Az eucharisztikus kongresszusra készülve

A szent rendelésekből oktatva, kenyeret-bort szentelünk az üdvösség áldozatává. A magasztalást és megemlékezést lezáró rész az új, dogmatikai jellegű szakasz bevezetője is egyben, amely tíz versen keresztül bontja ki az Egyház hitét és tételeit az Eucharisztiáról. A Szentírásra alapozott oktatásban részesülve már értjük a megemlékezés és az ünneplés okát és értelmét, ezért a jelen versszakban Szent Tamás az Egyház kezdettől tartó gyakorlatára (ApCsel 2,42.46; 20,7) fordítja a figyelmünket: az Egyház Jézus tanításának és rendelkezésének megfelelően megszenteli a kenyeret és a bort, hogy ezek üdvösségünk áldozati eledelévé váljanak: Jézus Krisztus igaz testévé és vérévé. Az Angyali Doktor tisztázza: Krisztus testének egyszeri feláldozása szentelt meg minket (vö. Zsid 10,10), a megszentelésünk a keresztáldozatban ment végbe, amelyben Krisztus mint pap „jó illatú áldozatul Istennek” (Ef 5,2) adta önmagát. A szentmisében megjelenítve Krisztus valóban fel­áldoztatik a Szent Eucharisztiában, de nem véres formában, vagyis a vérének ontásával, ami halálát eredményezné. Szent Tamás Ágostonra hivatkozik: Krisztus önmaga egyszer lett feláldozva, és mindazonáltal most naponta feláldoztatik a Szentségben. Az oltár ezért Jézus keresztjének megjelenítője (representativum), a pap pedig Krisztus, az áldozat és a pap képének hordozója, akinek személyében kimondja a megszentelés szavait, vagyis a hatékonyság és a kegyelem Istentől ered. A trienti zsinat ezért fogalmazza meg az Egyház hitét: Szeretett jegyesére látható áldozatot akart hagyni, amelyben ­jelenvalóvá lesz a véres áldozat, hiszen annak a kereszten egyszer s mindenkorra történő betöltése előtt állt és annak emlékezete meghosszabbodik az idők végezetéig, üdvözítő ereje pedig a bűnök megváltását szolgálja (DS 1740).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.