Az igazi Szent Miklós püspök

Nem kell messzire menni a segítségért: egyházunk bemutatja az igazi Szent Miklós püspök alakját. Mielőtt azonban ezt felvillantanánk, egy vallomást kell tennünk. Önkritikusan ki kell mondanunk, hogy képi ábrázolásával az egyház nem segítette elő, hogy helyes képünk alakulhasson ki Szent Miklósról. Nagy zavart okoz ugyanis, hogy egyszer bizánci szertartású, máskor római püspökként ábrázolják. Pedig egyértelmű a helyzet: görög volt. A kisázsiai Patara városában született 272-ben, amikor még nem létezett a bizánci püspöki mitra, sem a római püspöki infula (püspöksüveg). Akkor még nem viselték a püspökök a mai pásztorbotot, amely a bizánci egyházban olyan, hogy két, egymással szembenéző kígyó tekeredik rá, és középen keresztben végződik; a nyugati egyházban pedig csigaszerűen csavarodik a vége. Szent Miklósnak tehát az a leghitelesebb ábrázolása, amely fedetlen fővel, egyszerű püspöki ruhában, görög omoforral (ami a latin palliumhoz hasonló, csak szélesebb) és evangéliumoskönyvvel a kezében mutatja be őt. Ám mindez külsőség, bár nem lényegtelen.
Az igazi Szent Miklós püspök a tevékeny szeretet szentje. Talán nincs is róla olyan ismertetés – legalábbis egyházi berkeken belül –, amely ne emlékeznék meg leghíresebb jócselekedetéről: az éj leple alatt az ablakon keresztül bedobott arannyal segítette a három leány férjhezmenetelét. De számtalan más – akár csodás – esemény is fennmaradt különböző életrajzaiban, melyek mind a szeretetét igazolják.
Nem más ez, mint az evangéliumi főparancs (Mk 12,30–31) megélése. Jogosan énekeljük hát róla a kontákban, hogy „Krisztus evangéliumát betöltvén, lelkedet adtad a te népedért, és megmentetted az ártatlanokat a haláltól”. Önmagát kiüresítő Urának példáját követve (Fil 2,8–9) – másik énekünk, a tropár szavai szerint – így nyerhette el alázatosságával a magasságot, szegénységével a gazdagságot.
Ne feledjük azonban, hogy szentünk püspök is volt: „Müra városában; Szent Miklós atya, igazi főpásztor voltál” – énekeljük róla. Olyan „igazi” főpásztor, akire föl lehetett tekinteni, mert „a hitnek szabálya” volt. A hagyomány szerint az első egyetemes zsinaton is részt vett. Nem rettent vissza a császári önkénytől, a hadvezérek hatalmától; Isten igaz ügyét képviselte. Személyes életében egyrészt „a béketűrésnek példányképe” lett, másrészt pedig „az önmegtagadásnak tanítója”, mivel püspöki hatalmát nem saját céljai érdekében, hanem az egyházért és a szegények megsegítésére gyakorolta.
Igyekezzünk közelebb kerülni az igazi Szent Miklóshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..