Sokan ezt nem valamiféle megelőzésnek vagy felvilágosításnak tekintik, hanem az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat propagandájának. P. János tanár a következőket mondja: „Ilyen módon semmiképpen nem tartom elfogadhatónak a program megjelenését az iskolában. Nemcsak azért, mert sérti az iskola autonómiáját, hanem szemben áll azzal a természeti törvénnyel – hogy az isteni törvényt ne is említsem -, amelyet az iskola a tudomány eredményeire támaszkodva oktat.” S. Veronika tanárnő szerint igen veszélyes abban az életkorban felvilágosításra, a másság tiszteletére hivatkozva teret adni ilyen propagandának az iskolában, amikor a gyerekek nemi azonosságtudata alakul ki. „Miért nem orvosokat, biológusokat, az erkölcstan oktatóit hívják meg, ha ennek szükségét érzik? Meg kell védenünk az iskolát, a fiatalságot.” A közelmúltban jelent meg Magyarországon Gabriele Kuby A nemek forradalma című könyve (Kairosz Kiadó, 2008), amelyben a következőképpen számol be a németországi tapasztalatokról: „Tízéves kortól iktatják be az iskolákban a homoszexualitásra (leszbikus, meleg, bi- és transzszexualitásra) irányuló toborzó és tanulási intézkedéseket… A Segítségnyújtás középiskolák számára című tanácsadóban a leszbikus és meleg életformára vonatkozóan részletes útmutatást nyújt a berlini szenátus arról, hogyan kell elárasztani a tanulókat homoszexuális témákkal a különböző tanórákon… Ajánlja információs anyagok terjesztését, a helyi homoszexuális körökkel való kapcsolat kialakítását, leszbikus és meleg aktivisták órákon való szerepeltetését, filmbemutatók és a témával foglalkozó tanulmányi napok rendezését.”
Mindezt a berlini szenátus szorgalmazza! Nálunk mostanában szerepel a parlament napirendjén a családjogi törvény módosítása, amely szerint bejegyzett párkapcsolatnak szeretnék elfogadtatni az azonos neműek együttélését, annak minden, a házassághoz hasonló jogi és társadalmi következményével. S. Balázs tanár több évtizedes iskolai múlttal így fogalmaz: „Az emberiség történelméből jól tudjuk, minden korban jelentkezett az azonos neműek vonzalma. Az adott kultúrkör színvonalát minősítette, hogyan viszonyult ehhez. Nem is olyan régen Magyarországon még börtönbüntetés járt ezért. Ma pedig értékrangra kívánják emelni. Egyik sem elfogadható, hiszen ugyanannak a jelenségnek két szélsőséges pontját jelöli.”
Egyes antropológusok hangoztatják, amikor társadalmi szinten fölborulnak az emberi szexualitás törvényei, az adott civilizáció halálra van ítélve. Ez a folyamat kimutatható a kultúrák bukásánál, leginkább közismert a Római Birodalom végső ideje. S ha arra gondolunk, hányan és mennyiféleképpen beszélnek legalább már egy évszázada a „nyugat alkonyáról”, láthatjuk, nem valamiféle elhanyagolható jelenséggel állunk szemben. A már említett könyv, A nemek forradalma magyar fordításának szakmai lektora, Roska Péter atya a következőket mondja: „Azokon a konferenciákon az elmúlt években, amelyeken elsősorban közép-európai és német morálteológusok találkoztak, elhangzott, a homoszexualitás egyre súlyosabb gonddá kezd válni, annál is inkább, mivel az Európai Unió jelentős propagandát fejt ki ebben az ügyben.” Talán meghökkentő megállapítás. Gabriele Kuby könyvében ezt írja: „De mi az ember, ha nem férfi vagy nő? A (német – a szerk.) Családügyi Minisztérium erre nem ad világos választ. Olyan fogalmak bukkannak fel, mint »transzidentitás«, »interszexualitás« és queer (furcsa, különös – a szerk.), amelyeket csak egy meglehetősen elfogult kisebbség tud értelmezni.”
Majd az egyik alcímben így fogalmaz: az ENSZ, az EU és a (német) Családügyi Minisztérium ugyanazt a szekeret tolja. Melyik ez? „Az Európai Unió kevésbé ügyel a ködösítésre. Azért harcol, hogy a leszbikus, a biszexuális és a transgender közösség egyenlő elbánásban részesüljön.” S idézi az erre vonatkozó dokumentumokat. Az imént szerepelt egy olyan kifejezés, amely nálunk ma még alig ismert. Ez pedig a gender. Mi ennek a tartalma és lényege? Roska Péter atya a következőket mondja a megjelent külföldi szakirodalom alapján: „Az EU törvényhozásában leplezetlenül jelenik meg a homoszexuális ideológia terjesztése, amely „gender” ideológiaként fogalmazódik meg. Idehaza még nemigen ismerik ezt a kifejezést, miközben az EU-ban és az ENSZ-ben is fő stratégiai iránynak tekintik. A gender-elmélet azt mondja: nincs férfi és nő, az ember szabadságjoga, hogy maga válassza meg társadalmi nemét. Szabadságjogként határozzák meg, hogy mindenki olyan módon gyakorolja szexualitását, ahogyan akarja. Ez a férfinak és nőnek teremtett ember megcsúfolása.”
S már ott tartunk, hogy az Európai Unió bünteti azt az országot – Lengyelországot -, amelyik ellenáll a genderideológiának. Gabriele Kuby az egyik konferencián szembesítette hallgatóságát azzal: pusztító ideológiára épülő diktatúra kezdeteinek vagyunk tanúi, amely folyamatot a náci vagy a kommunista eszmék terjedéséhez hasonlította. A homoszexuális propaganda iskolai megjelenése ellen tiltakozó tanárok, illetve Roska Péter is hangsúlyozzák: „Szó sincs arról, mintha egy kisebbséget diszkriminálni kívánnánk – és el kell fogadnunk, bizonyára igen fájdalmas a homoszexuális hajlamúaknak, hogy sokan nem veszik emberszámba őket.” Péter atya hozzáteszi: „Az egyházon belül is sokszor küzdeni kell ebben a kérdésben: minden, az Isten képére alkotott embernek ugyanaz a tisztelet jár ki, legyen homoszexuális hajlamú vagy érzelmű.”
Az egyház tanítása világos ebben a kérdésben. A Hittani Kongregáció vezetője, Joseph Ratzinger, a mostani XVI. Benedek pápa 1986-ban adta ki a homoszexuális személyek lelkipásztori gondozásáról szóló dokumentumot. Ez a levél, amely 2007-ben jelent meg magyar nyelven (Homoszexualitás katolikus szemmel, Jel Kiadó) többek között így fogalmaz: „A homoszexuális személy sajátos hajlama önmagában még nem bűnös, de megalapoz egy többé-kevésbé erős irányultságot, amely egy erkölcsi rossz magatartásra irányul. Emiatt kell magát a hajlamot objektíven rendetlennek tekinteni. Ezért kell különös lelkipásztori gondossággal látni az ilyen hajlamú embereket, nehogy abba a tévedésbe essenek, hogy e hajlamuk homoszexuális kapcsolatban történő megvalósítása erkölcsileg elfogadható választás.”
A későbbiekben ezt olvashatjuk: „Az egyházon belül kialakult egy különböző nevű és nagyságú érdekérvényesítő csoportokból álló irányzat, amely azt a benyomást akarja kelteni önmagáról, mintha minden katolikus homoszexuális személy képviselője volna. Valójában azonban ezen irányzat követői többnyire olyan személyek, akik az egyház tanítását vagy nem ismerik, vagy megpróbálják azt valamilyen módon aláásni. Igyekeznek a katolicizmus oltalma alá gyűjteni olyan homoszexuális személyeket is, akiknek semmiféle szándékuk nincs arra, hogy szakítsanak homoszexuális viselkedésükkel. Az alkalmazott taktikák egyike, hogy tiltakozó hangnemben kijelentik: bármiféle kritika vagy fenntartás a homoszexuális személyekkel, tevékenységükkel vagy életmódjukkal kapcsolatosan nem más, mint egyfajta jogtalan diszkrimináció.”
Amikor diszkriminációt, a másság tiszteletének elutasítását róják föl a gender-ideológia képviselői, ismét csak az említett szentszéki dokumentum idézése adhat választ, amely az egész kérdéskört a szexualitás szintjéről az emberi személy magaslatára emeli, ami mindenki – hívő és nem hívő, keresztény és más vallású számára – mértékadó lehet: „Az emberi személyt, aki Isten képmására és hasonlatosságára lett teremtve, nem lehet megfelelő módon meghatározni, ha csak szexuális orientációjára korlátozzuk.”
