Az emberré válás útja

Fotó: Fábián Attila

 

– Szeretetközösség hordoz bennünket – mondja Kozma atya a mise kezdetén, mintegy üdvözlésként. – Ennek a megjelenítője ez a ház is. Fontos, hogy egy ilyen zártabb közösségben is tudjunk tanúságot tenni a hitünkről, és világos legyen számunkra, hogy egymásért élünk. Szűz Mária-szobor avatására készülünk ma: Máriáéra, akire a középkori ember Jézushoz elvezető emberként gondolt. Ő Jézushoz vezessen el bennünket, Jézus pedig egymáshoz!
Az olvasmány Ámosz prófétává válásáról szól, arról, hogy ennek nem öröklés vagy saját hajlam, hanem kizárólag Isten döntése volt az oka. A szentlecke az efezusi levélből pedig ezekkel a mondataival talál el: „Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint.” Az a momentum hat rám mélyen, hogy Isten már a világ megteremtése előtt gondolt ránk, és hogy kezdettől mennyi jót tartogatott nekünk. Az evangéliumból Jézusnak azok a szavai szólalnak meg, amelyekkel tanítványait kettesével tanítani, gyógyítani küldi, megtiltva, hogy bármit, például tarisznyát, ételt vagy pénzt vigyenek magukkal.
– A próféta látja, amit mindenkinek látnia kellene. Kérdés, hogy a többiek akarják-e látni. A keresztényeket annak idején az különböztette meg a környezetüktől, hogy nagyon szerették egymást. Jó lenne, ha ráébrednénk: adósai vagyunk Istennek, aki azt akarja, hogy egymásért éljünk – hangsúlyozza a prédikációjában Kozma atya. – Mit akart Jézus leginkább megtanítani az embereknek? Arra igyekezett rávenni őket, hogy változtassák meg a gondolkodásmódjukat. Mindannyian embernek születünk, de aztán emberré is kell válnunk, erre hív bennünket Isten. Jézus azért jött, hogy összegyűjtse Isten népét, szeretetközpontú közösséget hozzon létre. A meg- és a világból kimentettek közösségének tagjai vagyunk, akik összetartoznak egymással. Egymásból élők, egymás adósai. Egy szűk közösségben ennek különösen nagy a jelentősége. Azokra, akik az otthonban élnek, és azokra, akik a munkájukkal őket szolgálják, ez különösen is vonatkozik. A világban emberi igazságok harcolnak egymással, Istennek és az egyházi tanításnak pedig nem akarnak helyet adni. Más isteneknek hódolnak: a pénznek, a hatalomnak. Bennünket is fenyeget ez a gondolkodásmód. Be kell vallanunk, hogy keresztény jelenlétünk elég szegényes a világban. Magyarországon csak a megkereszteltek mintegy öt százaléka jár misére, míg például Srí Lankán a kilencven százalékuk! A fogyasztói társadalom szemlélete bennünket is be akar börtönözni. Életünk boldogság­hiányos élet. Csak az boldog, aki jót tesz. Igazán emberré válni csak ezen az úton lehet. Arra figyeljünk, hogy a másiknak mire van szüksége. Mária mutatja nekünk az utat a hiteles keresztény élethez. Önmagunkkal tartozunk egymásnak.
Mise után a kertbe megyünk, hogy a szobrot leleplezzék. Találjanak igazán egymásra az otthon lakói, és akik értük felelősek, imádkozza az atya, majd azért fohászkodik, hogy a Szűzanya példája mindig tudatosítsa bennünk: a cél az életünkben a másik ember; „csak” hozzá kell megérkeznünk ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Az ünnepség után, az ebédlő felé tartva találkozunk Albel Gyulával, aki kedvesen az általa felügyelt emlékszobába invitál bennünket, amely az otthonalapító Jézus Szíve-nővér, a pilisvörösvári születésű, de az USA-ban működött Manhertz Erzsébet (1918–2010) életét és az idősgondozás, -ápolás általa kidolgozott elvét mutatja be.
Ebéd után visszasétálunk a szoborhoz Sax László kőfaragó mesterrel, a kivitelezővel. Tavaly egy közelben álló kőkeresztet restaurált, akkor kapta a megbízást, hogy az intézmény fennállásának huszon­ötödik évfordulójára készülve készítsen Szűz Mária-szobrot. Sokféle mintát tanulmányozott, míg ezt kiválasztotta. Régóta foglalkozik művészek alkotásainak kivitelezésével, épületek díszítőelemeinek elkészítésével, restaurálással.
Milyen Máriát akart bemutatni? Mely tulajdonságait akarta kidomborítani a szoborral? Egy lelkület, szellemiség közvetítése volt a célja, mondja: a segítőkészségre való hajlam felkeltése.
A szobor alá állok, és feltekintek az arcára. A tizenhat éves, ártatlan, mit sem sejtő Máriát látom. Az angyali üdvözlet Máriáját, aki igent mondott. Igenné vált.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .