Azért az ily nagy szentséget leborulva tiszteljük, és a régi bizonyság új rendtartásnak adjon helyet, adjon kiegészítést az érzékek hiányosságának a hit.
A Pange lingua himnusz ötödik versszaka a harmadik és a negyedik szerves folytatásának, valamint összefoglalásának is tekinthető. Hiszen az antiquum documentum (régi bizonyság) az ószövetségi húsvét ünneplésének törvényes rendjét, a novus ordo (új rítus, rendtartás) a Jézus által alapított eucharisztikus lakomát jelenti. Míg az első rendtartás Isten szabadító tettének emlékét ünnepelte évről évre, mégpedig az áthagyományozott történelmi tapasztalat alapján, addig az új rendtartás misztériumának történelmi eseményét a hit fényében ragadhatjuk meg és ünnepeljük minden egyes szentmisén, valamint azon kívül is, amikor a kenyér és a bor színe alatt rejtőző Jézus Krisztus előtt tisztelettel leborulunk.
A régi bizonyság szerint Izrael fiai bárányt fogyasztottak, az új szertartásban Jézus önmagát adja eledelül mint húsvéti bárányt. Erről beszél Szent Pál apostol, és erre hivatkozik Szent Tamás is: „El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták.” (1Kor 5,7.) A ST IIIq73aVI részben Szent Tamás fölveti a kérdést: úgy néz ki, nem a húsvéti bárány e szentség előképe, merthogy Melkizedek felajánlása, valamint a manna sokkal inkább kifejező előképek. Szent Tamás nem veti el az előző képeket, de hangsúlyozza, hogy e szentségben Krisztus szenvedését ünnepeljük, ezért ártatlansága miatt a húsvéti bárány Krisztus eucharisztikus előképe. Ami pedig a húsvéti bárány vérének hatását illeti, az mentette meg Izrael fiait a pusztító angyaltól, és így menekültek meg az egyiptomi fogságból. Az eucharisztikus ünneplésben a kovásztalan kenyér és a bor, valamint a húsvéti bárány képe összekapcsolódik Krisztus személyében, aki ezáltal alapított új rendtartást: a szentmisét. Ami a szentség misztériumát illeti, a hit ragadja meg annak igazságát: Jézus Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk igazán és valóságosan, testestől-lelkestől, teljes istenségével jelen van az Eucharisztiában. Tisztelettel leborulunk előtte, és úgy énekeljük: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás. (…) A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké! A négy élőlény így felelt: Ámen! A vének pedig leborultak, és imádták.” (Jel 5,12–14.)
