Az emberi méltóságért

A kitüntetett rövid beszédében utalt arra, hogy azok közé a százezrek közé tartozik, „akik az emberi méltóság megtagadását és megtaposását igen fájdalmas és a magyar nemzet számára tragikus periódusban mélyen átélték. Ebben a tragikus korszakban tapasztaltam az emberi együttérzés megnyilatkozását is. Az emberi méltóságot súlyos körülmények között is meg lehet őrizni és lehet gyakorolni” – hangsúlyozta a nyugalmazott főrabbi.

Schweitzer József 1922. október 13-án Veszprémben született. 1947-ben avatták rabbivá. Scheiber Sándor professzor halála után 1985-ben az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójává nevezték ki. 1994-től 2000-ig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének országos főrabbija is volt. A Mindentudás Egyetemén Erdő Péter bíboros, prímással folytatott biblikus teológiai párbeszédére és sok más megnyilatkozására is emlékezve, tisztelettel köszöntjük.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.