Fotó: Merényi Zita
A Boldogasszony éve a XX. század egyik legjelentősebb, az ország újraevangelizálását szolgáló programja volt, amelyet Mindszenty József bíboros hirdetett meg és vezetett 1947. augusztus 15. és 1948. december 8. között. A Boldogasszony évének jelszava: Vissza a Nagyasszonyhoz, vissza a magyarság ősi életforrásaihoz. Mit jelentett ez?
Kovács Gergely: Mindszenty atya életében 1945 és 1948 között nagyon világos lelkipásztori szempontok rajzolódnak ki. Hármat emelek ki ezek közül. Gyermekkorából hozta magával azt a meggyőződését, hogy a hit, amelyet a szülein keresztül Istentől kapott, és amelyet az Egyház közössége őriz, a jelen és a jövő legfontosabb erőforrása. Ehhez kapcsolódott egész életében az engesztelés műve és a társadalmi szükségletekhez való korszerű viszonyulás. Amikor a XX. század egyik legjelentősebb Szent Jobb-körmenetét 1947. augusztus 20-án a Hősök terére vezette, a szertartás végén megáldotta a munkásokat és eszközeiket. Azt az eszményt, hogy a munkás méltó a maga bérére, nem a proletárdiktatúra találta fel, ez benne van a Szentírásban (Lk 10,7). Az Egyház közel érzi magához a modern kor problémáit.
XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű szociális körlevelének szelleme Mindszenty atyát már kispapkorában megérintette. A Boldogasszony évével kapcsolatban alapvető volt számára a földi édesanya szeretete, a Szűzanya iránti mély tisztelet és az Egyház mint anya – így szerette nevezni az Egyházat – megbecsülése. Életében ez a három a szeretet fundamentuma: az édesanya, a Szűzanya és az Egyház. Az édesapja iránti szeretetét és tiszteletét pedig a mindenkori pápával – köztük Boldog VI. Pál pápával is, akivel komoly nézetkülönbsége volt – és a Tanítóhivatallal kapcsolatban is megélte. Ez megszívlelendő lehet számunkra is: ha esetleg nem is mindig értjük Ferenc pápa tanítását, akkor is ő a mi Istentől kapott Szentatyánk. Mindszenty bíboros az egyházhűséget hősies fokon élte. A lelkét mélyen megérintették az 1947 júniusában Ottawában megrendezett Mária-kongresszuson átéltek. Érezte, mennyire fontos a magyarság számára a Szűzanya-tisztelet, nemcsak azért, mert pogány előzményei is vannak, hanem mert a kereszténységben ez kiteljesedett Szent István koronafelajánlásával, és a próbatételek idején hatalmas erőforrássá lett. Ottawa után nem telt el két hónap, és idehaza kezdetét vette a Boldogasszony éve.
Boldvai József: Mindszenty bíboros az Emlékirataimban leírja, hogy az ottawai kongresszuson elhangzottak hatására már a repülőgépen megfogalmazódott benne, itthon is meg kellene hirdetni egy Mária-évet. Szent István mély fájdalommal élte meg azt a tragédiát, hogy fia és kijelölt örököse, Szent Imre meghalt. Tudta, hogy – mai kifejezéssel élve – nincs már ideje egy új „menedzsergeneráció” kinevelésére. Belátta, hogy emberileg már nem sokat tehet, ezért égi közbenjárónkhoz, Szűz Máriához fordult, és egész országát, örökségét Jézus anyjának kezébe helyezte. Szent Istvánnak ez a felajánlása ezer éven keresztül végigkísérte az egész magyar történelmet. A zarándoklatunk nagyon fontos üzenete, célja az is, hogy felhívjuk a figyelmet a világ keresztény üldözötteinek sorsára, amelyért mi, magyarok is felelősséget vállalunk. Szűz Mária közbenjárását kérjük őértük is.
A Boldogasszony éve egyik legnagyobb eseménye volt, amikor az 1947. szeptember 14-én indult zarándoklaton Mindszenty bíborost százezer férfi követte a Városmajorból Máriaremetére. Ez két héttel a hírhedt kékcédulás választások után történt. Mennyire tekinthető ez nyílt kiállásnak a keresztény értékek mellett?
K. G.: A szocializmus évtizedeiben végig azt szajkózták, hogy Mindszenty atya politikai tevékenységet fejtett ki a „népi demokráciával” szemben. Ez azonban egyoldalú megközelítés. Cselekedeteinek mozgatórugója a hit és az erkölcs védelme, a hívek és a lelki értékek szolgálata volt. Persze abban a kiélezett történelmi helyzetben jelentős politikai üzenete is volt annak, hogy a hercegprímás egyértelműen és határozottan kiállt a keresztény értékek mellett. Fontos azonban, hogy bár kezdettől fogva fogékonyságot mutatott a közéleti kérdések iránt, mindig a lelkipásztorkodás volt számára az elsődleges. Az 1920-as, 1930-as években teljesen természetes lett volna, hogy bekapcsolódjon a pártszervezésbe, vagy hogy képviselőséget vállaljon, de megszabott magának egy határvonalat, amin soha nem lépett túl. Lelkipásztori szolgálatának volt egyfajta közéleti küldetése is, de ez nem válhatott pártpolitikává. Az 1947-es nagy engesztelő zarándoklatnak megvan az előzménye. 1946. május 5-én hirdette meg az első ilyen alkalmat. Ez azért nagyon lényeges, mert a fővárosban két szálon futott egyik legfontosabb lelkipásztori programja. Az egyik Máriaremetéhez, a másik – a fatimai engeszteléssel – a Sziklatemplomhoz kapcsolódott. Ez azt mutatja, hogy a Boldogasszony évének és a többi zarándoklatnak is az engesztelés volt a legfontosabb célja. Mindszenty atya lelkületét nagyon jól jellemzi, hogy amikor Budapesten megkezdte hercegprímási szolgálatát, nemcsak a központi szentmisén vett részt, amit a Szent István-bazilikában mutatott be, hanem elment az Auguszta-telepre, a főváros legszegényebb negyedébe, délután pedig a bazilika előtt találkozott a fiatalokkal. Mindszenty atya lelkipásztorként odafigyelt a társadalom valamennyi rétegére, szívén viselte az emberek minden gondját.
B. J.: Ehhez kapcsolódóan emlékeztetni szeretnék arra, hogy a bíboros hercegprímás visszaemlékezéseiben úgy fogalmazott: „Isten nélkül nincs tízparancsolat, és tízparancsolat nélkül nincs erkölcs.” Ez nem politikai állásfoglalás, hanem egész életünk lényege.
A társadalmi életben is vannak bizonyos szabályok, ugyanúgy, mint a közlekedésben. Mindennap tapasztaljuk, hány közúti baleset történik amiatt, hogy nem tartják be a KRESZ szabályait. A társadalmi törvények alapja a tízparancsolat, kiegészítve az Újszövetségben megfogalmazott szeretetparanccsal. Ám arról, hogy hová vezet, ha valaki nem tartja be ezeket, kevés szó esik. Felbomlanak a családok, megtelnek a pszichiátriák, és kevesebb gyermek születik. A mai életállapotra különösen érvényesek a bíboros atya fent idézett szavai.
Az idei, jubileumi engesztelő gyalogos zarándoklat fő célja: közös ima a magyar családokért és hazánkért, valamint felkészülés a 2020. évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Miért és mivel kell kiengesztelnünk a szentháromságos Istent?
K. G.: Az engeszteléssel kapcsolatban hitfelfogásunk sokat változott a XX. században. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatom, régebben hajlamosak voltunk arra, hogy bűnközpontúan gondolkodjunk, most pedig az Isten- és emberközpontúságra, a Teremtő és a teremtmény közötti kapcsolatra fókuszálunk. Ez az engesztelésben is nagyon fontos. Ha az engeszteléssel kapcsolatban megnézzük a régi szócikkeket, azt találjuk, hogy vannak saját bűneink, s léteznek közösségeink és a világ bűnei. Mindezekért Istent áldozatvállalással, imádsággal, böjttel kell kiengesztelnünk. Sokat gondolkoztam az utóbbi időben azon, hogy milyen tartalma lehet még az engesztelésnek? Mindszenty atya sokat segít ennek megértésében. Természetesen ő is hangsúlyozta – hogyne hangsúlyozta volna a XX. század kellős közepén –, hogy milyen szörnyűséges bűntenger következménye volt az az iszonyatos gyűlölet és tragédia, amely Európában bekövetkezett, több tízmillió ember szenvedését vagy halálát okozva. Ám Szent Páltól tudjuk, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem (Róm 5,20). Mindszenty atya lelkipásztori programjában – és a máriaremetei vagy a sziklatemplomi engesztelés elindítása is ezt szolgálta – kiemelt szerepe volt a hit megerősítésének is. Tanulmányozta a marxizmus–leninizmust, a Szovjetunió történetét, és vállalta a vértanúságot, az engesztelő áldozatot, amikor
XII. Piusz pápától elfogadta az esztergomi érsekséget. Jól tudta, hogy Kelet-Közép-Európában – így Magyarországon is – előbb-utóbb kiépül a diktatúra, s az ellene való küzdelem e világi értelemben kudarcra ítélt vállalkozás. Milyen fantasztikus, hogy miközben folytatja ezt a kilátástalannak ítélt küzdelmet – hűen a pápától kapott programhoz, miszerint megpróbálja megvédelmezni a híveket és az Egyház szabadságát –, elindítja az engesztelés nagy művét. Imával, közösségi összefogással, egymás iránti szolidaritással, elmélyült, életszentségre törekvő, akár a vértanúságot is vállaló lelkülettel. Mindezek erőt adtak a magyar katolikus és keresztény közösségeknek, s ez elviselhetőbbé tette számukra az elkövetkező kemény megpróbáltatásokat. Tanúvallomások egész sora szól arról, hogy a hívő közösség Mindszenty atya példájából töltekezett.
Ahogy a szentmise áldozata a keresztáldozatot teszi jelenvalóvá szentségi módon, úgy az engesztelés ugyanezt teszi hétköznapi módon.
Az engesztelés óriási erőforrás a mindennapi életben, a nehézségek, küzdelmek, megbántások hordozásában, a szeretet győzelmében. És mindez nagy segítségére van szűkebb és tágabb közösségeinknek.
B. J.: A Szentírás szavai jutnak eszembe, az, amikor a Jóisten azt mondja: „Elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9). Napjaink embere azonban nem így gondolkodik. Eljár a templomba, ez életének az egyik vonala. Vannak aztán a pénzes barátai, esetleg a politikai kapcsolatai, a második-harmadik vonal. Úgy gondolja: több lábon kell állnia, hogy érvényesülni tudjon. Az Úr Jézus Krisztus viszont azt üzeni a keresztény embernek: Én elegendő vagyok neked. A nagyapám megjárta az első világháborút, sokat szenvedett életében, ennek ellenére vallotta: Nekem egy protektorom van, az Isten. Mi arra szeretnénk felhívni a figyelmet a mostani engesztelő zarándoklattal, hogy ha elszakadunk a szeretteinktől, és nem tartjuk velük a kapcsolatot, akkor az meggyengül. Ugyanígy vagyunk az Úr Jézus Krisztussal is: ha elfordulunk tőle, kihűl az iránta való szeretetünk.
Hogyan szolgálhatja ez a jubileumi zarándoklat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülést?
K. G.: Valóban a Lélek munkál, felülmúlva a tervszerűséget. Ezt bizonyítja, hogy az engesztelő zarándoklat jelmondatát – minden tervezés nélkül – Mindszenty bíborostól vettük: „Lángtenger kell az egész magyar földre, imádságból, hitből, engesztelésből.” Fábry Kornél atya is gyakran mondja, hogy az Eucharisztikus Kongresszusig tüzeknek kell gyúlniuk Magyarországon. Mindszenty atya életének és papi hivatásának a kezdet kezdetétől az Eucharisztia volt a forrása, a mindennapi szentmise és a szentségimádás. Ez átjárta a lelkét és a személyiségét. Nagyon szemérmesen élte az imaéletét, ezért eucharisztikus lelkülete először a börtönben, a rabtársak előtt vált nyilvánvalóvá. Mindszenty atya szentségi élete példaértékű, ahogy erről részletesen írt Török Csaba A szent életű bíboros című, az Új Embernél megjelent életrajzi könyvében. Az Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban fontosnak tartom, hogy az nem csupán egyetlen héten át tartó esemény lesz majd 2020-ban, hanem már most elkezdődött! Olyan ez, mint a jegyesoktatás vagy a katekézis a keresztségünk előtt, vagy akár az egész életünk, amely bizonyos szempontból felkészülés az örök életre, amelyben majd beteljesül mindaz, ami itt és most történik velünk. A mostani, szeptember 16-i engesztelő zarándoklat az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünket szolgálja. Az előkészületi rendezvényekre magától a Jóistentől kapunk meghívást: itt van az alkalmas szent idő… Ezzel a szeptemberi meghívóval elmehetünk ünnepelni az Eucharisztikus Kongresszust a mindenkor segítő remetei Szűzanyával, Mindszenty atyával, tízezer zarándokkal, Budapest egyedülálló gyalogos zarándoklatának keretében. A találkozás és a csoda lehetősége ez az életünkben.
B. J.: Legyünk most az imádság nemzete, legyen egymillió imádkozó magyar, mondta Mindszenty József bíboros 1947-ben. Van még egy fontos dolog: ha valaki beosztottként képezi magát, és ezért kinevezik vezetőnek, akkor már nemcsak magáért felel, hanem a munkatársaiért is. Minél magasabb pozícióba kerül, annál több emberért felelős. Nem a ma divatos szlogen a lényeg, hogy valósítsd meg önmagad, hanem annak tudomásulvétele, hogy minden pozíció Istentől származik, ezért a vezetőnek ennek megfelelően kell bánnia a gondjaira bízott emberekkel, mindenkor szem előtt tartva az igazságosság kritériumait. Mindszenty bíboros tökéletesen tisztában volt azzal, hogy vezetőként kiemelt felelősséggel tartozik az Egyházért, valamennyi hívőért és az egész magyarságért, s hogy elsősorban neki kell példát mutatnia szenvedésével és imaéletével. Kövessük a példáját!
