Az emberré válás útja

Fotó: Fábián Attila

 

– Szeretetközösség hordoz bennünket – mondja Kozma atya a mise kezdetén, mintegy üdvözlésként. – Ennek a megjelenítője ez a ház is. Fontos, hogy egy ilyen zártabb közösségben is tudjunk tanúságot tenni a hitünkről, és világos legyen számunkra, hogy egymásért élünk. Szűz Mária-szobor avatására készülünk ma: Máriáéra, akire a középkori ember Jézushoz elvezető emberként gondolt. Ő Jézushoz vezessen el bennünket, Jézus pedig egymáshoz!
Az olvasmány Ámosz prófétává válásáról szól, arról, hogy ennek nem öröklés vagy saját hajlam, hanem kizárólag Isten döntése volt az oka. A szentlecke az efezusi levélből pedig ezekkel a mondataival talál el: „Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint.” Az a momentum hat rám mélyen, hogy Isten már a világ megteremtése előtt gondolt ránk, és hogy kezdettől mennyi jót tartogatott nekünk. Az evangéliumból Jézusnak azok a szavai szólalnak meg, amelyekkel tanítványait kettesével tanítani, gyógyítani küldi, megtiltva, hogy bármit, például tarisznyát, ételt vagy pénzt vigyenek magukkal.
– A próféta látja, amit mindenkinek látnia kellene. Kérdés, hogy a többiek akarják-e látni. A keresztényeket annak idején az különböztette meg a környezetüktől, hogy nagyon szerették egymást. Jó lenne, ha ráébrednénk: adósai vagyunk Istennek, aki azt akarja, hogy egymásért éljünk – hangsúlyozza a prédikációjában Kozma atya. – Mit akart Jézus leginkább megtanítani az embereknek? Arra igyekezett rávenni őket, hogy változtassák meg a gondolkodásmódjukat. Mindannyian embernek születünk, de aztán emberré is kell válnunk, erre hív bennünket Isten. Jézus azért jött, hogy összegyűjtse Isten népét, szeretetközpontú közösséget hozzon létre. A meg- és a világból kimentettek közösségének tagjai vagyunk, akik összetartoznak egymással. Egymásból élők, egymás adósai. Egy szűk közösségben ennek különösen nagy a jelentősége. Azokra, akik az otthonban élnek, és azokra, akik a munkájukkal őket szolgálják, ez különösen is vonatkozik. A világban emberi igazságok harcolnak egymással, Istennek és az egyházi tanításnak pedig nem akarnak helyet adni. Más isteneknek hódolnak: a pénznek, a hatalomnak. Bennünket is fenyeget ez a gondolkodásmód. Be kell vallanunk, hogy keresztény jelenlétünk elég szegényes a világban. Magyarországon csak a megkereszteltek mintegy öt százaléka jár misére, míg például Srí Lankán a kilencven százalékuk! A fogyasztói társadalom szemlélete bennünket is be akar börtönözni. Életünk boldogság­hiányos élet. Csak az boldog, aki jót tesz. Igazán emberré válni csak ezen az úton lehet. Arra figyeljünk, hogy a másiknak mire van szüksége. Mária mutatja nekünk az utat a hiteles keresztény élethez. Önmagunkkal tartozunk egymásnak.
Mise után a kertbe megyünk, hogy a szobrot leleplezzék. Találjanak igazán egymásra az otthon lakói, és akik értük felelősek, imádkozza az atya, majd azért fohászkodik, hogy a Szűzanya példája mindig tudatosítsa bennünk: a cél az életünkben a másik ember; „csak” hozzá kell megérkeznünk ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Az ünnepség után, az ebédlő felé tartva találkozunk Albel Gyulával, aki kedvesen az általa felügyelt emlékszobába invitál bennünket, amely az otthonalapító Jézus Szíve-nővér, a pilisvörösvári születésű, de az USA-ban működött Manhertz Erzsébet (1918–2010) életét és az idősgondozás, -ápolás általa kidolgozott elvét mutatja be.
Ebéd után visszasétálunk a szoborhoz Sax László kőfaragó mesterrel, a kivitelezővel. Tavaly egy közelben álló kőkeresztet restaurált, akkor kapta a megbízást, hogy az intézmény fennállásának huszon­ötödik évfordulójára készülve készítsen Szűz Mária-szobrot. Sokféle mintát tanulmányozott, míg ezt kiválasztotta. Régóta foglalkozik művészek alkotásainak kivitelezésével, épületek díszítőelemeinek elkészítésével, restaurálással.
Milyen Máriát akart bemutatni? Mely tulajdonságait akarta kidomborítani a szoborral? Egy lelkület, szellemiség közvetítése volt a célja, mondja: a segítőkészségre való hajlam felkeltése.
A szobor alá állok, és feltekintek az arcára. A tizenhat éves, ártatlan, mit sem sejtő Máriát látom. Az angyali üdvözlet Máriáját, aki igent mondott. Igenné vált.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.