak szeme elé a felebaráti szeretet példaképeként és a békesség hatékony képviselőjeként. Életpéldája a nem hívők számára is vonzó. Bár a világméretű szegénység orvoslására ma komplex gazdasági terveket kell készíteni, mégis nyilvánvaló, hogy az egyéni, személyes szeretet jótéteményeire, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire legalább annyira szükség van, mint egy falat kenyérre. Ha Márton példáját követjük, akkor közösségben vagyunk mindazokkal, akik szükséget szenvednek, bárhonnan érkezzenek is, és közösségben mindazokkal, akik lehetőségeikhez mérten segítenek nekik – függetlenül meggyőződésüktől, értékrendszerüktől.”
Jelentőségteljes gesztussal – mely egyúttal a Szent Mártontól örökölt és közösen továbbfejlesztendő értékek iránti megbecsülést is jelzi – a magyar kormány is meghirdette a Szent Márton-emlékévet, jelentős pénzügyi támogatást biztosítva a jubileumi programok számára, valamint az ország Szent Márton tiszteletére szentelt templomainak felújítására. A szent szülőhelyén emelt templom is így újulhatott meg a jubileum kezdetére, és sor került újraszentelésére 2015 novemberében.
Szent Márton napjainkban is aktuális üzenete a másik ember iránti érzékenysége, a másik ember problémáira való odafigyelése. Nem elsősorban a konkrét fizikai segítség volt az, ami magával ragadta az embereket, hanem az a lelki megközelítés, melyet a Szombathelyi egyházmegye a jubileumi évre választott „Felemelő szeretet” mottóban fogalmazott meg. A köntösét megosztó Szent Márton ugyanis nemcsak fizikailag segít a kolduson, hanem fel is emeli a szeretet által. Az ilyen szeretetre, az ilyen segítségre ma ugyanúgy szükségünk van, mint Szent Márton korában.
