Az igazi változás csak belülről jöhet

Három év múltán már ezt írtam a naplómba: „A népek mindig kiábrándulnak az ideáikból, de sohasem tanulnak belőle.” Az eszmék hamar kifakultak, a naiv eufóriát csalódás, depresszió, közöny és kétségbeesés követte.
A sokat emlegetett morális válság a vezetőktől és az intellektuelektől indul ki. Julien Benda Az írástudók árulása című könyve a múlt század húszas éveiben nagy visszhangra talált, Babits mélyenszántó bevezető tanulmányt írt hozzá. Az írástudók árulása azóta egyre folytatódik. Korábban a szellemi emberek még rámutattak a Csillagra, még ha ők nem is mentek utána. Ma nem valamilyen csillagra, hanem fekete lyukakra mutatnak, amikor a jóra azt mondják, hogy rossz, a rosszra pedig, hogy jó.

Az elhíresült balatonőszödi hazugságból így lett „retorikai csúcsteljesítmény” és igazság-beszéd. Az ország gazdasági csődjéből így lett eredményes konvergenciaprogram, az egészségügy kiárusítása pedig versengés a betegek kegyeiért. Az iskolabezárásokból így lett ésszerűsített összevonás a minőségi oktatás érdekében. Az imperialista háborúban való részvételből pedig a terrorizmus elleni küzdelem okán hazánk védelme. És sorolhatnánk tovább.
Az okok egészen messzire, az újkori hitehagyás idejére nyúlnak vissza. Néhány éve Umberto Eco professzor és Carlo Maria Martini, akkori milánói érsek nyílt levélváltásban cserélt eszmét közéletről és erkölcsről. Umberto Eco azt ajánlotta, hogy az erkölcs ne csak az interperszonális kapcsolatokat szabályozza, hanem foglalja magába a bibliai kinyilatkoztatás alapján álló etikát, hogy így sikerüljön orvosolni az emberiség gondjait. Martini bíboros megkérdezte: elegendő-e az etika önmagában? Kiúttalan próbálkozás önmagára alapozni az etikát, anélkül, hogy egy globális horizontra, azaz az igazság témájára utalnánk, vagy azzal kapcsolnánk össze. Az etika kérdése az abszolút igazsághoz, az Istenhez vezet el. E nélkül semmit sem lehet megalapozni, és mindent meg lehet kérdőjelezni.

Nem véletlen, hogy a kommunista eszmeiség több évtizedes regnálása alatt nem tudott letenni az asztalra egy igazi morális könyvet. Lukács György szerette volna ezt megalkotni, de csak az esztétikáig jutott el. Itt van a bajok oka: az értelmiség a transzcendens igazság talaja nélkül nem képes szilárd kapaszkodókat adni az emberek számára. Martini bíboros azt is megkérdezte: miben hisz az, aki nem hisz? És hozzátette: legalább az életben hinnie kell. Azt tapasztaljuk, hogy a mai ember az életben sem hisz. Az élet elleni támadások háborújában hagytuk magunk mögött az utóbbi ötven esztendőt. Történészeink szerint a honfoglalástól napjainkig mindenféle háborúkban, amelyeket – külső ellenséggel és belső harcokban vívtunk – mintegy ötmillió ember esett el az ezerszáz év alatt. A legutóbbi fél évszázad abortuszainak száma Magyarországon meghaladja a hatmilliót. Ebből látszik, hogy az emberi életet nem értékeljük. Márton Áron, Erdély nagy püspöke mondotta annak idején: nem Trianonban veszett el Erdély, hanem a magyar családok veszítették el a románokkal szemben, mert nem vállalták a gyermekeket. Az élet elleni vétségek esetén még azt a kérdést is feltehetjük: ha legálisan el lehet pusztítani a magzatokat, hol kezdődik a bűnözés?

Mi lehet ma az értelmiségi ember feladata ilyen helyzetekben? Magasan képzett legyen, hivatásszerűen és rendszeresen vegyen részt a társadalom irányításában, szervezésében. A korábbi társadalmak által felhalmozott szellemi értékeket – a keresztény értékeket is – közvetítse, önálló alkotótevékenységet fejtsen ki, és így hozzon létre értékeket. Az igazi változás mindig belülről jöhet. A Biblia szavával, a megtéréssel, a metanoiával, az értelem, az érzelem, az akarat jó útra terelésével. Abban látom a kiutat, ha a spirituális változás transzcendentális indíttatású lesz, és a kevés megmaradt igaz só és kovász módjára hat a többiekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.