Az első indián női szent

Amikor Tekakwitha négyéves lett, himlő tizedelte meg a törzset, melynek családja is áldozatul esett, ő maga pedig félig megvakult, és haláláig sebhelyek borították az arcát. A kislányt két nagynénje és egy nagybátyja – a törzs új vezetője – nevelte tovább. A járvány megszűnése után a törzs elhagyta a falut, és Caughnawaga néven új települést épített a mai Fonda (New York állam) területén.

Tekakwitha elevenen őrizte imádságos lelkű édesanyja emlékét és a tőle hallott bibliai történeteket. Kedves, félénk lánnyá cseperedett; gyakran járta egyedül az erdőt, hogy a csöndben Istenre figyeljen. Mire felnőtt, számos kérője akadt volna, hiszen – bár arcát elcsúfították a himlőhelyek – mégiscsak a törzsfőnök nevelt lánya volt. Tizennyolc éves volt, amikor egy jezsuita misszionárius, Jacques de Lamberville atya érkezett a településre, és kápolnát épített. A törzsfőnök eltűrte, bár nem örült a jelenlétének.

Tekakwitha halványan emlékezett még édesanyja imáira, és elbűvölték a Jézusról szóló új történetek. Egyre többet akart tudni Krisztusról, mígnem eldöntötte: keresztény lesz. De Lamberville atya meggyőzte a lány nevelőapját, hogy engedélyezze számára a hittanra járást. Húszévesen meg is keresztelkedett, és a Kateri nevet kapta. Családját felbőszítette döntése; hamarosan számkivetett lett a faluban. Mivel vasárnap nem volt hajlandó dolgozni, aznap nem kapott enni. A gyerekek gúnyolták és kövekkel dobálták. Végül a falu népe kínzással és halállal fenyegette, amennyiben nem adja fel keresztény hitét. A megpróbáltatások hatására elmenekült falujából, és mintegy 322 kilométert gyalogolt erdőkön, folyókon és mocsarakon át, mígnem – több mint két hónap után – eljutott a Montreal melletti Sault St. Louisban lévő Xavéri Szent Ferenc-misszióba. Ott – látva hitét és elszántságát – 1677 karácsonyán engedélyezték, hogy elsőáldozó lehessen.

Kateri ettől kezdve teljesen átadta magát Isten szolgálatának. Imádságban és önmegtagadásban élt, a szegények segítője lett. 1679. március 25-én szüzességi fogadalmat tett, amelyre korábban nem volt példa az indián nők körében, akiknek jövője a házasságtól függött. Bár semmit sem tudott a női szerzetesrendekről, ez az életforma annyira elbűvölte, hogy harmadmagával létre akart hozni egy közösséget, csakhogy lelkiatyja lebeszélte e tervéről. Kateri ezt alázattal elfogadta, és ettől kezdve még keményebb böjtöt vállalt népe megtéréséért. Az önmegtagadó gyakorlatok lerombolták amúgy is gyönge egészségét. Huszonnégy évesen halt meg, nagyszerda délutánján. Utolsó szavai állítólag a következők voltak: „Jézus, szeretlek!” Tanúk szerint (akik között két jezsuita is volt) a halálát követő pillanatokban lesoványodott arca olyan tiszta lett, mint egy kisgyermeké: teljesen eltűntek róla a sebhelyek, és mosolygott. Kateri Takekwitha az amerikai indiánok, az ökológia és a környezet védőszentje, illetve a katolikus ifjúság példaképe. Az egyház 1943-ban emelte a „tiszteletre méltók” sorába, majd 1980-ban – két csoda elismerését követően – II. János Pál pápa boldogok sorába iktatta. Szentté avatásának időpontja még nincs kitűzve, de akár már májusban sor kerülhet rá.

 

Az első amerikai indián szent a mexikói Juan Diego Cuauhtlatoatzin (1474–1548), akinek 1531-ben megjelent a Guadalupei Szűzanya a Tepeyac-dombon, amely ma a világ leglátogatottabb zarándokhelye. Juan Diegót 2002. július 31-én avatta szentté II. János Pál pápa.